Légvarázs avagy a japán cirkuszok és artisták mesés története

Új év, új kezdetek. Ez alkalomból úgy gondoltam, egy varázslatos témát hozok el kedves Olvasóinknak, hogy csodálatosan induljon 2021.

Korábbi blogcikkeimhez hasonlóan a mostani történetet is személyes élményeim és hobbijaim ihlették. S azt, hogy hogyan is kapcsolódik egy japán üzleti tanácsadó a cirkuszi zsonglőrökhöz, légtornászokhoz és bűvészekhez, cikkem végén megtudhatják. 😉

No, de kezdjük a legelején!

Ha cirkuszokról és artistákról hallunk, nem hinném, hogy Japán lenne az első ország, ami mindenkinek beugrik, hanem talán Amerika vagy Kanada, Cirque de Soleil és Barnum & Bailey Circus társulatok. (Az utóbbit többen talán a Legnagyobb showman című film révén ismerték meg.)

Nem is gondolnánk, hogy a 19. század végén és a 20. század elején Japán is világszerte híres volt kötéltáncosairól, légtornászairól és mutatványosairól.

Japánban nagy múlttal rendelkeznek az utcai zsonglőrök, akrobaták és mágusok. Megjelenésük a szigetországban valószínűleg a 7.-8. századra vezethető vissza, amikor is Kínából átvettek bizonyos akrobatikus előadásokat, varázslatokat és sámánisztikus rituálékat.

Az akkori előadók a feudális társadalom legalacsonyabb társadalmi kasztjába tartoztak, mivel nem termeltek, alkottak az élethez szükséges eszközöket, szimplán csak szórakoztattak. Az országot barangolva vándorművészekként adták elő számaikat a városok, falvak utcáin és szentélyekben.

A Muromachi-korszakban (1392–1573) számos arisztokrata és katonai vezető anyagilag is támogatni kezdte az akrobatika egyik formáját, amit „póktáncnak” neveztek, amely egyfajta vallási szórakozás is volt egyben.

Az ezt követő Edo-korszakban (1603–1868) a vándorművészek előadási stílusát見世物-nak, vagyis „misemono”-nak kezdték hívni, melynek jelentése látványosság. A „misemono” nagyon népszerű volt a buddhista templomok és shinto szentélyek rituáléin és ünnepein, volt, hogy több száz műsort is előadtak egy-egy ünnepségen.

Nagy változást a japán cirkusz világában az ország újra megnyitása hozott a 250 éves izoláció után. 1866-ban kezdték kiadni az első „útleveleket”, melyek valójában csak utazási kérelmek voltak. A japán kormány lehetőséget akart adni diplomatáinak, kormánytisztviselőinek, kereskedőinek és tanulóinak, hogy külföldre utazzanak, tanuljanak, s elősegítsék az ország és a gazdaság fejlődését. Erről a lehetőségről természetesen az előadóművészek sem akartak lemaradni.

Az elsők között jelentkezett utazásra a híres Matsui Gensui, aki az Edo korszak legendás kötéltáncosa és zsonglőrje volt Japánban. Évtizedeken át hatalmas tömegek előtt adta elő különleges számait a híres Asakusa Sensoji templom környékén.

1866 december 2-án indult útnak a Gensui-társulat – hét férfi, két nő, három gyermek -, hogy meghódítsák a világot a Nepaul brit gőzhajón. 1867-ben február 2-án érkeztek Southamptonba, s február 11-én teltházas előadásuk volt a londoni St. Martin’s Hallban.

A japán akrobaták nagy feltűnést keltettek a XIX. századi Európában. Hatalmas tömegek rajongtak az előadásaikért, zsúfolásig töltve a színházakat, az újságok pedig rendszeresen írtak varázslatos előadásaikról, napi tevékenységeikről és csodás tradicionális ruházatukról.

Az Era nevű újság 1867. május 5-én arról számolt be, hogy a „kötéltáncos Kosakichi, a japán társulat többi artistájával együtt, úgy tűnik, nem ismeri az idegesség szó jelentését. … az egyik kezében esernyőt tartva, a másikban egy legyezőt, az első és a második lábujja között fogja a kötelet és tartja magát, ahogy általában a majmok szokták. Kosakichi egy ideig így pihenget, a kötélen ülve barátságosan mosolyog a közönségre, miközben legyezgeti magát, majd úgy áll fel, hogy egy pillanatra sem fogja meg a kötelet vagy engedné le az esernyőjét a kezéből.”

