Mi szemnek, szájnak ingere – (nem csak) kulináris élmény Tokióból

Tofuról (blokkokba préselt szója-túró), mint a japán konyha egyik egészséges alapanyagáról már sokat írtak, évek óta kapható itthon is, ha nem is az igazi, nem az eredeti, de arra legalább tényleg emlékeztető formában. Szinte bizonyos, hogy ha összeszámoljuk a budapesti japán éttermekben alkalmazott elkészítési módjait, közelében sem jutunk annak a számnak, amelyet a tofura szakosodott Ukai étterem tud Tokió közepén.

Bár a Tokió tornyot a néhány éve megépült Skytree messze lekörözte magasságban, s ennek megfelelően az onnan élvezhető látványban is, az 1958-ban épített, a párizsi Eiffel-torony által ihletett (annál 11 méterrel magasabb) Tokió torony a város közepén még mindig vonzza a turistákat, s vitathatatlanul az egyik meghatározója a tokiói városképnek. Néhány éve még egy szakadt bowling-csarnok állt ott a torony tövében, ahol most az akár csak rövid időre Tokióba látogató külföldi is igazi „japán élményt” szerezhet!

Csodálatos, változatos, minden évszakban emlékezetes látványt nyújtó növényekkel beültetett japán kert az első, ami megragadja a látogatót. A romantikusan csavarodó japán fenyők, színes japán juharok, tavasszal pompázó cseresznyék tövében a kis tavacskában természetesen hatalmas, vagyont érő aranyhalak (koi, azaz pontyok) úszkálnak, kis vízimalomkerék forog, klasszikus kőlámpások világítanak. Aztán a kanyargó, lépőkövekkel kirakott ösvényen megmutatkozik a régi faépület, amely a hagyományos japán építészet sok jellemző vonását őrzi. Ezt – nem úgy, mint a parkot – nem néhány éve építették, hanem úgy 200 évvel ezelőtt „Hóországban” (a sokméteres hóval borított, a Japán-tenger felé néző észak-keleti országrészben) Jamagata tartomány Jonezawa városában. S persze nem étteremnek, hanem szaké (japán rizsbor) főzdének. A régi épületben 55 különszobát alakítottak ki a vendégeknek, összesen 500 főt tudnak egy időben leültetni. Ez ne tévesszen meg senkit: különösen vacsora esetén nagyon időben kell asztalt foglalni, hogy helyet kaphassunk!

A kimonóba öltözött felszolgálók, a szinte kivétel nélkül tatamis (gyékény padlójú) szobák, a kertre mindenhonnan nyíló kilátás (amiből tudatosan „kiszerkesztették” a Tokió tornyot, az ugyanis bentről sehonnan sem látható): mind-mind segítenek ráhangolódni a gasztronómiai élményre, amely ezután következik.

Akit megriasztana a gyékény-padló, megnyugtatom: nem kell törökülésben, vagy japános „szeizá”-ban gémberíteni alsó végtagjainkat: minden szobában az asztal alatt a kényelmes ülést, a láb kinyújtását szolgáló mélyedés, árok van!

No, de térjünk vissza az ételekhez! Elhoztam magammal legutóbbi ottani ebédem menükártyáját (amelyet a külföldiekre tekintettel a japán mellett angolul is kinyomtattak).

Az első előétel, a „hasszun” az évszaknak megfelelő kis falatkákat jelent. Mivel ősszel jártam arra, a rák mellé dióöntettel ízesített ehető krizantém virág és barrakuda-szusi volt a tálkán. (Mindent míves edényekben, a japánoktól megszokott esztétikai érzékkel tálalnak.)

Az „age dengaku” vékonyra szelt, panírozott, faszénen sütött tofut takar, speciális, kicsit édes-savanyú miszó szósszal. Ezt a kertben épült kis, oldalról nyitott zsúpfedeles házikóban sütik, s onnan egymásra tornyozott piros lakkdobozokban hozzák az asztalhoz. Itt érdemes megemlíteni, hogy nincsen ételszag a szobákban! S talán ennél is fontosabb: a pici kis falatkák maradandó élményt okoznak!

A menü a napi sasimivel (nyershal szeletkék) folytatódott, majd máris érkeztek a sült fésűkagylók szatoimo-val, azaz édesburgonyával és ropogós rizs-keksszel letakarva.

Ezután megint a tofué a főszerep: dashival ízesített szója-tejben főtt, levesben tálalt változata („tószuj tofu”) érkezik.

Ezután a hagyományos kanazavai ételnek számító „dzsibu-ni” itteni (Sibának hívják a környéket, így „sibai”) változata érkezik: főtt sertésdagadó zöldségekkel, gombával, dashi lében. (Kanazavában főleg kacsahúsból készítik.)

A főétel (főételek?) után pedig már csak a rizs marad hátra, amit lótusz-gyökérrel vegyítve tálalnak, s máris jöhet a desszert: „ fekete méz”-zel  (olvasztott cukorral) tálalt …. (No, ki találja ki?!) tofu érkezik néhány szem szőlő társaságában.

Ez egyébként amolyan „bevezető” menü, mert lehet olyan, vegetáriánus menüt is rendelni, aminek szinte minden tételében szerepel a tofu.

A tofut egyébként saját üzemükben készítik, ahol a legkiválóbbnak tartott hokkaidói szójababot a kiváló forrásvizéről híres vidékre, a Tokió környéki hegyekbe települt üzemben készítik és onnan szállítják az étterembe.

Bár az étterem nem olcsó, azok, akik megengedhetik maguknak a tokiói utat, talán ezt a számlát is ki tudják fizetni (kb. 13 ezer Ft/fő táján kezdődnek az ételsorok árai). Kezdhetjük a takarékoskodást!

(A saját készítésű képek gyenge minőségért elnézést kérek! Sajnos még nem sikerült visszamennem, hogy újra fotózzam 🙁  Jobb képekért ajánlom az étterem honlapját: http://www.ukai.co.jp/english/shiba/ )

 

Kapcsolódó bejegyzések
Bálnákkal álmodtam…
Tücsköt, bogarat…
Japán kaját a világba!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.