Életemben csak egyetlen karácsonykor kellett távol lennem a családomtól, azt a karácsonyt azonban nagyon messze, Tokióban töltöttem.

Hogy karácsony közeleg, azt az elképesztő mennyiségű mikulásvirágból, illetve az áruházak fenyőfáiból, valamint a szokásos karácsonyi melódiákból már Halloween másnapjától érzékelni lehetett, de az ünnep hangulata egészen más volt mint idehaza, vagy bármely keresztény országban. Ez az esemény náluk a vidámság, boldogság ünnepe, leginkább a Valentin-naphoz hasonlítanám.

happy christmas

A japánoknak mindössze egy százaléka keresztény, a karácsony szokásos munkanap. Talán csak abban különbözik az egyéb munkanapoktól, hogy a férfiak aznap kevesebbet túlóráznak. A nőtlen, de barátnővel rendelkezők randevúra mennek, a családosok pedig rohannak megvenni a szokásos karácsonyi tortát, melyért 25-én csillagászati összegeket fizetnek. Ugyanezt a tortát 26-án féláron is nehezen lehet csak értékesíteni. (Sajátos japán gondolat a fiatal lányokat christmas cake-hez hasonlítani, melyet 25 után már nehéz eladni. Elnézve a japán házassági statisztikát, a hasonlat alapos felülvizsgálatra szorul.)

A „kuriszumaszu kéki” piskótából készül, eperkrémmel és hatalmas tejszínhabbal a tetején.  Bevallom, én száraznak és ízetlennek találtam. Különféle alkalmakkor, több cukrászat süteményeinek megkóstolása után lett az a véleményem, hogy a japánok a nyugati édességek elkészítésében kevésbé járatosak. Amilyen finoman bánnak a hagyományos, japán édességekkel, annyira nem boldogulnak azzal, hogy egyensúlyt teremtsenek a nyugati édes-krémes sütemények íz- és állagvilágában. Ezekről a süteményekről egyet merek csak biztosan kijelenteni – ha nyugati stílusú, bármilyen is az íze, csak drága lehet.

christmas cake
Forrás: http://www.tofugu.com/2012/12/25/let-them-eat-strawberry-shortcake-christmas-in-japan/

A karácsonyeste leginkább a szerelmespárok estéje. Valamilyen elegáns, méregdrága helyen elköltött vacsora után a párok elmennek megnézni a karácsonyi díszkivilágítást, ami valóban gyönyörű. Közben aranyos, kedves (mindenképpen „kawai”) ajándékokkal lepik meg egymást. Lehetetlen színű plüssmackókkal, ékszerrel, virággal, és persze üdvözlőlapokkal.  (Bár nehezen kivehető, az alábbi fenyő plüssmackókból készült.)

macifenyo

A kinti karácsonyt én barátokkal, egy karácsonyi partiban ünnepeltem. Szívesen mentünk volna étterembe, de képtelenség volt asztalt foglalni, minden hely tömve volt a randevúzó párokkal. A szokásos karácsonyi menüről azonban így sem maradtunk le, a házigazdának volt annyira előrelátó, hogy még időben megrendelje a bundázott csirkét.

Még az 1970-es években folytatott a KFC étterem egy nagyon sikeres reklámkampányt, mellyel örökre elültette a japánok fejében, hogy a karácsonyi menü egyenlő a csirkével. Karácsonyeste nyugaton mindenki csirkét eszik, nem pulykát, disznósonkát vagy halat. A csirke tehát a karácsony kötelező kellékévé vált, KFC és a MC’Donalds nagy-nagy örömére. Ezen az egy estén rekordmennyiségű megrendelést kapnak, és azok, akik nem gondoskodtak időben a sült csirke beszerzéséről, kígyózó sorokban, órákig állnak a gyorséttermek bejáratánál.

Az idei karácsonyi menü a KFC-nél:

KFC karacsonyi menu
Forrás: http://www.kfc.co.jp/campaign/xmas2015/menu.html
godzilla christmas tree
Forrás: www.tofugu.com

Ezt a Godzilla-karácsonyfás képet Bálintnak ajánlom, aki néhány hete érdekes bejegyzést írt Japán egyik „nemzeti kincsével”, Godzillával kapcsolatban.

Karácsony másnapján eltűntek a kirakatokból a karácsonyi kellékek, helyet adva az újévi dekorációknak. Ez a szilveszter este-újév az igazi családi ünnep – O-shougatsu -, egy hétre- tíz napra leáll az élet, s mindenki hazatér.