Majd a közönség megdöbbenésére a kötél elpattan, de Kosakichi kecsesen és biztosan érkezik le a talajra.

A társulat másik híres előadása a létra trükk volt, amelyben az egyik artista a hátán fekve egy függőleges létrát egyensúlyozott a lábán, s ahogy a Brighton Gazette írta, „egy gyermek a legnagyobb könnyedséggel felmászik a függőleges létra tetejére, ahol hol fejen áll, hol egyenes a lábán” és különböző akrobatikus számokat adott elő.

A társulat angliai turnéja során fellépett a királyi családnál is a windsori kastélyban. Ezután 1867. május 27-én Liverpoolból elindultak a párizsi kiállításra. Itt felvették a „The Tycoon’s Japanese Troupe” társulat nevet. Nagyjából velük egy időben Amerikában is turnézott az egyik riválisuk, a szintén japán „The Japan Imperial Artistes’ Company” társulat.

Utóbbiról azt lehet tudni, hogy 1864-ben, amikor a nyugatiakat már beengedték Japánba, de a japánok még nem utazhattak, a shogun engedélyt adott „Professzor” Richard Risleynak és amerikai cirkuszi társulatának pár fellépésére Yokohamában. Tíz művésszel és nyolc lóval érkezett, s előadásaik hatalmas szenzációnak számítottak a szigetországban. Sok japán kötéltáncos, zsonglőr, gumiember, és bűvész érkezett megnézni műsorukat, tanulni, valamint megmutatni saját tudásukat.

Risleyt lenyűgözte a japán artisták tehetsége, s az az ötlete támadt, hogy a Nyugatot is megismertesse a japán stílusú akrobatikával. Több, az akkori korban Japánban híresnek számító kis társulatból hozta létre a saját cirkuszát, amit „The Japan Imperial Artistes’ Company” társulatnak nevezett el.

Három nappal azután, hogy Matsui és társulata Londonba hajóztak, 1866. december 5-én, ők is elindultak San Francisco-ba, s 1867 elején több hónapig léptek fel ott nagy sikerrel, majd tovább mentek New Yorkba, ahol júliusig adtak elő. Ezután úgy döntöttek, hogy ők is elmennek Párizsba.

Leghíresebb akrobatájuk Hayatake Torakichi volt, akit az Edo-korszak utolsó japán szupersztár porondmestereként tartanak számon. Torakichi különlegessége a kyokuzashi nevű szám volt, amelyben hosszú bambuszoszlopokat egyensúlyozott a vállain vagy a lábain, míg a társulat többi tagja zsonglőr vagy artista trükköket adott elő azokon.

További érdekességként említeném, hogy állítólag Hamaikari Sadakichi, a társulat egyik népszerű fiatal vezetője, New Yorkban titkos szerelmi viszonyt folytatott az egyik shamisen játékossal, Tou-val, aki szintén a társulat tagja volt. Teherbe ejtette, s végül Londonban született meg a kisbabájuk. A Times úgy számolt be az örömteli hírről, hogy ez a baba volt az első japán, aki valaha külföldön született.

A nyugati befolyás következtében a 20. század első felében sok japán cirkuszi társaság jött létre és utazott körbe Japánban. Viszont sajnálatosan az 1960-as évek elejétől a cirkusz Japánban hanyatlásnak indult, s manapság csak 1-2 híresebb társulat van az országban.

Ez volt tehát a japán cirkuszok és artisták rövid története.

Blogom végén pedig, ahogy ígértem, elárulom, hogyan is kapcsolódik az életem az artisták világához. Kiskorom óta lenyűgözött a cirkuszok világa, s kedvenceim mindig az akrobaták és légtornászok voltak, akik szabadon és könnyedén repkedtek a levegőben. Gyerekként tátott szájjal néztem őket, valahányszor csak eljutottam az előadásukra. S fura, hogy a sors milyen fordulatokat hoz az ember életében. Pár évvel ezelőtt új helyre költöztem Budapesten, s a lakásomtól pár perc sétára felfedeztem egy légtorna stúdiót. Majdnem egy évig szemeztem vele, de mindig lebeszéltem magam, hogy ide úgyis csak fiatal tizenévesek járnak, kell hozzá hajlékonyság, extrém vékonyság stb.

