Mekkora távolságból tudsz beleugorni a cipődbe?

A külföldiek Japánba érkezve sok furcsa, szokatlan dolgot látnak, tapasztalnak. Sokan veszik észre, bár bizonyosan nem a legfeltűnőbb japán sajátosságok egyike: amerre jár az ember, mindenütt „klaffogó” cipőket lát-hall. Miután Japánban nagyon sok helyen (lényegében minden lakásban, templomban, szentélyben, de még sok hivatalban, irodában, s a hagyományos japán éttermekben, sőt szinte minden iskolában is) le kell venni a cipőt, s nagyjából egy lépcsőnyit fellépve papucsban lehet már csak közlekedni, először arra gondoltam, hogy véletlenül elcserélt cipőkről van szó, ezért a legalább két számmal nagyobb méret. De ha ennyi ember elcserélte a cipőjét, akkor ugyanannyinak kellene sántikálni a szűk cipőben, hiszen csak kisebb maradhatott számára az elcserélt helyett. De sántikáló, szűk cipővel kínlódó japánokat nem láttam.

Akkor esett le a tantusz, amikor – míg én babráltam a cipőfűzővel, s cipőkanalat kértem az étterem felszolgálójától, addig japán barátom lazán, odafigyelés nélkül beleugrott a (természetesen fűző nélküli) cipőjébe. Odanézve azt is láttam, hogy a hüvelykujjam is simán beférne a lába és a cipő hátulja közé. Vagyis annyira gyakran kellene bajlódni a cipő le- és felhúzásával, hogy egyszerűbb egy-két számmal nagyobb, így szinte egy rúgással levethető, vagy egy lépéssel felvehető cipőt vásárolni. A csúszkálás, klaffogás nem gond!

A japán épületekben (gondolom, nem egészen függetlenül az esős időszakban, tájfunok során néhány óra alatt lehulló, akár több száz milliméter eső által okozott problémáktól) a padló szintje emelt: a kül- és a belvilág határa ezzel is egyértelműen kijelölt. A lábbelit lent (azaz: „kint”) kell hagyni. Bár a modern korban, amikor a lakásokban a jellemzően változatlanul tatamis hálószobákon kívül a többi helyiség már fa-, műanyag vagy kőburkolatot kapott, papucsokban közlekednek. A tatamis (gyékénypadlós) hagyományos szobákba még papucsban sem illik belépni: oda csak mezítláb vagy zokniban dukál. Természetesen a természeti eredetű kockázatoknál valószínűleg még nagyobb szerepet játszik a japánok tisztaság-igénye: ilymódon kerülik el, hogy a külvilág piszka a lábbeliken keresztül bejusson a lakásba.

A cipő, mint olyan az európaiakkal-amerikaiakkal került a szigetországba. A hagyományos japán lábbelik szinte mindegyike a papucs valamilyen változata. Ilyen pl. a gyékényből készült zóri, a fából faragott geta, vagy a parasztok, szamurájok által viselt, rizsszalmából font varadzsi is.

zorigeta
Zóri                                                                              Geta

waraji
Varadzsi

Már 20. századi találmány a getához (ld. fent) viselt egyujjas zokniból, a tabiból kialakult dzsika-tabi, azaz földhöz érő zokni.

jikatabi

Állítólag a Bridgestone gumigyár alapító vezérigazgatójának bátyja, Isibasi Sódzsiró találta fel, s a kétkezi munkások, különösen az építőiparban dolgozók körében terjedt el. Itt a zokni szerű felsőrészhez rugalmas, gumitalp csatlakozik.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a japánok körében ne lenne keletje a minőségi, drága cipőknek. Saját gyártóik ebben a termékkörben is hozzák a világhírű „japán minőség”-et: kiválóak és szinte elnyűhetetlenek. A divatot azonban egyelőre még az olaszok diktálják…

 

 

A képek forrásai sorrendben:

http://cdn3.volusion.com/nqu3h.nrnd2/v/vspfiles/photos/IND-ACC-FAS-ZORI-Y-34-2.jpg
http://www.ee0r.com/proj/geta.html
http://temari-of-suna.deviantart.com/art/Waraji-52003113
https://en.wikipedia.org/wiki/Jika-tabi

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.