Amikor tavaly ősszel Tokióban jártam, mindenütt felújításokba, építkezésekbe ütköztem. Gőzerővel készültek az Olimpiára. Ha nincs a koronavírus világjárvány, akkor most valószínűleg mindannyian a 2020-as Tokiói Olimpiára készülünk.
Bár Európa több országában már kitört a járvány, a Tokiói Olimpia lángját 2020. március 12.-én még a terveknek megfelelően gyújtották meg Olümpiában. Rendhagyó volt ez a ceremónia, hisz a történelem során először volt nő az első lánghordozó. (A 2016-ban sportlövésben olimpiai bajnok görög Anna Korakaki kaphatta meg először a lángot.) Engem azonban még jobban meglepett, hogy a láng átvételére a japánok is női sportolót küldtek, a maratonfutó Nogucsi Mizukit, aki 2004-ben állt az olimpiai dobogó legtetején.
Az olimpiai láng március 20.-án érkezett Japánba, majd március 26.-án Fukushimából indult volna országjáró körútra, hogy 47 prefektúrát érintve odaérjen a július 24.-ei tokiói megnyitóra. Minden nap 80-90 sportoló vitte volna a lángot, erre azonban 2020-ban már nem kerülhetett sor, mivel a szervezők március 24.-én egy évvel elhalasztották az Olimpiát.
Az előző bejegyzésem folytatásaként, amelyben a japán zsebkönyvekről írtam, most az úgynevezett shinsho-kat, azaz az „új könyveket” szeretném bemutatni. Az elnevezés kissé félrevezető, hiszen szó szerinti fordításban a shinsho kifejezés annyit jelent, hogy „új könyv”. Azonban ez inkább egy kategória, és nem feltétlenül csak a könyvre vagy annak tartalmának frissességére utal.
A shinsho-t a könyv mérete alapján lehet beazonosítani. Igazából ezek szintén zsebkönyvek, mint az előző cikkben bemutatott bunkobon-ok, csak egy kicsit eltér az alakjuk. Míg a bunkobon egységesen A6-os méret (148 x 105 mm), a shinsho B40-es (173 x 105 mm). Aki nem nyomdai szakember, az bizonyára nem tudja ezen kategóriák alapján elképzelni a különbséget, ezért inkább mondjuk úgy, hogy a shinsho pár centivel magasabb, és általában vékonyabb, mint egy bunkobon. A különbséget az alábbi összehasonlító fénykép szemlélteti:
Sorozatom harmadik, s egyben befejező részében a Lucky Dragon 5 nevű hajó tragédiájának történetét fogom elmesélni kedves Olvasóinknak. A trilógia korábbi részeiben megismerkedhettek a hiroshimai árvákkal és amerikai erkölcsi nevelőszüleikkel, valamint a hiroshimai hajadonok esetével.
Olyan történetekről írok, amik kevésbé ismertek a nyugati világban és nem említik őket a történelemkönyvekben, de Japán viszontagságait és kettős kapcsolatát mesélik el Amerikával az 1940-es és 1950-es években. A mostani blogcikkem, mint a korábbi másik kettő is, a nukleáris támadások és kísérletek következményeivel és veszélyeivel foglalkozik, hogy intésül szolgáljon a jelenlegi és jövőbeli generációknak.
A mai történetünk az 1950-es években játszódik, jóval a II. világháború után, a szovjet-amerikai hidegháború idején. Az amerikaiak és szovjetek azon versenyeztek, ki tud minél hatalmasabb és nagyobb pusztítású fegyvert előállítani, hogy biztosítsák hatalmukat. (tovább…)
Sajnos pár híres ember is áldozatául esett az új koronavírus okozta betegségnek. Természetesen minden haláleset szomorú, de számomra a legmeglepőbb Shimura Ken, a The Drifters nevű rock and roll és komikus zeneegyüttes tagjának halálhíre volt. 2020. március 29-én hunyt el. 70 éves volt.
Az 1970-es években nagy hagyomány volt Japánban, hogy minden szombat este 8-kor sok gyerek, köztük én is, a TV előtt ült, s izgatottan vártuk a『8時だョ！全員集合』nevű TV műsort.
A jelenlegi világjárvány gyökeresen átírja a mindennapjainkat. A szokásos mindennapi dolgokat is többször át kell gondolnunk, mielőtt hozzáfognánk. Az utazás és repülés az egyik ilyen. Egy jó barátom Prágában lakik. Korábban volt, hogy a budapesti sörözésre 2 óra alatt odaért. Mindezt egy kis táskával, minimális szervezéssel. Ezt azóta többször dicsekedve emlegette.
