Osztálykirándulás Okinawa szigetére

Osztálykirándulás.

Melyik gyerek ne szeretné ezt az összetett szót?

Óvodásként ez még csak a szomszéd parkot jelentette, szigorúan „munkaidőben”. Abban a korban elképzelhetetlen volt az „ott alvás” fogalma. Hisz ki nem akart volna otthon aludni, a saját ágyában?

Általános iskolában már gyakran mentünk múzeumokba, színházba vagy más rövidebb, egynapos kirándulásra. Változtak a prioritások. Osztálykirándulásként már elhagytuk Budapestet, vonatoztunk, meglátogattuk az Alföldet. Megnéztük a szürke marhákat, a gémes kutat, lovagoltunk és finomakat ettünk. Természetes volt, hogy több napra megyünk, s nem otthon alszunk. Mindenki nagyon jól érezte magát. A nyári vitorlástábor is az osztálykirándulás gondtalan hangulatát keltette. Több napig barátokkal a Balaton északi részén tanultuk meg a vitorlázás fortélyait, s sátrakban aludtunk. Nyelvi táborok a közeli Ausztriában voltak, ahol a német tudásunkat gyarapíthattuk.

Gimnáziumban már minden évben „vidékre”, több napra mentünk kirándulni. Jól látszódik, az éveink gyarapodásával a kirándulások távolsága és hossza is nőtt. Történelmi városokat kerestünk fel. Nyári fakultatív program keretében mehettünk külföldre síelni, vagy belföldre kenutúrázni. A kirándulás általában vonattal történt, külföldre magánbusszal.

Egy évig éltem Japánban cserediákként. Annyi új inger és élmény ért, hogy nem is gondolkoztam az osztálykiránduláson. Egyik nap kaptam egy tájékoztatót az iskolában. Az egész 2. évfolyam együtt megy kirándulni, repülővel Okinawa szigetére, Japán legdélibb részére. Nagyon meglepődtem! Az egész iskola együtt megy, több száz diák, ugyanoda, s repülővel. Mint kiderült a 3 osztályos gimnáziumi rendszerben, mindig a 2. évfolyamosok mentek több napos osztálykirándulásra. A mi esetünkben repülővel mentünk belföldre. A 4 nap 3 éjszakát 4 csillagos szállodákban töltöttük. A szigetet bejárva, minden nap máshol aludtunk. A világháborúról és az abban betöltött szerepéről is szó volt. Volt lehetőség a tengerben búvárkodni, fürdeni, akár úszógumin is húztak motorcsónakkal.

Minden percünk be volt osztva, mikor, hol és mit kell nézni, csinálni. Még vacsora közben is programunk volt, egy helyi idős lakos tartott előadást a sziget történetéről.

Okinawa története sajátos és nagyban összefonódik Japánnal és Kínával. 1879-ig Ryūkyū Királyság volt. Kína vazallusaként adót fizetett, cserébe kereskedelmi jogot kapott. A koronát és a királyi tisztséget is Kínától kapta Okinawa uralkodója. Így a szigeten nem a japán, hanem a kínai kultúra terjedt el. A 17. században a koreai hadjárat után, Japán nem akarta elismerni Kína egyenlőségét, se vazallusává válni. Ezzel a két ország közötti kereskedelemnek is befellegzett. Japán cselesen 1609-ben elfoglalta Okinawát, majd rajta keresztül kereskedett Kínával. Igyekezett Okinava függetlenségének látszatát megtartani, csak 1879-ben csatolták Japánhoz „Okinawa prefektúra” néven.

A 2. világháború vége felé csak Okinawa sziget állt Amerika és a Japán Birodalom anyaszigetei között. Stratégialiag fontos volt a sziget hovatartozása, hiszen egy előretolt védőbástya szerepét töltötte be. Az okinawai csata volt a második világháború legnagyobb partraszálló hadművelete. 81 napig tartott, s többen vettek benne részt, mint Normandiánál. Jéghegy hadműveletnek hívták.

A háborút követően amerikai közigazgatási terület lett 27 éven át. 1975-ben nyitották meg a békemúzeumot (Okinawa Prefectural Peace Memorial Museum) Itoman városban. Itt mi is jártunk az osztálykirándulás alatt. Egy óriási parkban található a múzeum, alább láthatják a térképét.

Félkörben óriási táblákon vannak felsorolva a háború áldozatai. A köveket a béke sarokköveinek hívják. Félkörben néznek a tengerre, középen egy kis medencével, amiben a béke lángja ég. A medencében Japán és a környező terület térképe látszódik. Csodás innen a kilátás. Mi nem láttuk a lángot égni, gondolom csak ünnepségeknél gyújtják meg.

A szigeten felkerestünk még háborús „romokat”. A partraszállásnál a japánok nem a partot védték, inkább beásták magukat, s a szárazföld belsejében harcoltak. Egy ilyen földbeásott rejtekhelyet látogattunk meg. Ma már csak kevés maradt fenn. A sziget a turizmusra van berendezkedve. Mindenhol szép virágok, kisebb erdőségek vannak. Egy ananász ültetvényre is elvittek minket. Az ottani boltban, minden étel ananászból készült. Csokik, sütik, italok, cukrok, fagylaltok és szörpök.

Örülök, hogy japáni tartózkodásom alatt én is részt vehettem az osztálykiránduláson!