Tényleg vannak japán őshonos majmok és még fürdőznek is a téli hidegekben!
A fürdőzés időtlen-időkig vezethető vissza a japán kultúrában (már a 6. században vannak rá utalások a Japán Krónikában); a szigetek adottságai miatt nagyon sok helyen tör fel forró víz a földből.
A kint töltött tél tapasztalatai alapján én azt szűrtem le, hogy mivel a japán lakások a nyári meleghez optimalizálva nagyon szellősre készülnek, ezt télen (fűtés híján) a fürdővel igyekeznek kompenzálni, azaz a hideg lakásokban lakók elmennek fürdőbe, vagy otthon mártóznak meg, és annyira felmelegítik tagjaikat, hogy amíg a meleg ágyba kerülnek, kitart.
A fürdő (onsen; 温泉) szó, kifejezetten természetes forrásból feltörő, ásványi anyagokkal teli gyógyvíz alapú fürdőkre utal (van pusztán tisztálkodásra szánt közfürdő is, ez a sento). A definíció szerint az onsen vize földből előtörő, min. 25 fokos, tartalmaz legalább egyet a 19 megjelölt kémiai alkotóelemből (ilyen a vas, kén stb). Az ásványokat nagyon prózai szóval jelölik: yunohana (a forró víz virága). Ezt sokszor fürdősóként árulják, így bárki hazaviheti és teheti saját fürdővizét gyógyerejűvé vele.
A fürdők bejáratán ott szerepel a yu (湯 vagy ゆ) szó, ami a meleg vizet jelenti (お湯).
Az onsen eredetileg szabad ég alatt volt, később alakultak ki az épületen belüli formái: rotenburo (kültéri) és notenburo (beltéri) fürdő, illetve ennek egy alfaja a ryokan (旅館) fogadó, saját fürdővel. Régen, a Meiji restauráció előtt, mikor még zárva volt Japán a világtól, általánosnak számítottak a koedukált fürdők. Manapság már csak kevés, inkább eldugott, vidéki fürdőkben fordul elő. Ez azért érdekes kérdés, mert a japán fürdőkben fürdőruha nélkül, meztelenül mennek a vízbe. Vannak helyek, ahol engedélyezik kis törülköző használatát, amivel a férfiak el tudják takarni magukat. A hölgyeknek erre egy külön ruhadarabot, a yugi-t (湯着), találtak ki:
Annyira „fürdőimádók” a japánok (és annyira hidegek télen a lakásaik), hogy saját lakásukban is elmerülős fürdőzésre rendezkednek be, ami a fürdőkád méretezését és technikai kivitelét is meghatározza: a kádjaik rövidek, ugyanakkor kifejezetten mélyek (nyakig simán el lehet bennük merülni), különféle hasznos funkciókkal ellátottak (víz melegen tartó, illetve melegítő funkció) .
Ahogy a lenti képen is látszik, a kádak előtti tér a tisztálkodás helye. Ez egy átlagosnál fényűzőbb kivitel, de ha átlátszóak is, megvannak itt is az elengedhetetlen eszközök: a sámli, amin ülnek mosakodáskor, külön lavór az öblítéshez (egyedül a nyeles, kanálszerű meregető eszköz maradt el a képen). Miután alaposan megmosakodtak lépnek a fürdőbe. Ezzel a módszerrel sokszor egy vizet használhat az egész család, vagy pedig másnap is újrahasznosítható (az újramelegített) fürdővíz.
Mindez a jóval régebbi eredetű fürdőkultúrából ered. A nyilvános fürdőkben is a fenti eljárás a követendő: az egymás mellett sorakozó, sámlis csapoknál mosakodás, tiszta testtel medencébe merülés sorrendben. A fürdőzési etikettről részleteiben a következő linken találnak összefoglalót angolul.
Nekem az első onsen élményem nagy tapasztalás volt. Nem készültem fel, hogy a fürdőzés japán módra mennyire más, mint magyar módra: az első sokk a meztelenség, a második, hogy nemekre osztva – barátom nélkül – fogok rokonaival együtt ázni, a harmadik a víz hőfoka (40+), és végül a tisztálkodási folyamat és körülmények. Nekem ez utóbbi külön élmény volt! Mint mikor felnőttként egy ovi mosdóba lép az ember, olyan más világ a sámlis, dézsával öntögetős tisztálkodó „sor”.
Ami utána következik, az már kényelmetlenebb tud lenni: átbaktatni a medencéig majd belemerülni – szigorúan! – nyakig.
Aztán még több onsen-es élményben volt részem, de ezekről majd talán egy későbbi bejegyzésben mesélek.
A fotók forrásai sorrendben:
http://rentai21.com; http://livedoor.blogimg.jp; http://www.tabikoi.com; https://health-bt.com;
http://blog-imgs-19-origin.fc2.com
