Idén júliusban olvastam a hírt, hogy Yoshida Haruno elhunyt június 30-án. Még csak 55 éves volt.

Yoshida-san korábban az NTT Communication-nél, valamint a Motorola Japan-nél dolgozott, ezt követően pedig a British Telekom japán leányvállalatának ügyvezető igazgatói pozícióját töltötte be. A japán Keidanren (Japán legkiterjedtebb üzleti szövetsége, 1416 cég a tagja) első női vezetőségi tagjaként vált híressé. 2017-ben a Fortune Magazin által összeállított „Világ legjobb vezetői” toplistáján a 38. helyen szerepelt.

Forrás: https://www.mugendai-web.jp

Egy kanadai férfihez ment feleségül, viszont a házassága nem volt sikeres. A válás után kislányát egyedül nevelve kezdte el a karrierjét építeni. A saját tapasztalatai alapján igyekezett olyan munkakörnyezetet teremteni, főleg a dolgozó nők számára, hogy a telekommunikáció segítségével a gyerekeiket nevelő, a nagymamát - nagypapát ápoló anyukák is nyugodtan dolgozhassanak, hozzájárulva ezzel a gazdaság fejlesztéséhez. Azt szerette volna, ha a következő generáció dolgozó nőinek már ne kelljen azzal a dilemmával szembesülniük, hogy melyik fontosabb számukra, a munka vagy a család.

Egy pár évvel ezelőtti interjúban mesélte, hogy mikor egy angliai központú telekommunikációs cégnél dolgozott, sokszor kényszerült olyan szituációba, amikor is a munkáját kellett előtérbe helyeznie a lányával szemben.

Az egyik ilyen példája azt volt, mikor a gyermeke ballagási ünnepsége és ügyvezetői üzleti útja ugyanarra a napra estek, és nem tudott részt venni a ballagáson. Nagyon fájhatott a szíve, hogy nem tudott ott lenni a munka miatt ezen a fontos eseményen. Negatív élményei inspirálták arra, hogy olyan lehetőségeket teremtsen a következő generáció női munkavállalóinak, hogy ne kelljen ilyen áldozatot hozniuk.

Miután a Keidanren-tól eljött, a Women 20 Bizottság társelnökeként tevékenykedett aktívan. Idén, június 29-én Oszakában szervezték a G20-csúcstalálkozót, ahol ő is beszédet tartott a női munkaerőpiacról és az annak köszönhető gazdasági növekedésről.

Mindig nőiesen, elegánsan öltözött, magas sarkú cipőben járt. Fontos volt számára, hogy igazi nő legyen. Törekedett hangsúlyozni, hogy egy női vezetőnek nem kell feladnia a nőiességét és nőies szemléletmódját, ha sikeres akar lenni a férfiak által dominált üzleti világban.

Javaslatot is adott Abe miniszterelnöknek a nemek közötti egyenlőségről Oszakában, viszont másnapra sajnos szívelégtelenségben elhunyt.

Forrás: https://aria.nikkei.com

Egy korábbi interjújában említette, hogy 70 éves korában szeretne visszavonulni, s utána szívesen unokázna, de sajnos a sors közbeszólt, s ez már nem valósulhat meg. Azt is olvastam, hogy a sírjára az alábbi mondatot szerette volna vésetni:

Nem a munkámat szerettem, hanem a lányomat!

Forrás: https://www.foresight.ext.hitachi.co.jp

Biztos vagyok, hogy a lánya nagyon büszke az anyukájára, aki meg akarta változtatni a világot. Remélem, hogy erőfeszítései nem lesznek hiábavalóak, s neki is köszönhetően jobb munkakörnyezet fog kialakulni világszerte a női munkavállalók számára.

 

Borítókép: https://www.ft.com