Végre itthon is kezd az az érzésem lenni, hogy jön a tavasz! Túl vagyok egy rettenetes influenzán és a reménytelenségen, hogy ennek a télnek sosem lesz vége. Biztatóan nyílnak a hóvirágok, és Japánból sorra kapom a virágzó szilvafákat megörökítő képeket. Ettől pedig elfog a nosztalgia. Valahogy úgy alakult, hogy többször jártam kint Tokióban pont akkor, amikor épp virágba borultak a szilvafák. Itthon még hideg tél volt, de odakint már megkezdődött a tavasz.
A japán cseresznyevirágzást a világban szinte mindenki ismeri, a szilvafák virágzása és az ebben való gyönyörködés azonban nem annyira híres. Pedig ez is gyönyörű, s voltak időszakok, amikor népszerűsége meghaladta a cseresznyevirágzásét. Talán mert valóban azt jelzi, hogy itt a tavasz! (tovább…)
Az elmúlt félév tapasztalatait osztom meg ebben blogbejegyzésben. Októberben költöztem ki Japánba. Otthon rendszeresen jártam edzeni, s ezt a jó szokást itt is meg akartam őrizni. Az interneten utánanéztem a környéken lévő edzőteremnek. Azt már előre tudtam, hogy átszámítva 20000 Ft a havi tagsági díj. Kicsit sokallottam, azonban Tokióban ez a legolcsóbb. (Viszonyításképpen egy havi Crossfitt bérlet Tokió egyik népszerű helyén 90000 Ft-ba kerül.)
Megközelíthetőség
A háromszintes épület 5 percre található a vonatállomástól. Az én szállásomtól 4 perc séta. Az épületben egy gyógyszertár is található. Saját őrzött parkolója van, amihez egy saját „forgalomirányító” alkalmazottat is kapunk. Így a ki- és behajtással semmi probléma nem lehet. Mozgássérült parkoló illetve kerékpár parkoló is van.
Regisztráció
Magyarországon sok edzőteremben megfordultam. Több helyen vettem bérletet is. Ez általában az adott összeg kifizetésében majd egy kártya átvételében merült ki. Másfél éve funkcionális edzésre járok. Ott sokkal komolyabban álltak a dolgokhoz. Pl.: személyes elbeszélgetés a jövőbeni edzővel, állapotfelmérés. Ezek után biztos voltam benne, hogy Japán semmi újat nem tud nekem mutatni… (tovább…)
Tofuról (blokkokba préselt szója-túró), mint a japán konyha egyik egészséges alapanyagáról már sokat írtak, évek óta kapható itthon is, ha nem is az igazi, nem az eredeti, de arra legalább tényleg emlékeztető formában. Szinte bizonyos, hogy ha összeszámoljuk a budapesti japán éttermekben alkalmazott elkészítési módjait, közelében sem jutunk annak a számnak, amelyet a tofura szakosodott Ukai étterem tud Tokió közepén.
Bár a Tokió tornyot a néhány éve megépült Skytree messze lekörözte magasságban, s ennek megfelelően az onnan élvezhető látványban is, az 1958-ban épített, a párizsi Eiffel-torony által ihletett (annál 11 méterrel magasabb) Tokió torony a város közepén még mindig vonzza a turistákat, s vitathatatlanul az egyik meghatározója a tokiói városképnek. Néhány éve még egy szakadt bowling-csarnok állt ott a torony tövében, ahol most az akár csak rövid időre Tokióba látogató külföldi is igazi „japán élményt” szerezhet!
A Sűdy és Társa Kft. egyik tevékenységi területe, hogy magyar élelmiszerek exportját segítjük a japán piacra. Több magyar húsfeldolgozó cég is sikerrel viszi termékeit Japánba. A magyar élelmiszerkivitel túlnyomó része sertéshús vagy hízott liba- és kacsamáj, míg a magasabb feldolgozottsági fokú élelmiszerek súlya jóval kisebb. A feldolgozott élelmiszerek esetében lényegesen nehezebb a japán piacra való bejutás.