Aztán pont 2 évvel ezelőtt ezen a napon úgy döntöttem, újévi fogadalomként, nem érdekel, ha kinevetnek is, egyszer bemegyek, s kipróbálom. Mentem és maradtam.

Nagyjából az aggodalmaim igazak voltak, a csapat többsége jóval fiatalabb és vékonyabb volt, de az edző, akihez mentem, s aki maga is légtornász volt cirkuszokban korábban, nagyon kedves volt, biztatott, nem nevetett ki, türelmesen tanított, s lassacskán megerősödtem, a súlyom csökkenni, a hajlékonyságom növekedni kezdett. Nem hazudok, nem volt könnyű, az ember keze sokszor tele volt vízhólyaggal, a testem kék-zöld, néha fekete zúzódásokkal, de minden percet megért. A légtorna bebizonyította számomra, hogy nincs lehetetlen, ha az ember eltökélt, sosem késő elkezdeni, s fantasztikus érzés a föld felett lebegni.

Itt az új év, szóval, ha kedves Olvasóink egy kis kihívásra és különlegességre vágynak, szívből ajánlom, hogy legalább egyszer próbálják ki.

Kívánok mindenkinek Sikerekben Gazdag 2021-et!

Inspirációként pedig jöjjön pár kép az edzéseimről! 😀

 

———————————————————————

Források:

http://blog.alientimes.org/2016/12/japans-great-and-surprising-circus-history-and-the-impact-of-japanese-artistes-on-the-circusworld/

https://www.circostrada.org/sites/default/files/ressources/files/cs_publication-14-en_version_finale.pdf

https://www.city.odate.lg.jp/museum/information/relation/torigata

http://the-history-girls.blogspot.com/2018/04/japanese-jugglers-acrobats-and-top_14.html

https://www.academia.edu/3651104/Paper_Butterflies_Japanese_Acrobats_in_Mid_Nineteenth_Century_New_England

http://kindredsubjects.blogspot.com/2011/08/acrobats-japanese-ca-1800-edo-period.html

 

Képek:

Képek 1,3,4,13: http://the-history-girls.blogspot.com/2018/04/japanese-jugglers-acrobats-and-top_14.html

Kép 2: https://www.facebook.com/darumapedia/photos/a.742080849216941/1522162994542052/?type=3&theater

Képek 5-10: https://www.metmuseum.org/art/collection/search/60013355

Kép 11: https://en.wikipedia.org/wiki/Richard_Risley_Carlisle

Kép 12: https://www.facebook.com/darumapedia/photos/a.742080849216941/1522162994542052/?type=3&theater

Képek 14-16: Saját készítésű

 

 

 

 

2 Comments. Leave new

Koósz István
2021. január 19. 12:03

Nagyon érdekes a cikk, talán csak annyit tennék hozzá, hogy japán akrobata csoportok Magyarországon is gyakran jártak (először 1868 januárjában – szereplésükről és a mutatványaikról írtam a Cirkuszi Akrobatika című lapba egy kétrészes cikket), a többi társulat is szerepel a Japán színház Magyarországon című bibliográfiámban, és szóba kerülnek a most megjelent Japonisme in the Austro-Hungarian Monarchy című most megjelent könyv, Dénes Mirjam által írt tanulmányában, ami a színházi vonatkozásokat dolgozza fel.

Válasz

Kedves István!
Köszönöm szépen a kommentjét és a kiegészítést!
Mint a cikkből is láthatja, nagyon érdekel a cirkusz világa, bár nem ez a szakterületem, s minden újabb információnak, amiből tanulhatok/tanulhatunk, nagyon örülünk. Jó tudni, hogy a híres japán akrobaták eljutottak szép hazánkba is! 🙂
Mindenképpen rá fogok keresni az Ön által említett forrásokra.
Még egyszer nagyon köszönöm kedves hozzászólását!

Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.