Három japán vállalat összesen 6,5 milliárd forint összegű autóipari beruházást hajt végre Magyarországon, ehhez a kormány 2 milliárd forint támogatást biztosít – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy a fejlesztések 5300 ember munkahelyét védik meg. Hangsúlyozta, hogy a beruházásoknak azért is van különös jelentősége, mert a globális és a magyar gazdaság szempontjából is meghatározó iparágban, az autóiparban valósítják meg ezeket.
A három vállalat a globális autóipar legjelentősebb beszállítói között van, fejlesztéseik hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország meg tudja tartani vezető pozícióját az európai autóiparban – tette hozzá.
A biatorbágyi Alpine Európai Elektronikai Ipari Kft., a székesfehérvári DENSO Manufacturing Hungary és az esztergomi Diamond Electric Hungary Kft. új gyártási technológiát vezet be, növelik a magyar autóipar rendelkezésére álló beszállítói kapacitásokat, a beruházások biztosítják, hogy a járműipar továbbra is húzóágazat lesz a magyar gazdaságban – mondta Szijjártó Péter.
Borítókép:
Tetsunori Fukuta, a Diamond Electric Hungary Kft. ügyvezető igazgatója (b1), Szincsák Attila, a DENSO Manufacturing Hungary Kft. alelnöke (b3), Kiyoshi Hashimoto, az Alpine Európai Elektronikai Ipari Kft. ügyvezetője (b4), Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j3), Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára (j2) és Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára (j1) Fotó: Bruzák Noémi / MTI