Zen-buddhizmus balkezeseknek is

Többektől hallottam már, hogy legfőbb céljuk a boldog és vidám élet. Aztán persze sokszor előfordul, hogy barátokkal és rég nem látott ismerősökkel „csak” egymásra zúdítjuk az elmúlt időszak nyűgjeit találkozásaink során és a boldogság nem téma. Pár hete, egy nyáresti, amolyan világmegváltó beszélgetésen arról volt szó, hogy a nyugati emberek hajlamosak túlagyalni a mindennapi problémákat és ez boldogtalanná teszi őket, azonban a távol-keleti emberek inkább átérzik és elfogadják az élet dolgait és ezáltal nagyobb harmóniában tudnak élni. A hozzáállásbeli különbségek szemléltetésére egyik barátom idézett fel egy történetet, amit egy japán, “valami Suzuki” könyvében olvasott arról, hogy mit csinál a japán és hogyan viselkedik az angol költő akkor, amikor a mezőn sétálva egy kis vadvirágra találnak: a japán rácsodálkozik, megfigyeli minden oldalról, közelről és távolról, közben óvja, védi a csodát, amire rábukkant. Ezzel szemben az angol odamegy, egyből leszakítja, hervadásra ítéli és úgy tanulmányozza közelről. Annyira tetszett a keleti és a nyugati hozzáállás ezen összehasonlítása, hogy megszereztem az említett könyvet – Erich Fromm – Daisetz T. Suzuki: “Zen-buddhizmus és pszichoanalízis” -, de elolvasása nem csak az interkulturális különbségek, hanem a boldogabb élet irányában is új távlatokat nyitott meg előttem.

DSC02978

A pszichoanalízis egy 20. századi európai kezelési módszer, amely Freud elmélete alapján a tudatalatti emlékeink és motivációink feltárásával törekszik a lelki zavarok gyógyítására. A terápia során felszínre és így feldolgozásra kerülnek olyan emlékeink, amiket a félelem vagy a fájdalom elkerülése érdekében elfojtottunk, azaz száműztünk a tudatunkból. Mivel mindaz, amit elfojtunk, továbbra is munkálkodik bennünk – például érthetetlen szorongást, megszállottságot, agressziót vagy akár társfüggést generálva – gyógyulásra és harmonikusabb életre akkor számíthatunk, ha szembenézünk viselkedésünk tényleges mozgatórugóival és tudatosítjuk őket.

A zen-buddhizmus ehhez képest egy nehezebben meghatározható fogalom: testi-szellemi gyakorlatozás, vallás és filozófiai rendszer, amely az indiai buddhizmusból ered és Japánban önálló irányzatként fejlődött a 12. század végétől. A zen egy út, amelyen keresztül megszabadulhatunk a tudatunkat terhelő zűrzavartól és nyugtalanságunktól. Meditációs technika, ami segít befelé figyelnünk és megismernünk önmagunkat, belső folyamatainkat. A zen mesterek nem magyaráznak és analizálnak semmit, hanem saját megtapasztalásra – nem-gondolkodásra! – indítanak. Történetekkel, anekdotákkal meg tudják mutatni milyen a zen, de a ráérzés és a megvilágosodás a mi feladatunk.

Ahogy a fenti kis virágos történetből is látszott, radikális a különbség aközött, ahogy a Kelet és a Nyugat embere megközelíti a valóságot: előbbi intuitív, utóbbi intellektuális. Azonban Erich Fromm, 20. századi német pszichológus és kortársa, a japán bölcselő Daisetz T. Suzuki könyvéből megismerhetjük a zen és a pszichoanalízis közös vonásait, kapcsolódási pontjait is: Mind a két rendszer célja az, hogy megismerjük a valóságot, saját magunkat és tudatosan, az életünk alakulásáért való felelősséget felvállalva éljünk. A harmóniához vagy megvilágosodáshoz pedig belső és külső folyamatok megértésén, ítélkezésmentes elfogadásán és ragaszkodásaink elengedésén keresztül vezet az út.

DSC02983

Suzuki ír arról, hogy minden emberben benne rejlik a lehetőség, hogy az élet művésze legyen. Hiszen amíg például a szobrászoknak különféle anyagokat és eszközöket kell beszerezniük ahhoz, hogy megvalósítsák elképzeléseiket, addig nekünk már a születésünk pillanatában minden rendelkezésünkre áll. Fizikai testünk az anyag – mint a szobrásznak a kő, a festőnek a vászon – és testrészeink, belső szerveink, érzéseink, gondolataink pedig egyszerre anyagok és eszközök, amelyekkel mindannyian magunk alakíthatjuk viselkedésünket és életünket. Kérdés, hogy felismerjük-e önmagunkban rejlő értékeinket és használjuk-e eszközeinket önmagunk és kreativitásunk kifejezésére?

Egy friss személyes élményemmel szeretném megmutatni Suzuki gondolatának gyakorlati oldalát: Nemrég elkezdtem bokszolni. Ahogy telnek a hetek, úgy veszem észre az „anyagbeli” változásokat mind az állóképességemen, mind a ruhatáramon. Az edzés alatt kikapcsol az agyam, eltűnnek a napi gondok és ott a teremben vagyok jelen, koncentrálok. Használom minden „eszközömet”, mert a boksz olyan műfaj, ami az egész testet, az érzékeket és az agyat is megmozgatja. Folyamatosan mozgásban vagyunk. Technikát és taktikát is tanulunk. Nekem a touch sparring – amikor a szorítóban tét nélkül szemben állok az ellenfelemmel és nem ütjük, hanem csak megérintjük egymást, akár előre leosztva a támadó és védekező szerepeket – felér egy önismereti tréninggel. Ugyanakkor gyakorlom a „ráérzést” is: hogyan kell pontosan és gyorsan ütni és mindezt a lábmunkával összehangolni. Nem egyszerű, különösen mert balkezesként az ütéstechnika gyakorlása során minden kombinációt a többiekhez képest fordítva kell ütnöm. (Az, hogy tudatosítom magamban az instrukciók számomra megfelelő jelentését, rövidtávon lelassít.) A végeredmény másfél óra elteltével az, hogy megszabadulok a stressztől, megjelenik a bennem rejlő erő és tisztább tudattal távozom az edzésről.

DSC03818

 

A fotókat én készítettem. Az első kettőt kiotói zen-buddhista kertekben: az Aranytemplomnál (Kinkaku-ji) és a Ryoan-ji Templom sziklakertjében.

A könyv iránt érdeklődőknek:

Erich Fromm – Daisetz T. Suzuki: Zen-buddhizmus és pszichoanalízis
Helikon, Budapest, 1989
224 oldal · ISBN: 9632079310 · Fordította: Horváth László, Várady Szabolcs

 

Kapcsolódó bejegyzések
A rend lelke

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.