Ritkán emlegetett tény, hogy Japánban mélyre nyúló történelmi gyökerei vannak a társadalmon belüli diszkriminációnak. A történelem során különböző okok miatt kialakult diszkrimináció miatt a japán társadalom egy része gazdasági, társadalmi és kulturális szempontból alacsonyabb pozícióba volt kényszerítve a többséghez képest. Ennek hatásai különösen vidéken mind a mai napig érezhetőek.

Az Edo korszakban megerősödött a társadalmi kasztrendszer, aminek következtében korlátozva volt a lakóhely és a választható foglalkozások, de például a ruházat is szabályozott volt.

Az Edo korszak közepétől, amikor a sógunátus anyagi gondokkal küzdött, politikai okokból szították a “hinin” státuszú emberekkel (takarító munkálatokat, sírgondozást végző emberek) szembeni hátrányos megkülönböztetést, ide csatornázva az emberek (főként a parasztok és kereskedők) elégedetlenségét. ".

A Meidzsi korszakban bár hivatalosan megszűnt a társadalom felosztottsága, a hátrányos megkülönböztetés továbbra is fennmaradt. Az új kormány megpróbálta egyesíteni a japán embereket a császár, mint szimbólum égisze alatt, és a császári család kivételével mindenkinek megengedetté vált a szabad költözködés, a szabad szakma választás és házasságkötés. 1871-ben kiadtak egy felszabadítási rendeletet, amely megtiltotta a diszkriminatív megnevezések használatát. A diszkrimináció a valóságban azonban megmaradt és tovább öröklődött, főként azért, mert nem történt valódi kísérletet a felszámolására. Sőt, a foglalkozások liberalizálása azt jelentette, hogy sokan elvesztették az állásukat, ami tovább szította a szegénység és a diszkrimináció ördögi körét.

A Taisho korszakban megerősödött a szándék a társadalom aljára sodródott hátrányosan megkülönböztetettet réteg felszabadítására, a mozgalom országszerte elterjedt, de a világháború miatt hamarosan eltűnt.

A hetvenes évek óta a japán kormány különböző törvényeket hozott a megkülönböztetés megszüntetésére, a helyi önkormányzatok is különböző törvényeket hoztak erre. Ennek eredményeképpen jelentősen javult a tényleges megkülönböztetés, és 2002-ben elkészült a” 33 éves különleges intézkedésekről szóló törvény”. Ezenkívül az emberi jogok oktatására és tudatosítására irányuló erőfeszítések segítettek megszüntetni a pszichológiai megkülönböztetést. Az olyan esetek azonban, mint a házasságban való megkülönböztetés, a megkülönböztető megjegyzések nem tűntek el teljesen.

2016 decemberében megszületett a "falusi diszkrimináció megszüntetéséről szóló törvény" is.

A történelmi háttér, illetve a Japán társadalom azon sajátossága, amit a közismert szólás jelez “A kiálló szöget beverik” valószínűleg nagyban hozzájárulnak ahhoz a jelenséghez, hogy a koronavírussal megfertőződött embereket a környezetük diszkriminálja. Állítólag, a maszkot is csak azért viseli mindenki, mert nem akarnak kilógni a tömegből, el akarják kerülni, hogy megszólják őket vagy a hátuk mögött beszéljenek róluk .

A probléma az elmúlt hónapokban akkora méretűvé duzzadt, hogy a legtöbb városháza holnapján külön oldal hívja fel a figyelmet a diszkriminációnak erre a formájára. A legtöbb helyen ingyenes telefonos tanácsadást is nyújtanak a diszkriminációt elszenvedettek részére.

Az alábbiakhoz hasonló jelenségek a leggyakoribbak:

  • A körülményektől függetlenül a beteget hibáztatják azért, mert megfertőződött.
  • Az óvoda nem hajlandó fogadni a gyereket, csak azért, mert a szülő munkahelyén valaki megfertőződött.
  • A már meggyógyult alkalmazottat nem engedi a cég munkába állni és szabadság kivételére kényszeríti.
  • Orvosok, ápolónők gyermekeit nem engedik be az óvodába, bölcsődébe.
  • Azokban a kórházakban vagy iskolákban dolgozókat (ill. az odajáró gyerekeket), ahol előfordultak megbetegedések, nem engedik be a helyi boltokba. (főleg vidéken.)
  • Megbetegedettek házának kövekkel való megdobálása, összefirkálása.

A fenti jelenségek miatt főleg a vidéki közösségekben elterjedtek és már arról is voltak tudósítások, hogy egy-egy családnak el kellett költöznie miattuk a faluból, sőt a diszkrimináció miatt elkövetett öngyilkosság is előfordult már.

Sajnos nem csak a betegek, de az orvosok, ápolónők gyermekeinek iskolai kiközösítése is gyakori vált.

 

Erre a hátrányos megkülönböztetésre válaszul jött létre a “Citrus Masni Projekt”. A projektet Ehime prefektúra önkéntesei indítottak útnak még a tavalyi évben.

A sárga-zöld szalagot a Ehime prefektúra különleges citrusféléi inspirálták, és célja, hogy tudatosítsa az emberekben, hogy ne diszkriminálják a koronavírussal kapcsolatba kerülőket. A szalag három gyűrűje a "közösség", az "otthon" és a "munkahely (iskola)" összeolvadását szimbolizálja, egy olyan ideális környezetet, ahova az emberek nyugodt szívvel térhetnek vissza, még akkor is, ha megfertőződnek.

Most, hogy a japán koronavírus megbetegedések száma szinte naponta országos rekordokat döntöget, és egyre több a fertőzött, (ha másért nem is) remélhetőleg arányosan csökken a fentiekben szereplő diszkrimináció.

 

 

Források:

https://www.city.ota.tokyo.jp/seikatsu/chiiki/jinken/yurusanai_corona-sabetsu.html

https://www.nippon-foundation.or.jp/journal/2020/45019

https://www.tokyo-np.co.jp/article/125823

https://www.pref.saitama.lg.jp/a0303/corona-jinken.html

https://www.pref.saitama.lg.jp/documents/194130/tizikaisetu_panel030201.pdf