Március óta a légitársaságok korlátozásoknak vannak kitéve. Több ország nem is fogad külföldi utasokat, így járatokat függesztettek fel. A Bloomberg cikke szerint az utasszállító repülök 2/3-a földre van kényszerítve. 16 000 utasszállító gép még nem volt egyszerre a földön, ilyen hosszú ideig.
Forrás: bloomberg.com
A gotochi karakterek olyan kabalafigurák, amelyeket a városi, prefekturális önkormányzatok és egyéb helyi szervezetek arra használnak, hogy népszerűsítsék a lokális kultúrát, termékeket, illetve ösztönözzék az országon belüli turizmust. Legtöbb esetben antropomorf mesealakok plüssfiguráiról van szó, amit "yuru-kyara" néven is hívnak. (A yurui-kyaraktaa, puha-karakter szó rövidítéseként.). Természetesen nem csak plüssfigura formában találkozhatunk velük, számtalan ajándéktárgy létezik illetve helyi termékek csomagolásán is gyakran ábrázolják őket.
Egyes esetekben a nagy népszerűségnek örvendő kereskedelmi figurákat, mint például a Sanrino cég "Hello Kitty"-je, vagy a San-X "Rilakkuma" figurájának helyi sajátosságokkal ábrázolt alakját is gotochi karakternek hívják.
(https://matome.naver.jp/odai/2141026901024105201/2141027051726338603)
Japán az elsők között volt, ahol koronavírus fertőzöttet találtak Kínán kívül. S noha a japán kormány messze nem jeleskedett a járvány megfékezésére külföldön használt eszközök széleskörű bevetésében (pl. a mai napig lakosságarányosan kb. a magyarországival azonos, azaz nagyon kis számú tesztet végeztek), a fertőzöttek száma nem nőtt meg drámai módon (megint csak a lakosok nagy számához viszonyítva kevesebb, mint a fele a magyarországinak), ráadásul április közepe óta látványosan csökken. (Jóval kisebb a halálozási arány is, amely a japán egészségügy színvonalát mutatja elsősorban).
A japán névjegyeken a mai napig sokszor szerepel fax szám, ami a szigetországot kevésbé ismerőket gyakran meglepi, mivel faxgépeket az élet legtöbb területén már nem nagyon használunk, helyette ott van az email vagy egyéb online megoldás. Japánban a gyors technológiai változások persze ugyanúgy zajlanak mint szerte a világon, de ezzel együtt nem szívesen vagy legalábbis lassan mondanak búcsút régebbi eszközöknek, szokásoknak. A fax túlélése is jelzi, hogy sok dolog még most is papír alapon működik. De a fax legalább távközlési eszköz, sok háztartásban még ott van, és akár még jól is jöhet a koronavírus idején, amikor sokan a hét több napján is home officeból dolgoznak.
Máshogy van ez a hanko (más néven: inkan) esetében. Ez az a kis pecsét, ami mindenkinek van és aláírásként használatos, másnak nem adhatja oda, és mindenkinek saját magának kell ráütnie a papírra.
Nagy hatással volt rám egy videofelvétel, amelyen Viktor Frankl, a világhírű osztrák pszichiáter, a logoterápia atyja arról beszélt, hogy a második világháború végén szembesült azzal, hogy a családjából egyedül ő élte túl a koncentrációs tábort. Úgy érezte, hogy két út közül választhat: felakasztja magát, vagy kezd valami értelmeset az életével. Az utóbbi alternatívát választotta, mert a saját és mások szenvedéseinek elemzése során arra jutott, hogy a legreménytelenebb helyzetben is van az életnek – és ezáltal a szenvedésnek is – egy lehetséges értelme. Frankl úgy látta, hogy mindent elveszíthetünk az életben, de mindig szabadok maradunk arra, hogy megválasszuk az attitűdünket, amellyel egy adott helyzethez viszonyulunk.
Ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor a kezembe került a japán tudós és TED előadó Ken Mogi ikigai-ról szóló könyvének angol nyelvű kiadása. Az ikigai egy japán fogalom, amely „a létezés értelmét” jelenti. Arra utal, hogy az életnek van egy iránya vagy célja, amely értelmet ad az egyén életének. (tovább…)