Mik ennek az okai?
Japánban szigorú, bonyolult és az európaitól eltérő logikájú az élelmiszerbiztonsági szabályozás. Nemcsak arról van szó, hogy például nagyon alacsonyak az adalékanyagok határértékei, hanem arról is, hogy ezek a határértékek attól is függnek, hogy pontosan milyen élelmiszerről (vagy akár élelmiszer-összetevőről) van szó. A magyar gyártók általában úgy gondolják, hogy az EU-szabályozás olyan szigorú és aprólékos, hogy ha az Európai Unióban megfelel a termék, akkor automatikusan Japánban is. Ez az elképzelés a legtöbb esetben nem állja meg a helyét.
Egy termék eladásához először sokszor azt kell megmagyarázni, hogy miért kéne azt a terméket éppen Magyarországról megvenni? A hungarikumoknál, a már presztízst szerzett termékeknél (mint például az akácméz vagy a tokaji bor) nem kell ezt elmagyarázni. Olyan termékeknél (pl. édességek, snackek, vörös- és fehérbor), amelyeket a világ számos országából vesznek a japánok, olyan, hagyományosan magyaros vagy éppen nagyon újszerű dizájn vagy „sztori” szükséges, amely különlegessé, a versenytársak termékeihez képest megkülönböztethetővé teszi a magyar terméket. (tovább…)
Nemrég egy hosszú hétvégét töltöttem Bécsben, ahol nagy örömömre ismét japános programra is találtam: a MAK Design Laborjában egy Shunga elnevezésű, a japán erotikus művészetet bemutató kiállításra. A tárlat főként osztrák magángyűjteményekből származó, több száz éves japán ukiyo-e stílusú fametszeteket és festett papírtekercseket mutat be, amelyek a „tavasz képeit” ábrázolják. Mivel a „tavasz” szó ebben az esetben eufemizmus, a képek témája a szexualitás és maga az aktus a japán „Kámaszútra” szerinti 48 különféle pozícióban. Mivel azonban a japánok erotikához és szexhez való hozzáállása alapvetően eltér a nyugati, keresztény kultúrkörben nevelkedett emberekétől, a kiállítás képei nem az alábbi stílusban készültek:
Talán nincs a világon olyan nép, amelynek mesevilágában ne lenne nagyszerű tetteiről, csodás erejéről, különleges szépségéről híres iciri-piciri hős. A Bambuszgyűjtő öregember meséje (Taketori no monogatari 竹取物語) is úgy kezdődik, hogy a bambuszerdőben járva az öregember az egyik bambusz belsejében egy kicsi lánykát talál, akit a gyermektelen házaspár szeretettel felnevel. A gyermek csodás szépségű lánnyá érik, akinek kezére sokan pályáznak, még a császár maga is szeretné feleségül venni. A Holdról a Földre küldött, s végül a Holdra visszatérő Kaguya hercegnő (Kaguyahimeかぐや姫) történetének több változata is ismert.
Az ezer éves mese festmények, tusrajzok, fametszetek formájában is megjelenik a japán kultúrában. (tovább…)
Nem félig ember félig hal hableányokról fogok mesélni, hanem egy majd’ 2000 éves foglalkozásról (750-ben a Man’yoshu-ban már találunk róla említést) a tengeri gyűjtögetőkről, a japán „ama”-k mesterségéről. A szó két betűje tengert és nőt ( 海女) jelent és arra az ősi foglalkozásra utal, ahol a lágyékkötős (fundoshi) és fejkötős (tenugi) hölgyek alámerülnek a tengerbe, hogy kagylókat, rákokat, algát, polipot, langusztát, osztrigát, tengeri sünt gyűjtsenek.
