Japánban mindig találkozom valami új vagy számomra fura dologgal, trenddel. Japán nagyon erősen dolgozik azon, hogy több turistát vonzzanak be a szigetországba. A vidék turizmusát is fel szeretnék lendíteni. Állami tervek, célszámok vannak erre. Ebben a témában olvastam egy érdekes cikket a napokban, s ezt szeretném megosztani. A narai fiatalkorúak börtönét hotellé alakítják! A börtön 1908-ban épült nyugati stílusban. A 2020-as olimpiára át fogják adni a hotelt. Nem tudom ki aludna szívesen egy hotelszobában, ami korábban börtöncella volt. Nekem nem szimpatikus. Az új belső dizájn megtartja a börtön hangulatot. A cellákból alakítanak ki hotel szobákat. „Barátságosabban” rendezik be, s lágy fényekkel teszik vonzóbbá. Legközelebb Narában járok, biztos megnézem a hotelt, azonban nem szívesen szállnék meg benne.

A japán állam 2020-ra el akarja érni az évenkénti 40 millió turistás álom számot. Japánban a beépíthető terület nagyon limitált. Új épületek helyett a meglévőeket alakítják át. A börtön, javítóintézetet Keijiro Yamashita tervezte, akit a börtön építészet nagyapjaként tartanak számon. Ő tervezte Japán 5 nagy Meiji börtönét. Ebbe az 5-be a narai börtönt is beleszámolják. (Az 5 börtön itt található: Nagaszaki, Chiba, Kanazawa, Kagoshima, Nara.)

A börtön, javítóintézet 2017 márciusáig működött. Eddig is a piros téglaépületek turista látványosságnak számítottak. Mostantól azonban a nagy hírverésnek hála sokkal inkább szenzációnak fogják tartani a börtönből lett hotelt. A hatóságok pályázatot írtak ki a hotellé való átalakításra, több cég együtt nyerte el a munkát. Van aki csak a nevét és a tapasztalatát adja, van aki operatívan részt vállal.

A jelenlegi tervek alapján így fog kinézni a hotel kialakítása

A régi börtön épületében lesz a hotel, arra nem találtam utalást, hogy hány csillagos lesz. Az udvaron hoznak létre egy olcsóbb, egyszerűbb hostelt. Az előzetes tervek szerint az 5 szárnyból 4-et átalakítanak, s egyet meghagynak múzeumnak. Vannak már látványtervek a szobákról és a hotel kiosztásáról.

Jól látható az új stílus megtartja a börtön "feeling-et". 150 szobát fognak kialakítani a 4 szárnyban. A képek szerint a börtöncellák előtt fog futni a hosszú étkező asztal. A projekten dolgozók elmondása alapján meg akarják őrizni a történelmi örökséget, s népszerűsíteni az épület „élő történelmét”.

A börtönnek az udvarán van egy medence is. Nem tudom ezzel milyen tervük van, de a vizet mindenképpen le kell benne cserélni…

Önök mit gondolnak a szállodáról? Megszállnának akár egy éjszakára is?

 

 

Források:

http://www.spoon-tamago.com
https://soranews24.com
https://getnavi.jp/  

 

Fotók forrásai: 

http://www.spoon-tamago.com
https://soranews24.com