20 éve dolgozom a Sűdy és Társánál. Nagyjából 1 hónapja a kollégáimmal együtt ünnepeltem meg az évfordulót. Visszagondolva gyorsan elrepült ez a két évtized.

Volt olyan év, ami a cég számára nagyon sikeres volt, és persze volt olyan is, amikor veszteséggel zártunk. Mindenesetre mindannyian egy hajóban eveztünk, s együtt, összetartva és egymást segítve, túljutottunk a problémákon.

Az évfordulós bulin elgondolkoztam pár dolgon. Hiányoztak a régi, volt munkatársak - jó lett volna, ha ők is velem ünnepelnek. Továbbá eszembe jutott az is, hogy mik voltak a legsikeresebbnek mondható projektjeim a 20 év alatt.

Természetesen azokra esett a választás, amelyekkel kezdettől fogva én foglalkoztam, és végig is vittem.

Egyike volt ezeknek azon zöldmezős japán projektem, mely keretében segítettem a japán ügyfeleimnek ipari parkot választani, magyar céget alapítani, s folyamatosan támogattam őket az üzem átadásáig, valamint a munkavállalók felvételéig. Van még néhány, ehhez hasonló partnercégünk Magyarországon, akikkel a mai napig folyamatos üzleti kapcsolatot és jó viszonyt ápolunk.

20 év alatt volt olyan cég is, amely sajnálatos módon kivonult Magyarországról mert a projekt közben a cég stratégiája vagy gazdasági helyzete megváltozott. Ez mindig szomorúsággal töltött el, de mi ebben is partnerek vagyunk, hiszen a cégeknek ebben az esetben is támogatásra van szükségük, hogy zökkenőmentesen lezáruljon a végelszámolási folyamat.

Voltak olyan projektek is régen, amelyeket talán a mai tudásommal és tapasztalatommal sokkal sikeresebben végig tudtam volna vinni. Sokat tanultam az olyan helyzetekből, ahol a japánok által szabott magas kritériumokat nem tudták teljesíteni a magyar felek, s így leállt a projekt vagy nem tartott sokáig.

A 20. évfordulómra az ünneplés mellett egy ajándék repülőjegyet is kaptam a cégtől, amit ezúton is nagyon köszönök.  Épp azt tervezgetem, hogy hová megyünk és kikkel fogunk majd találkozni a nyáron, amikor hazautazok a lányommal Japánba.

Ha már Japán, akkor ma reggel kaptam az oszakai, volt egyetemista barátnőmtől egy emailt, amiben azt írta, ott a lakosság 90%- még mindig maszkot hord. Ebben a nagy melegben!? Pedig Japánban már nem is kötelező!

A Yomiuri újság által június 3. és 5. között végzett kutatás szerint a megkérdezettek 41%-a azt mondta, hogy lehetőleg továbbra is szeretne maszkot viselni. 49% azt válaszolta, hogy csak szükség esetén hordaná, és csupán 9% nem akarja már felvenni egyáltalán. Nemek szempontjából a nők 50%-a értett egyet a maszkhordással, míg a férfiaknál ez az arány 32% volt.

Ugyanez a barátnőm egy új japán kifejezést is megtanított nekem, amit még nem hallottam. Ez a  顔パンツ(kao pantsu) - azt jelenti „arcnadrág”, utalva arra, hogy a legtöbb ember már nem akarja levenni a maszkot, annyira hozzászoktak a covidos időszak alatt, és ha véget is ér majd a járvány a szigetországban, a maszkokat továbbra is fenn szeretnék tartani. Ők úgy tekintik a maszk levételét, mintha a bugyijukat/gatyájukat kellene levenniük mindenki előtt.

Én biztosan nem fogok 顔パンツ-t hordani, hanem élvezni fogom a párás japán levegőt, amennyire csak lehet.