A tavaly szeptemberi blogomat>> a japán videójátékok érdekességeiről írtam. Akkor három Japán-specifikus kategóriát mutattam be, a visual novel-t, a játékgépeket és a telefonos játékokat. Az utolsó két kategóriát viszonylag könnyű elképzelni, mivel ezek közel állnak a nyugaton is ismert „játék” fogalmához, így nem is ragoznám tovább. Az első, a visual novel azonban teljesen más élményt nyújt. Cikkemben ebbe a világba szeretném bevezetni az olvasót.
Kezdjük ott, hogy a visual novel – amúgy zseniális – elnevezés alapvetően Nyugaton, angol szövegkörnyezetben használt. Visual novel, azaz vizuális regény. Egy regény, vizuális elemekkel kibővítve, érthető. Japánban azonban ezeket a programokat pusztán „game”-nek hívják. Illetve tartalomtól függően a „novel-game”, „gyaru-ge”, „bishoujo-game”, „ero-ge” elnevezés van használatban. Ez kissé megnehezíti az ezekre való hivatkozást. (tovább…)
Minden nyelvtanulás egyik fontos mérföldköve a nyelvvizsga. A tanulmányok alatt plusz pontokat ért vagy akár a diploma előfeltétele volt. Az adott nyelvtudás szintjét hivatott egységesen mérni. Szerintem általában egy európai nyelvből a nyelvvizsga országonként eltér, de még akár országon belül is más lehet.
Általában ami japán, az mindig különleges szokott lenni. Ez a nyelvvizsgára is igaz. Több szempontból is egyedi szerintem! Egységes sztenderdek alapján készítették el a japán nyelvvizsgát, a JLPT-t (Japanese Language Proficiency Test). Ez a nem japán anyanyelvű emberek részére van. Évente kétszer rendezik meg a nyelvvizsgát júliusban és decemberben.
A taijaki egy tengeri keszeg alakú, hagyományosan vörösbab lekvárral (de manapság már szinte mindennel) töltött japán édesség, amit tengeri keszeg alakú öntött vas sütőformában sütnek ki.
Májusban, a járvány első hullámának lecsengő szakaszában már írtam azokról a tényezőkről, amelyek segítenek Japánban „olcsón megúszni” a járványt. Most, újraolvasva vettem észre, hogy a legfontosabb tényezőt – talán mert annyira magától értetődő és természetes a japáni kontextusban – kihagytam! A japánok ugyanis hagyományosan igen gyakran viselnek maszkot, szinte mindenki hordja, s ehhez járvány sem kell!
Az internet rengetegében talán nem haszontalan kiragadni és felhívni a figyelmet Japánról blogoló, vlogoló vagy éppen Facebook oldalt működtető Japánba szakadt magyarokra.
Íme az ajánlóm:
Nipponföldi krónika
https://nipponfold.wordpress.com/
A szerző több évig élt Japánban ösztöndíjjal, majd 2019-ben tért haza. Rengeteg kirándulást tett Japán legkülönbözőbb részein, amelyekről sok videót, fotót és úti beszámolókat készített. Összefoglalni is nehéz lenne, jó böngészést! (tovább…)
A hétvégén újra megmásztam a Fujit és fenn álltam a tetején! - Valójában egy kisebb társaságban beszéltem a japáni élményeimről és annyira intenzíven visszajött annak a hat évvel ezelőtti Fuji-túrának az emléke, hogy szinte ismét ott jártam és átéltem, ahogy elszántan haladtam felfelé a sziklákon és a vulkáni törmeléken. Vitt az energia és a lendület! Tudtam, hogy ezt akarom és hittem benne, hogy elérem a célt, Japán 3776 méteres szent hegyének csúcsát! Ezt az élményemet részletesen megírtam korábban itt a blogon>> és most mintha teljesen más szemszögből tekintettem volna rá.
A minap láttam a hazai és a nemzetközi sajtóban, hogy Tokióban nyílt egy nyilvános WC, melynek falai átlátszóak. Nem volt kérdés, hogy miről írjak a következő blogcikkemben 😀
Azok számára, akik jártak már Japánban, nem mondok túl sok újdonságot azzal, hogy Japán a nyilvános WC-k fellegvára. Minden parkban, állomáson, utcasarkon és bokorban található egy nyilvános WC, aminek használata ráadásul teljesen ingyenes! Persze hozzá kell tenni, hogy nem is ül ott állandóan a WC-s néni, ami miatt sok helyen a tisztaság nem igazán csábító… A gyenge higiéniai viszonyok mellett még egy dolog szól ellenük: bár Tokió a világ legbiztonságosabb fővárosa (lásd itt a legfrissebb adatokat), mégis a bűncselekmények egy része a nyilvános toalettekhez köthető, ami miatt főként a hölgyek nem mernek éjszaka betérni a WC-kbe.
Talán sejtették már, hogy a japánok ezen a téren sem érik be a nem teljesen tökéletes megoldásokkal. Így indult útjára a „nagy WC-forradalom”, vagyis a Tokyo Toilet projekt. (tovább…)
Ha az eredeti terveknek megfelelően megtartották volna az idei Olimpiát, a hatalmas esemény ideje alatt emlékezett volna meg Japán, s vele együtt talán az egész világ az 1945. augusztusi atombomba támadásokról és azok áldozatairól. A 75. évfordulón, augusztus 6.-án tartott megemlékezés azonban kevesebb, mint ezer (maszkba öltözött) ember részvétele mellett zajlott a hirosimai Béke Emlékparkban, ahol 8.15 perckor, a hirosimai atombomba ledobásának időpontjában egy perces néma csenddel emlékeztek az áldozatokra.
Az augusztus 6.-i, urán töltetű atombomba támadás során a 350 ezer lakosú Hirosimában 70 ezer ember azonnal életét veszítette. A következő hónapokban legalább ennyien haltak bele az égési- és egyéb sérülésekbe, a sugárbetegségbe, illetve a bombázás miatt kialakult betegségeikbe. A túlélők többsége egész életén át viselte a testén és a lelkében a pusztítás nyomait.
Nagaszaki augusztus 9.-i bombázásának következtében, melyhez plutónium töltetű bombát használtak, körülbelül 75 ezer ember veszítette életét. Az áldozatok túlnyomó többsége mindkét támadás során civil volt.
A japán könyvek témáját feldolgozó sorozatom utolsó állomására érkeztünk. Ebben az írásomban a régi antikvár könyvek érdekességeivel és az ezekhez kapcsolódó egyedi kultúrával fogok foglalkozni. Ez első hangzásra talán nem egy izgalmas téma, de irodalomkedvelők és gyűjtői hajlamokkal megáldottak számára minden bizonnyal ez a könyvpiac legérdekesebb része.
A hivatalos definíció szerint minden olyan könyv, ami már legalább gazdát cserélt – azaz használt – antikvárnak minősül. Így tehát egy pár hete kiadott mű is ebbe a kategóriába eshet, ha azt valaki egyszer megvette újonnan, majd eladta egy antikváriumnak. Ezek igazából tartalom szintjén semmiben sem különböznek az éppen a könyvesboltokban kapható művektől, csak talán többé-kevésbé viselik előző használójuk keze nyomát.
Azonban én most különösen azokról a régi könyvekről írok, amelyeket már nem lehet újként megvenni, és már csak kizárólag antikváriumokban árulják őket, és valamilyen – akár minimális - gyűjtői értékkel rendelkeznek. Mondhatni azok a könyvek, amelyek tartalmi szempontból már pusztán azért is érdekesek, mert régiek. (tovább…)