Nagyon megörültem a hírnek, hogy a neves gazdaságtörténész, Ferber Katalin Budapesten tart ú.n. PEACH előadást Japán 1868 és 1945 közötti modernizációjáról a Pázmány Egyetem Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoportjának felkérésére. Ferber Katalin hosszú éveken keresztül tanított japán egyetemeken, köztük az egyik legelitebbnek számító Wasedán, és számos könyvet írt Japánról. Többek közt A felkelő nap árnyékát olvastam, amelyben részletesen bemutatja a japáni életet és mindazon kulturális különbségeket, amelyek egy európai számára sokkolóan hatnak. A másság szigetein című munkája is erre a témára épül, de bepillantást enged a szerző életébe, személyes hátterébe is. Ferber Katalin írásai számomra azt az érzést adják, hogy egy kívülálló szemével, kritikusan, sőt, kissé dacosan tekint fogadott hazájára és annak népére. Széleskörű tudását elismerem, egyes meglátásait rendkívülinek találom, de azt sajnálom, hogy mindezt beárnyékolja az írásai szerkesztetlensége és egyfajta sértettség, ami a szövegein átüt. Utóbbiaktól igyekeztem elvonatkoztatni és inspirációt keresve ültem be az előadásra. Az előadóterem teljesen megtelt és a padsorokban az egyetemi hallgatók mellett feltűntek neves, Japánnal foglalkozó szakemberek is. A kivetítőn láttam, hogy az előadására készülve Ferber Katalin számtalan képet nyit meg honlapokról és képkeresőből. Az elkövetkezendő 45 percben nem egy prezentációt mutatott be, hanem mindenfajta sorvezető nélkül beszélt, itt-ott illusztrálva fő mondanivalóját vagy egy-egy kitérőt fotókkal és rajzokkal. Érezni lehetett, hogy megvan a tárgyi tudása és akármeddig tudna Japánról beszélni, de kicsit csapongott időben és a témák között is. Az alábbiakban megpróbálom összerakni a meglehetősen szerteágazó téma mozaikdarabkáit és rendszerbe foglalni az elhangzott információkat.
Már a program hirdetményében szerepelt az alapvetés, miszerint csak a Nyugat tartotta elmaradott, feudális országnak Japánt az 1800-as évek közepén. Érdekelt, hogy az Edo-korban (1603-1868), a megközelítőleg 250 évig tartó elzártság ellenére hogyan tudtak a japánok kellő szellemi és fizikai tőkét felhalmozni ahhoz, hogy jól vegyék azokat az akadályokat, amelyeket a szigetország kapuinak az amerikaiak által kikényszerített, 1854-es megnyitása okozott. A “békés és demokratikus” eszközökkel közelítő Nyugat ugyanis egyenlőtlen kereskedelmi szerződéseket kényszerített Japánra (pl. a külföldi termékeket Japán vámmentesen volt kénytelen beengedni, de a japán termékekre magas vámot vetettek ki). Súlyos, polgárháborúba torkolló belpolitikai viták törtek ki a nyitás és a modernizáció hívei és ellenzői között, a sógunátus meggyengült, majd végül Meiji császár kezébe került a hatalom. A japánok nem akarták elveszíteni szuverenitásukat, tartottak a gyarmatosítástól (az elzárkózás oka is ez volt, erről bővebben a japán kereszténység történetéről szóló cikkemben írtam). Ugyanakkor belátták a modernizáció szükségességét, tanulni akartak a Nyugattól és átvettek intézményi struktúrákat. A saját, már létező intézményrendszerükre az előadás nem tért ki, csak arra, hogy a japánok iskolázottsága már a XIX. században az egyik legmagasabbnak számított világviszonylatban is. Technológiai tudásuk jelentős részét a hollandoknak köszönhették, akik a 16. században jutottak el először kereskedőikkel és misszionáriusaikkal Japán déli részére, Nagaszaki környékére és az Edo-korszakban is fenntarthattak egy kereskedelmi állomást Dejima szigetén.
A Meiji korszakban (1868-1912) megkezdődött a modern japán nemzetállam kialakítása a nyugat-európai nemzetállamok mintájára. Az előadás kitért a nemzetállamok létrejöttének feltételeire, a homogén népességre, közös nyelvre és arra, hogy az államhatár egybeesik az etnikai határokkal. - Ferber Katalin elmondása szerint a japánok szeretik hangoztatni, hogy ők teljesen homogén nemzet. “Megfeledkeznek” arról, hogy a határok kiterjesztésével Japánhoz csatolt Hokkaido és Okinawa szigetek népei, az ainuk és a ryukyuiak egy-egy kisebbség. A buddhizmus által tiltott foglalkozásokat (sírásó, halottmosó) űző, emiatt a társadalmi hierarchia legaljának és tisztátalannak számító burakuminokat pedig úgy kezelik, mint egy külön kasztot, annak ellenére, hogy etnikailag japánok. - Zajlott az iparosodás, az urbanizáció, az oktatási rendszer kialakítása és létrejött az egységes államnyelv. A modernizációt “felülről” hajtották végre és az állam segítette a piacgazdaság kialakulását. Ezért egyúttal korlátozni is kényszerült az intézkedéseit. Szó esett a “fukoku kyōhei”, azaz “gazdag ország, erős hadsereg” szállóigéről és arról is, hogy a német kancellár, Otto von Bismarck tanácsaival segítette Japán fejlődését. Elhangzott, hogy 1895-ben Japán bebizonyította, hogy erős ország, mert legyőzte Kínát az első kínai-japán háborúban, melynek tétje elsősorban Korea birtoklása volt. Ezáltal kezdett Japán, mint nagyhatalom felkerülni a térképre. 1905-ben az orosz-japán háború megnyerésével pedig a Távol-Kelet gyarmatosítójává vált. Ezekről a témákról szívesen hallottam volna bővebben!
