Más kultúrából származó emberek teljeskörű, azaz verbális és nonverbális megértése rengeteg fejtörést okozhat bárkinek még akkor is, ha a párbeszédben résztvevő egyik személy bizonyos szinten beszéli a másik nyelvét.
Ez a probléma még inkább felütheti a fejét olyan közegben, ahol a két fél szülőföldjét több ezer kilométer és kulturális különbségek (rosszabb esetben szakadékok) választják el.Hiába ismerik a bevett kifejezéseket és hiába tudnak mondatokat alkotni az adott idegen nyelven, illetve azokat értelmezni, előfordulhat, hogy félreértik partnerük mondanivalóját és nem ismerik fel a szavak mögött meghúzódó valódi jelentést. Ha japánokkal kommunikálunk – történjen az japánul vagy bármilyen más nyelven – könnyen találhatjuk magunkat mi is ilyen helyzetben.
Véleményem szerint a japán kommunikációs szokások épp olyan felfedezésre méltóak, mint a japán kultúra egyéb aspektusai. Úgy gondolom, ha arra vállalkozunk, hogy megtanulunk japánul, fontos az, hogy ne csak a szavakat, a nyelvtani szerkezeteket és a helyes mondatalkotást sajátítsuk el, hanem az alkalmazásukkal járó gyakorlatokat is.
Ezen szokások ismeretével és tiszteletben tartásával könnyebben érhetünk el sikereket vagy kerülhetünk el kínos helyzeteket a japánokkal való interakciók során, legyen az egy hétköznapi beszélgetés vagy egy üzleti tárgyalás.
Ebben a bejegyzésben az úgynevezett aimait azaz a homályos kifejezésmódot, illetve a honne - magánbeszélgetésben használatos - és tatemae - közösségben használatos – kifejezésmódok kettősségét szeretném bemutatni annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk a japán kommunikáció egy kis szeletének megértéséhez.
Ahhoz, hogy ezeket a kommunikációs mintázatokat átlássuk, szükséges tisztában lennünk azzal, hogy Japán földrajzi adottságai jelentős hatást fejtettek ki az ország számos jelenlegi szokásának és kulturális közegének a kialakulására. Ezt a társadalomelméletben földrajzi determinizmusnak nevezik.
Japán egy hegyes-völgyes ország, amely nem rendelkezik sok megművelésre alkalmas és belakható szárazfölddel, mindemellett partjait és a szigetország belső részeit évente több természeti katasztrófa is sújtja már évezredek óta. Ebből adódik, hogy az embereknek mindig is szoros közelségben kellett élniük egymással és hatékonyan kellett együttműködniük, hogy túléljék a viszontagságos körülményeket. Mindezekből kifolyólag igen fontos tényezővé vált a harmónia megteremtése és fenntartása a társadalomban, mivel a közösséghez való tartozás a túlélést jelentette, a száműzés és kiközösítés pedig könnyen felérhetett egy halálos ítélettel. Erről Dr. Sűdy Zoltán is említést tesz legutóbbi blogbejegyzésében.
A társadalmi béke fenntartásának fontossága olyan mértékben beágyazódott a japán társadalomba, hogy a mai napig szerves részét képezi a szigetországban élők mindennapjainak. Ennek egyik kommunikációs eszköze az aimai.Az aimai egy félreérthető, homályos kifejezésmód, amelyben egy adott frázis többjelentésű is lehet, ezzel pontatlanságot és bizonytalanságot eredményezve. Használatát a japán kultúrában erénynek tartják, hiszen a konfliktuskerülés fontossága mélyen gyökerezik, és társadalmilag bizonyos szinten elvárt, hogy az emberek indirekt módon fejezzék ki magukat.
Erre hivatott példát bemutatni Chris Broad brit youtuber egy japán barátjával, Natsukival a "25 ESSENTIAL Japanese Words for EVERYDAY Conversation" című videójában.
A videóban eljátszott szituáció a következő: Chris egy olyan étterembe szeretne ellátogatni, ami 15 percnyi sétára található tőlük. Amikor Natsuki ezt megtudja, a mendokusai szó használatával fejezi ki nemtetszését. Ez a szó magyarra fordítva megközelíthetőleg annyit tesz, hogy valami "problémás", "nehezen kivitelezhető", illetve "sok erőfeszítésbe kerül". Chris ezután elmagyarázza, ha Japánban ezt a választ halljuk, akkor lényegében ez az elutasítás egyik indirekt formája.
Fontos megjegyezni, hogy a japánok nagyon ritkán mondanak explicit nemet. Ha lehet, kerülik a nyílt elutasítást és inkább megpróbálják a szándékaikat egyéb módon tudatni a másikkal. Ez alól kivétel, ha dicséretet utasítanak vissza - ilyenkor előszeretettel használják a nem szót a dicséretben elhangzottak tagadáshoz.
A társadalmi harmónia fenntartására szolgáló másik – véleményem szerint – az aimaijal enyhén átfedésben lévő kommunikációs stratégia, a honne és tatemae használata. Ez az aimaitól abban különbözik, hogy itt a saját vélemények, érzések és gondolatok elrejtése jobban előtérbe kerül. Sok ember szavai és tettei koránt sem esnek egybe azzal, amit valójában gondolnak vagy éreznek. A felszínes megnyilvánulásokat a tatemae, a tényleges szándékokat és érzéseket pedig a honne kifejezésmódokkal kommunikálják.
Ez a kettősség a nyugati kommunikációban is sokszor megjelenik, mégis a japán kommunikációba ágyazódott be elsődlegesen. Udvariasnak tartják ugyanis, ha az ember nem juttatja közvetlenül felszínre érzéseit.
Például ha egy japán elhív vendégségbe valakit az otthonába és közeleg a vacsoraidő, megkérdezheti a vendéget, hogy „nem akar velünk vacsorázni?”, azonban ez nem feltétlenül jelent tényleges vacsorameghívást. Sőt, valójában ez egy finom utalás arra, hogy a vendégnek ideje hazamennie, hiszen már későre jár. Ilyenkor illik visszautasítani az ajánlatot és rövidesen távozni.
Más kultúrából érkezők számára ez összezavaró lehet, de a japánok között társadalmilag elfogadott jelenség.
Véleményem szerint azoknak a majdani szakembereknek, akik a japán-magyar kapcsolatok ápolásáért lesznek felelősek, elengedhetetlen első lépés, hogy magas szinten megismerjék és elsajátítsák nem csupán a nyelvet, de a vele járó kommunikációs szokásokat, stratégiákat is.