A japán precizitás messze földön híres. Ez a külföldi utazásaikra még inkább igaz. Ilyenkor minden fontos tárgyat magukkal visznek. A múlt héten egy kedves japán barátom látogatott meg. Egész kis túlélőkészletet hozott magával. Mindegyik hasznos, kicsi és természetesen aranyos. Az alábbi tárgyak szoktak mindig előfordulni:

Kamera

A japánok kevés időre és ritkán mennek külföldre. Ilyenkor általában több országot járnak be. Mindent lefényképeznek, majd hazatérve a kényelmes fotelban az egész családdal nézik meg, hogy hol is voltak.

Anyag zsebkendő

A nyugati divatos férfiruházat tartozéka az anyag zsebkendő. A japánoknál is mindig van legalább egy darab, azonban más célra használják. Az orrukat sohasem fújják bele. Arcukat, kezüket törlik meg. Mosdóban a papír kéztörlők helyett is ezt használják. (Környezettudatosak!)

zsepi jonagadou com

Törölköző

Nyári hőségben, összetekerve a nyakuk köré, pólóba tűrve szokták hordani.

Power bank

A technika fejlődésével a telefonokat egyre gyakrabban kell tölteni. A régi Nokia 3310-est elég volt hetente egyszer feltölteni. Ma már az okos telefonokat minden nap fel kell tölteni. A hordozható külső akkumulátorok erre nyújtanak segítséget. Külsőre mindegyik aranyos, cuki. Az alábbi képen látható Totoro is egy power bank.

power bank

Hasitasi

Ruha alatt hordható pénztárca. Japánban nagyon jó a közbiztonság, nincsenek utcai tolvajok, így erre nem tudnak felkészülni a külföldi utazásukkal. Az értékeiket, irataikat egy biztonságos ruha alatt hordható tasakban hordják.

Napvédő szerek

Ázsiában a fehér bőr a népszerű, ellentétben a mi általunk várt nap barnította bőrrel. Mindig van náluk kis kiszerelésű napkrém. Az idősebb korosztály a sildes sapkát szokta előszeretettel hordani. A hölgyek pedig napernyőt és kesztyűt.

Kairo

Kis tasakokban lévő homokszerű anyag, ami a külső csomagolásból kibontva meleget áraszt. Ezeket a zsebükben hordják télen. Cipőbe téve, ruha alatt a bőrre ragasztva is találkoztam vele. Ebből van vállra tehető verzió is, ami segít ellazítani a - stressztől - feszes izmokat. Azonban a legmeglepőbb formája a repülőkön osztogatott szemfedős változata volt. Itt a csomagolásból kiszedve s a szemre helyezve meleget áraszt 5-10 percig, ami segít a pihenésben. Az ellazulást az illatos változatok tovább segítik. (Rózsa illatúval találkoztam.)

Kairo

Másnaposság űző

Az ázsiaiak köztudottan nem rendelkeznek alkohol lebontó enzimmel. A japán rizspálinka se sokkal erősebb, mint egy európai bor. Többször hallottam már történeteket titkos csodaszerekről, amik a másnaposságtól megmentik a használójukat. Állítólag a kurkumából készített italok, bogyók pont ebben segítenek.

ukon blog.wakka.in

Gyógyszerek

A csomag kihagyhatatlan része a japán gyógyszerek széles választéka. Mindenki a már jól bevált gyógyszereket preferálja az távoli országokéval szemben. A japánok is így vannak ezzel. Náluk állítólag sokkal gyengébb hatóanyagúak a készítmények, mint Magyarországon.

A képek az alábbi forrásokból származnak: 

aliexpress.com; http://www.kiribai.co.jp; blog.wakka.in; jonagadou.com