Izgalmas kérdésnek ígérkezett, hogy honnan volt pénz a japán modernizációra. Azt nem egészen tudtam követni, hogy Japán (amit a nyugati bankok állítólag gyakran összekevertek Kínával) milyen hiteleket vett fel a Nyugattól, viszont a postai megtakarítások rendszeréről hallottakat nagyon érdekesnek találtam. Mindenki számára kötelező volt a takarékoskodás és jutalmazták azt, aki a legtöbbet tette félre! A postai megtakarításokat a pénzügyminisztérium külön számlán vezette. Az állam ezekből a lekötött betétekből finanszírozta az infrastrukturális beruházásokat. A 2002-ig működő rendszernek nem volt hitel funkciója. Egy meghatározó japán pénzügyi szakember, Takahashi Korekiyo neve hangzott el és az, hogy Japán tudatosan használja az inflációt a japán gazdaság finanszírozásához. A japán Keynesnek is nevezett Korekiyo-ról és munkásságáról kedvem támadt többet megtudni, hiszen ő volt a Bank of Japan és a japán pénzügyminisztérium feje, valamint egy ideig az ország miniszterelnöke is. Legalább ilyen érdekes lehet a Japán iparosítási tervét kidolgozó Masana Maeda életrajza és műve, a Kogyo Iken (Vélemény az iparosításról) alaposabb tanulmányozása. Jegyzeteim szerint a mezőgazdaság, a családi farmok támogatására helyezte a hangsúlyt. Az állami segítséggel való ipari cégalapítás egyébként sem működött. A XIX. század végén kialakuló, családi tulajdonban álló konglomerátumokról, a zaibatsukról csak röviden esett szó, példaként felhozva Yoko Ono felmenőit, mint az egyik ilyen cégcsoport alapítóit.
Az előadás végén feltett kérdésekre adott válaszaiból kiderült, hogy Ferber Katalin nem tekinti sikeresnek Japán modernizációját. Nem volt egyértelmű számomra, hogy azért-e, mert a japánok a társadalmuk minden tagját belekényszerítették a modernizációba vagy mert nagy árat fizettek érte. - Úgy gondolom, a siker valószínűleg relatív, személyiség és nézőpont függvénye. - Furcsa volt hallanom, hogy Ferber Katalin nem szereti a “gazdasági csoda” kifejezést, mert úgy érzi, hogy ezzel azt fejezzük ki, hogy nem tartottuk képesnek az adott országot és népét túl nagy teljesítményre. - A szófordulat hallatán én inkább asszociálok elismerésre, mint lebecsülésre. - Abból pedig kerekedett egy kisebb vita, hogy Japánt a többi nagyhatalom mikor kezdte elismerni. Egy résztvevő szerint 1905-ben, a cári Oroszország ellen aratott győzelemtől. Ferber Katalin szerint viszont csak az 1960-as évek második felétől, az 1964-es tokiói olimpiát követően. Ezt azzal indokolta, hogy pacifistaként inkább az olimpiára, mintsem egy háborúra koncentrál. De egyébként is, Japán az USA kliensállama, tehát nem is igazi, független nagyhatalom - tette még hozzá. - Úgy éreztem, hogy olyan előadást hallottam Ferber Katalintól, mint amilyen könyveket olvastam tőle. Hatalmas tudásanyaggal rendelkezik, de nem rendszerezi eléggé, sok a mellékszál és a hangsúly sem mindig a megfelelő helyre kerül. Annak a hangoztatott alapvetésnek a megértéséhez, hogy miért csak a Nyugat szemében volt elmaradott ország Japán és miért vette olyan könnyen a modernizációt, az Edo-korról és az akkori társadalmi struktúrákról lett volna jó információkat hallani, továbbá a japán emberek karakteréről és az ezt meghatározó tényezőkről. A burakuminok élet- és munkakörülményei, a róluk dokumentumfilmet forgató rendezők tragédiája pedig nagyon nagy kitérő volt. Mivel a japán modernizáció tárgyköre elég szerteágazó, egy előadás keretein belül annak csak részeit, kisebb egységeit lehetne részleteiben bemutatni. Így túl sok volt a téma és egyikben sem mélyültünk el igazán. Összességében mégis hálás vagyok, hogy sok érdekes, további tájékozódásra, gondolkodásra ötleteket adó információt kaptam.
A képek forrásai:
https://www.vectorstock.com/royalty-free-vector/the-mosaic-flag-of-japan-vector-2367052
https://ocw.mit.edu/ans7870/21f/21f.027/black_ships_and_samurai/cur_student/bss_cur_03_h3a.html
https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Hakodate
https://ocw.mit.edu/ans7870/21f/21f.027/throwing_off_asia_01/2000_549_l.html
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Series_B_50_Yen_Bank_of_Japan_note_-_front.jpg
