Óriási múltja, hagyományai vannak Japánban a kerámia-készítésnek. Számos városnak, vidéknek van a másokétól jól megkülönböztethető, sajátos stílusjegyeket mutató kerámia-hagyománya. A teaszertartás elterjedése, népszerűvé válása a 16. század végétől tovább növelte a kerámia presztízsét. Egy-egy híres-nevezetes csészéért akár hadat is viseltek egymással a főurak.
Forrás: https://art.iroiro.co
A Tokugava sógunok hatalomra jutásakor az utánuk következő leggazdagabb főúri család a Maedáké volt. A Japán-tenger partvidékén, a mai Isikava, Tojama, Fukui tartományoknak körülbelül megfelelő régió volt a birtokuk. A birtokok értékét a beszedhető adó nagyságával mérték, mértékegységnek pedig a „koku”-t használták, ami 180 liter rizsnek (körülbelül egy ember évi fogyasztása) felelt meg. A Maedák birtokának értéke jóval meghaladta az egymillió koku-t.
A nagy teamester, Szen Rikjú átformálta a teaszertartást, s egyik leglényegesebb újítása volt az ún. „vabi-szabi” érvényesítése. Ez egy sajátos szépségideál követését jelentette. A tökéletlenben, a hiányosban, a mulandóban rejtőző szépséget kereste. Ennek egyik megnyilvánulása volt a Szen mester instrukciói alapján egy Csódzsiró nevű tetőcserép készítő mester által kifejlesztett technika, ami „raku” néven vált ismertté. (S egyben Csódzsiró és utódai családnevévé).
Forrás: https://commons.wikimedia.org
A raku fazekas-korong használata nélkül, kézzel, egy spatula segítségével formázott, nem túl magas (1000 C fok körüli) hőmérsékleten égetett, s az égető kemencéből izzó állapotban kivett, gyorsan hűtött kerámiát (jórészt teáscsészét) jelent.
A hihetetlenül gazdag, s a művészetekre is sokat áldozó Maedák is kedvelték a teaszertartást, s szerették volna, ha saját mesterük készítené számukra a különleges, divatos teás edényeket. Így hát elcsábították a Raku család negyedik generációs mesterének legtehetségesebb tanítványát, s a kastélyuk közelében, Kanazavában telepítették le. Ő lett a Raku kerámia leghíresebb oldalágának, az Óhi kerámiának a megalapozója. Mai utódja, Óhi Tosió e dinasztia 11. képviselője.
1995-ben, nagyköveti szolgálatom elején alakult meg Kanazavában az Isikava-Magyar Baráti Társaság, amelynek tiszteletbeli elnöke Maeda Tosijaszu, az egykori főúri család mai feje lett, elnöke pedig a kanazavai székhelyű kereskedőház, a Mitani Sangyo elnöke, Mitani Micuru. Mitaninak pedig gyerekkora óta egyik legközelebbi barátja Óhi Tosió. Ezen a szálon jutottam el először az Óhi Múzeumba (http://www.ohimuseum.com ), s ismerkedtem meg Óhi Tosióval, aki azóta, néhány éve apjától megörökölte az Óhi dinasztia vezetője által évszázadok óta viselt Csózaemon nevet.
Két dolog rögtön megragadott. Az egyik az Óhi kerámiák melegsége, barátságossága. Ezt részben – a Raku kerámiákra is jellemző – természetes, kézzel alakított forma, részben viszont az eredeti Raku kerámiák fekete vagy vörös színével szemben egy sajátos, szinte csak az Óhi munkákra jellemző vörösesbarna, s egy sajátos kékes-zöld szín adja. (Utóbbit a szakszótár récezöldként megnevezett színével azonosítottam.)
A másik viszont maga a mester volt: közvetlen, barátságos természetével, humorával. Megragadott az az izgalmas kombináció, amit egyik oldalról a több száz éves családi hagyomány folytatása, a teaszertartáshoz szükséges tradicionális kerámiák készítése, másik oldalról pedig a hihetetlenül modern, a nemzetközi trendeket is ismerő, alkalmazó, újító felfogás. Valahol számomra ebben rejlik Japán legizgalmasabb sajátossága: a hagyománytisztelet és a modernitás szerves egysége.
Óhi Tosio Csózaemon XI. így ír magáról:
Kanazavában, az ősi szamuráj kultúrát őrző városok egyikében születtem. Családom művész család, akik generációk óta a japán teaszertartáshoz használt, úgynevezett Óhi-kerámiát készítik. Szüleim egy hagyományos szamuráj házban, a régi szokások alapján neveltek fel. Identitásom kettős: egyrészt a több, mint 350 éves hagyománnyal rendelkező Óhi-kerámiát készítő család leszármazottja vagyok, másrészt modern művész is, aki képek festésével is foglalkozik, emellett a munkám kiterjed például szakés üvegek, csomagolások, vagy épületek enteriőrjének tervezésére is. A tradíció nem azt jelenti, hogy elég megőrizni, ami régen volt. Én úgy hiszem, hogy az előrehaladás és a fejlődés is annak fontos részét képezi.”
Valóban, a művész a hagyományos teaeszközöktől a legmodernebb, rizs, kavics, malter alapanyagból készült munkákig, széles skálán mozgó alkotásait hozta el, fenti szavainak igazolásaként.
A keramikusok világa Japánban rendkívül hierarchikus, s ebben a hierarchiában az Óhi kerámia a maga 350 éves történelmével és a hagyományos teaszertartás kialakulásában részt vevő ősök szerepével előkelő helyet foglal el.
A művész az ősöktől örökölt japán hagyományt követi, miközben a Bostoni Egyetemen világhírű mesterek segítségével gazdagította tudását. Számos egyetem vendégprofesszora, rangos nemzetközi események résztvevője és zsűritagja. Munkáit kiemelkedő gyűjtemények őrzik.
Régi álmomat sikerült végre megvalósítani, amikor sikerült bemutatni számos jellegzetes alkotását. Óhi Tosio Csózaemon kerámiáival tavaly októberben Budapesten már megismerkedhetett a közönség. A kollekció idén február 20-március 4. között volt látható ismét Pécsett, a Nick Galériában. A Janus Pannonius Egyetemmel közösen megvalósuló projekt része volt egy előadás és egy egyhetes gyakorlati kurzus a művész vezetésével. Ünnepélyes teaszertartás zárta az eseménysorozatot, ahol a magyarországi tanítványokkal közösen elkészített alkotásokat használták.
Akinek nem volt alkalma látni Óhi munkáit, íme néhány fotó:
S melegen ajánlom azoknak, akik eljutnak Japánba, hogy keressék fel az ország egyik kulturális, történelmi hagyományokban leggazdagabb városát, Kanazavát, s abban az Óhi Múzeumot. (http://www.ohimuseum.com )
