Így neveld a bonsai-odat

Egyik kedvenc alkotó/relaxációs tevékenységemről gondoltam most írni: a bonsai nevelésről. Ezen belül is, arról a nem minden szabályt követő, „customized” verzióról, amit én művelek évek óta, hullámzó, de nem múló lelkesedéssel.

Ahogy sokaknak biztosan ismert, a bonsai edénybe ültetett fácskát jelent. Ez lehet sokféle növény (nem csak fa, hanem cserje, de még pozsgás is vagy fűféle, mint a bambusz). A tudást az igényli, hogy egyrészt beleszorítsunk egy fát egy pici cserépbe, hogy - hosszú évek alakítási munkájával - elérjük a kitűzött formát ezzel biztosítva az esztétikai összhatást, aminek a természetben fellelhető növényeket kell szimbolizálni.

Jellegzetesen japán művészetként (a teaceremóniához, az ikebanához stb. hasonlóan) ennél is minden apró részletére kiterjedő, pontos szabályrendszer mentén haladunk (arányokkal, cserép színére, vastagságára, alakjára, anyagára vonatkozó előírásokkal), amit ha nem tartunk be, kiesünk a klasszikus, szép bonsai növény kategóriából. Ettől még lehet gyönyörködni a növényünkben és okozhat mindenféle örömöt a nevelése.

Rátérek arra, hogy én hogyan nevelem bonsai-aimat. Noha Japánban a legjobban az egyik borókafajta tetszett mindenekfelett, nem tudtam hazahozni belőle még magot sem. Hazatérve igyekeztem az itthon honos növényeket bonsai cserépbe „kényszeríteni”. Nem viccből mondom, de a természetből hazavitt idősebb fák gyökérzetét egy bonsai cserépbe redukálni a többi mozzanathoz hasonlóan több évig is tartó folyamat lehet, ha ezt a módot (yamadori) alkalmazzuk. A legnagyobb buktató az első lépés, amikor is a fát megpróbáljuk kiemelni az addigi, jól begyökerezett helyéről – és ez minél idősebb a növény, annál nehezebb. Persze ültethetünk magról is, vagy gyökereztetéssel is, de így hosszadalmas folyamat, míg eléri azt a törzsvastagságot, amivel már érdemes bonsai cserépbe ültetni, ráadásul kimarad az a kihívás, amikor is egy több éves növény komoly gyökérzetét úgy emeljük ki a helyéről, hogy életben tudja tartani a kifejlett lombkoronát és, ha nem is rögtön, de 1-2 év és néhány gyökérmetszés után, át tudjuk ültetni egy aprócska bonsai-cserépbe.

A legkisebb kockázatú eljárás, amivel fához juthatunk magoncok kiemelése és cserépbe ültetése. Itt a sok éves alakítás, várakozás a hátrány, viszont olyan formára tudjuk alakítani, amilyenre csak akarjuk ellentétben egy idős növénnyel.

A fent írt könnyebb úton, magoncként került hozzám és lett – 10 év alatt – a gyűjteményem dísze egy vadgesztenye fa.

Azért különleges darab, mert több eseményt túlélt a múltban, amit egy fától nem igen várhatunk el: mikor még szabad földben várta az átültetést többször „találkozott” a fűnyíró damillal. Túlélte, de nyoma máig látható a törzsén. Ez a fa volt az is, amit több hónapos utazásom idejére beborítottam földdel egy nagyobb cserépben és a gyeplocsoló permetével kibírta a kertben a 30-40 fokos nyári napokat hazatértemig (ezzel kiérdemelve a csudafa megnevezést). Az ilyen történetű növények nagyon az ember szívéhez tudnak nőni.

A japán fajták közül még a kínai szil (keyaki) és a japán juhar (momiji) tartozik a kedvencek közé, sőt japáni tartózkodásomból, 7-8 éve hazahozott példányok is élnek még közülük.

Gyűjteni viszont már inkább a helyi fajtákat szoktam. Van egy aranyeső, egy japán cseresznyévé szemezett meggyecske, egy vadcseresznye, több galagonya, tölgy, ilyen-olyan juhar fajták a Magyarországon honos/fellelhető növényekből.

Az a módszerem, hogy a természetből kinyert növényt minimális gyökérmetszés után cserépbe ültetem. Lelőhelyként legkézenfekvőbbek a kertben vagy környékén hajtott és fűnyírás vagy egyéb külső hatás következtében alacsonyan megvastagodott, jó kiinduló formájú növények.

Ezután az 1-2 évenkénti átültetésekkor metszem a gyökerét és mikor elérkezettnek látom a pillanatot – azaz elég hajszálgyökér fejlődött a levágott vastag gyökerek végén – belekezdek a bonsai cserép választás hosszas merengésébe. Kiteszem a teljes készletet és a növénnyel a kezemben próbálgatva egyszer csak megmutatkozik a megfelelő cserép! Ha a nagy könyv szerint szeretnék eljárni – ahogy nem szoktam már a cserép készlet szűkössége miatt sem – itt a növény törzsvastagságát, a kialakítandó formát, a levelek színét is figyelembe kell venni és ezekhez igazítani a cserép alakját, vastagságát, színét és azt is, hogy hogyan helyezem el benne a növényt. Fontos még a látható gyökerek elhelyezkedése is. Nem akarok nagyon belemenni a részletekbe, csak azt ábrázolni, hogy mennyire összetett folyamat a cserép kiválasztása (is).

Így két nagy csoportra osztható a növényállományom: a már bonsai cserépbe kerültek, és a még nem. Egy nagy reménységű tölgy, ami még 1-2 évig nem kerül bonsai cserépbe gyökér terjedelme miatt, illetve a korona metszése sem történt még meg:

Én nagyobb hangsúlyt fektetek az alakításra. Mivel amúgy is érdekel a növénymetszés, igyekszem minél magasabb szintre fejlődni a metszés bonsai-i ágában is (sajnos észreveszem a régen alakításra fogott fáimon a gyümölcsmetszési elvek bekeveredését).

Újabb módszerként mostanság már oltással is próbálkozom. Például a kertből kiásott meggyfácskákat megkísérlem átszemezni vagy átoltani japán cseresznyévé, amiből évek múltán szép kis virágzó bonsai fa lehet.

Amit a kereskedelmi forgalomban lévő bonsai növényeken látok, az pont a türelmetlenség, amit majd’ minden ilyen növény csonkolásos metszése jelez. Ugye, itt a fokozatos, éveken keresztül zajló alakítás helyett egy több éves növény magasságát lecsökkentendő ujjnyi ágakat vágnak vissza, majd miután ezekből a csonkokból kitörnek a hajtások és nem lesz már annyira feltűnő a vágás, szépen piacra dobják.

Ha valaki nem csak csodálni szereti ezeket a kis fákat, hanem van valamennyi kertész kedve is, nagyon tudom javasolni a leírt módszereket a saját bonsai kialakítására lehetőleg helyi fajtákból. Kezdetben akár egy kis, kertünkben kihajtott gyümölcsfa sarjat kiemelve. Valahogy az ezzel járó feladatok sem érződnek kelletlen kötelességnek, sokkal inkább egyfajta teljes kikapcsolásnak, elmélyült alkotó tevékenységnek. Számomra az egyik legjobb meditációs és stresszoldó technika is a bonsai nevelgetés.