A hétvégén újra megmásztam a Fujit és fenn álltam a tetején! - Valójában egy kisebb társaságban beszéltem a japáni élményeimről és annyira intenzíven visszajött annak a hat évvel ezelőtti Fuji-túrának az emléke, hogy szinte ismét ott jártam és átéltem, ahogy elszántan haladtam felfelé a sziklákon és a vulkáni törmeléken. Vitt az energia és a lendület! Tudtam, hogy ezt akarom és hittem benne, hogy elérem a célt, Japán 3776 méteres szent hegyének csúcsát! Ezt az élményemet részletesen megírtam korábban itt a blogon>> és most mintha teljesen más szemszögből tekintettem volna rá.
Ott voltam, magam előtt láttam és éreztem az akadályokat: a meredek emelkedőket, a tűző napot, az olykor bokáig süppedő port és törmeléket, no meg azt a kegyetlen fáradtságot és testi fájdalmat, ami az 5-6 órás hegymászás során elég hamar jelentkezett. Arra késztetett, hogy csak a lábam elé nézzek, a következő lépésre koncentráljak és beosszam az erőmet!
Megküzdöttem a heggyel, kitartottam az úton és hihetetlen látványokban volt részem: a Fujit megmászni olyan, mint holdbéli tájon át feljutni a felhők fölé. A csúcson állni pedig fantasztikus érzés, egy csoda, amelyben vegyül az élmény által okozott öröm, hála és az elégedettség, hogy igen, megcsináltam, képes vagyok rá!
A Fuji megmászásának felidézése a többi, Japánnal kapcsolatos élményemet is előhívta. Tokiótól Oszakán át sokfelé jártam és ha választanom kell, akkor Hiroshima és Nagaszaki az a két japán város, amely leginkább megfogott. Írtam róluk korábban! Itt olvashattok>> arról, hogy az atombombatámadás mementói mennyire megrendítettek Hiroshimában és életre szóló történelem leckét adtak – különösen az a tény, hogy az amerikaiak eredetileg Hitlernek szánták a bombát. Kedves emlék nekem ez a látogatás az okonomiyaki (japán pizza) miatt is! Valamint felejthetetlen, ahogy a közeli Miyajima szigetén a tengerben úszik az emberek és az istenek világainak szimbolikus határa, az Itsukushima szentély piros kapuja.
Nagaszakiban tett látogatásomat>> az atombomba mellett Shusaku Endo Némaság és Ryu Murakami 69 c. regényei inspirálták. Endo könyve, amelyből Scorsese 2016-ban azonos című, monumentális filmet>> készített, a 17. századi japán keresztényüldözésről szól. A 69 pedig egy fejlődésregény, amelynek főszereplője az 1960-as évek Japánjában - pontosabban egy Nagaszaki-prefektúrabeli kisvárosban - lázad, csajozik, rock ’n roll-t hallgat és közben Sartre és Camus könyveit olvassa. Nagaszaki attól különleges, hogy a hagyományos, régi Japánt látni benne egészen addig, amíg felbukkannak európai stílusú templomai és a japán keresztények emléke.
Üzleti utak kapcsán eszembe jutottak az izgalmas és lenyűgöző robotikai kiállítások Lyonban és a Tokyo Big Sight-on, ahol újra és újra rácsodálkoztam az iparban, az egészségügyben és a szórakoztatóiparban bevetendő legmodernebb robotikai megoldásokra. Annyira kellett nevetnem, amikor egy emberformájú minirobot Michael Jackson Beat It-jére táncolt! A humanoid és collaborative robotokkal kapcsolatos kalandjaimról ebben a cikkemben olvashattok>>
Az üzleti utak sok kalanddal is jártak. Néhányat megírtam itt>> Volt, hogy eltévedtünk és pont egy olyan ismeretlen japán hölgy sietett a segítségünkre, aki járt már Magyarországon! A japán iskolás lányok használt fehérneműjét árusító automatákat ugyan nem találtuk meg, de megismerkedtünk a shunga műfajával. Nagyon hálás vagyok sok japán partnerünk vendégszeretetéért és azért, hogy a japán gasztronómia széles skáláját volt alkalmam megkóstolni a legváltozatosabb helyeken.
Egyébként a legjobb szusit a Tsukiji halpiacnál ettem, a legfinomabbnak a sukiyaki-t találtam és a legbátrabb akkor voltam, amikor megkóstoltam a japán konyha legmisztikusabb ételét, a fugu-t. A legviccesebbnek az oszakai Dotonbori szórakoztatónegyedben tett látogatásunkat találtam, amikor egy kimerítő nap után japán partnereinkkel együtt hülyéskedtünk.
Magam előtt látom a hoteleket, a vendégházakat és a parányi Airbnb lakásokat, ahol japán útjaimon megszálltam és emlékszem, mekkora meglepetés volt elsőre a japán stílusú reggeli a miso levessel, a párolt hallal, a főtt rizzsel és az elmaradhatatlan savanyúsággal. A legkülönlegesebb élményem pedig a kapszulahotelben töltött éjszakám! A funkcionális és futurisztikus "luxuskoporsókat" kigondoló építészekről és a kapszulával kapcsolatos benyomásaimról itt olvashattok részletes beszámolót>>
Fantasztikus volt visszaemlékezni ezekre az élményeimre és nagyon hálás vagyok értük! Úgy érzem színesebb és tágasabb hely lett számomra a világ, amióta elkezdtem Japánnal és a japán (üzleti) kultúra megismerésével foglalkozni!
Blogcikkeim - https://sudy.co.hu/author/krisztina-biro/ - bemutatják egy részét annak, amit japán és európai utazásaim, film- és olvasmányélményeim, valamint üzleti- és kulturális rendezvények kapcsán megtudtam Japán történelméről, vallásáról, művészetéről, építészetéről és gasztronómiájáról.
A fotók sajátok!