Noha az élelemgyűjtés volt az alapvető tevékenységük, a legnagyobb fogásnak az számított, ha a kagylóban gyöngyöt is találtak. Ma már mesterségesen állítják elő a gyöngyöket, de régen, az osztriga kagyló egyik fajtájában természetesen kialakult gyöngyöket gyűjtötték. A helyzet azzal változott meg, amikor Mikimoto megalapította a Mikimoto Gyöngy Szigetet, és ama merülőket kezdett foglalkoztatni, hogy a gyöngykagylókat kezeljék. Feladatuk abból állt, hogy felhozták az osztrigákat a tenger fenékről, hogy megtörténjen a nucleus bejuttatás, ami után szintén amák helyezték vissza a kagylókat a tenger fenékre, olyan védett helyre, ahol a tájfuntól és a vörös algainváziótól (red tide) védettek. A Mikimoto gyöngyszigetbeli amák viselete - eltérően a hagyományostól - tetőtől talpig fehér ruha, a fa dézsához kötéllel kapcsolva, amit egyfajta bójaként használnak, segítségével megpihenve a merülések között.
Talán már hallottak arról, hogy Japánban minden (modern?) technológia egy kicsit eltérő úton jár, mint a világ más, fejlettebb tájain. Mintha a darwini fejlődés merőben más útján járnának... Igaz ez a mobiltelefonokra, ahol még az okostelefonok előtti, ám mégis okos japán telefonok még mai napig közkedveltek, de igaz ez az internetezésre is, hiszen még a kávézók és éttermek nagy részében nem találunk wifit. De a mai napon a bankolás különlegességeit szeretném bemutatni. Mi, magyarok nem is gondolnánk, hogy mennyire fejlett banki szolgáltatásokhoz vagyunk hozzászokva, holott, ha összehasonlítjuk a japán gyakorlattal, akkor egyértelműen kijelenthetjük, hogy odahaza jó bankolni. No de lássuk a japán anomáliákat!
1. Kártyás fizetés
Jómagam tíz éve nagy mellel indultam neki dombornyomott MasterCard kártyámmal Japánnak. Úgy gondoltam, hogy ezzel fogok fizetni minden lehetséges helyen, és nem lesz szükségem készpénzre. Nos, nagy csalódás volt, amikor a boltokban sorra visszautasították magyar kártyámat. Tíz év alatt már Japán is sokat változott, de a kártyás fizetések azóta sem lettek sokkal népszerűbbek. A külföldi kártyákat egyre több helyen elfogadják (pl. taxikban és szupermarketekben), de a kisebb divatbutikokban vagy étkezdékben ne is próbálkozzunk! Sőt, a legnagyobb szupermarketek még a mai napig azzal próbálják meg rávenni a vásárlóikat a készpénzes fizetésre, hogy ahhoz dupla hűségpontot adnak, mintha kártyával fizettek volna. Mintha a világ más tájain a készpénztől akarnának megszabadulni... Japánban inkább kifejlesztettek olyan pénztárgépeket, amelyek maguktól tudnak visszaadni fillérre pontosan, hogy ne ezzel rabolják a pénztáros és a vevő idejét.
Most, amikor ezeket a sorokat írom december 23-án, Japánban karácsonyi hangulat lehet.
A mai hírekben olvastam, hogy északon Hokkaidoban nagy hóesés volt és több mint kétszáz repülőgépjáratot töröltek. Azon gondolkodom, hogy egyik barátnőm, aki nemrég Hokkaidora költözött, túléli-e ezt a kemény telet? December elején, amikor kint voltunk Japánban, sok feldíszített karácsonyfát láttunk, karácsonyi koncertet hallottunk. Az apukák a cukrászdákba rohantak karácsonyi tortáért, hogy a gyerekek élvezhessék a karácsonyi hangulatot.
A Karácsony nálunk Japánban a szerelmesek napja. A buborékgazdaság időszakában a jövő karácsonyi szobafoglalásokat már egy évre előre el kellett intézni. Mindenhol a városban Christmas Dinner táblákkal díszített éttermekben a szerelmesek együtt vacsoráztak gyertyafényben. Ilyenkor az utcán, a tévében hallhatjuk Yamashita Tatsuro Christmas Eve című dalát. (tovább…)
