Lassacskán 4 éves kisfiam mostanában kezdett el élénken érdeklődni a számok iránt. Különösen hangsúlyos ez, ha a megehető túrógombócok vagy eprek darabszámáról van szó. Hogy miből hány darabot kér, megpróbálja az ujjacskáival is elmutogatni. Elnézegetem őt, ahogy a szóban elhangzott számokat az ujjaival is kiszámolja, s gyakran látom, hogy ha a kimondott szám és a felmutatott ujj darabszáma egyezik is, nem követi a mi kultúránkban megszokott, rutinszerűen használt mutatási sorrendet. Tanítgatom az általunk „logikusnak tartott” mozdulatokra, 1 = hüvelykujj, 2 = hüvelyk és mutatóujj, és így tovább. Ő próbálgatja, kis keze görcsösen utánoz, s a mutogatásban hamar kifárad. Nekem pedig eszembe jut, mennyire hasonló élmény volt számomra megtanulni a számmutatás japán módját. S mennyire megerőltető volt, amikor felnőttként, péküzletben dolgozva, a félreértés elkerülése végett minden vásárlónál az ujjaimmal is mutatva kellett visszakérdeznem, hogy pontosan hány darab péksüteményt is kér. Néhány óra alatt görcsbe jöttek az ujjaim, és nyújtó gyakorlatokat kellett végeznem.
A számok japános mutatásában számomra a 3 kifejezése a leginkább megerőltető. 1 = felmutatott mutatóujj, 2 = mutató és középső ujj. Mindez könnyen megy, a 3-nál viszont csatlakozik hozzájuk a gyűrűsujj is, miközben a hüvelyk megpróbálja leszorítani a kisujjat. Jó kis kéztorna. A 4 az könnyű, csak a hüvelykujj nem játszik benne szerepet, az 5 pedig végre ugyanaz, mint amit itthon is megtanultam. 5 fölött a két tenyér egymás előtt dolgozik, 6-nál a mutatóujj belesimul az 5-öt mutató tenyérbe, 7-nél csatlakozik a középső ujj, a 8 pedig ismét kínszenvedés...
Ha már a számokról mesélek, az is érdekes volt számomra, hogy a japán kultúrában más számok számítanak szerencsétlennek mint mifelénk, bár bizonyos hotelek például átvették az angolszász szokást, és a számozásból kihagyják a 13. emeletet is. Más japán hotelekből viszont a 4-es és 9-es emeletek, illetve szobák hiányoznak. Amikor esküvőre voltam hivatalos, ahol nászajándékba pénzt illik adni, a tanárnőm előre figyelmeztetett, hogy az átadott összegbe semmiképp se legyen 4-es vagy 9-es szám. A 4-es szám egyik olvasata (shi) azonos a halál (死) olvasatával, a 9-es egyik olvasata (ku) pedig a szenvedéssel azonosítható (苦). 49 ezer jent adni a hatalmas illetlenség. A 7-es, illetve 8-as számokat viszont szerencsésnek tartják.
Iskolába kerülve a japán gyerekeknek nem csak a hagyományos (Kínából átvett) számok leírását és felismerését, de az arab számokat is el kell sajátítaniuk. Ehhez jön még, hogy a tíz hatványait másképp kezelik. Nem csak a százra (百 hjaku) és az ezerre (千 szen), de a tízezerre (万 man) is külön szavuk van. A millióra azonban nincs japán szó, ezt egyszáz-tízezerként (百万 hjakuman) fejezik ki, a 15 millió pedig ezzel a logikával ezerötszáz-tízezer(一千五百万 isszengohjakuman ). Gyakran használt viszont a 10 a 8.-on (億oku), ami a nyugati kultúrában a százmillió. Tizenhét éve dolgozom japán üzletemberekkel, de a mai napig szenvedek, s gyakran szótárral is ellenőrzöm magam, ha az angolszász kultúrában használatos összegeket japánra kell átszámolnom vagy vissza.
A gyerekeknek azt sem lehet könnyű megtanulniuk, hogy írásban mely szituációban használják inkább az arab, s melyben a kínai számokat. Vízszintesen, balról jobbra írva legtöbbször az arab számok szerepelnek, a hagyományos, függőleges, jobbról balra haladó szövegekben inkább a kanjival írt számok olvashatóak. Az évek, hónapok, napok leírásánál is inkább az arab számok jelennek meg.
A számokkal kapcsolatban számomra nagyon izgalmas téma a számok sokféle olvasata, amellyel remek szójátékok játszhatóak. Így jön össze a jakuza a 893-mal. Legközelebb majd erről mesélek.
