A bónusz öröme

A japán gazdasági újságban (Nikkei) mostanában publikáltak egy kutatási eredményt a Japánban kifizetett nyári bónuszokról. Az idén kifizetett prémiumok összege általában 5,9%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ezzel egy időben jelent meg egy felmérés, hogy mire költik Japánban a prémiumot az emberek? A megkérdezett férfiak 24%-a órára költi, 20%-a cipőt vesz és 19%-a pedig elegáns üzleti inggel lepi meg magát. A nőknél természetesen a cipő lett az első helyezett 28%-kal, a retikül követi 18%-kal, majd a pénztárca zárja a sort 12%-kal. A mostani eredmény és a 20 évvel ezelőtti eredmények szinte nem is különböznek, ezen nagyon meglepődtem.

Én az első prémiumomat Japánban kaptam, közel 20 évvel ezelőtt. Nagyon boldog voltam! Nagyon izgatott voltam már csak attól is, ahogy végiggondoltam mire fogom költeni. Még most is tisztán emlékszem mire költöttem. A szüleimmel közösen ünnepeltük meg egy nagyon jó nevű kínai étteremben. Saját magamat pedig egy francia névjegykártyatartóval és egy Minolta panoráma funkciós fényképezőgéppel leptem meg. Akkoriban a panorámakép funkcióval rendelkező gép nagyon nagy népszerűségnek örvendett. (Sajnos a névjegykártyatartó eltűnt, amikor a szüleim postán adták fel nekem Magyarországra.)

Továbbá a barátaimmal együtt egy tradicionális és komoly sushi étterembe mentünk megünnepelni a bónuszt. A terem falán, a sushi mester háta mögött van felírva a napi választék, természetesen ár nélkül, hiszen az az aznapi friss feltétektől függ. Először voltunk tradicionális sushi étteremben, így egyikünk se tudta mennyit kell majd fizetni. Ezek az emlékek ma is mosolyt csalnak az arcomra. (Mellesleg a kedvencem a párolt angolnás sushi.)

Ha már így a sushira terelődött a szó, emlékeim szerint Magyarországon ettem először lazacos sushit. Az első találkozásnál a mennyeien zsíros íz pozitív csalódás volt. Határozottan emlékszem, hogy gyerekkoromban nem volt lazacos sushi – legalábbis Osakában biztosan nem. Öt osakai barátommal is tanácskozva mindannyian ugyanígy emlékszünk. Általánosan a lazacnál fennáll a parazitafertőzés veszélye. Régebben - az én gyerekkoromban - a lazac biztonságos szállítására nem volt kifejlesztve megfelelő módszer, talán ez is az oka annak, hogy akkor még nem volt lazacos sushi. Netán a logisztika fejlődésének tudható be, hogy a 80-as évek óta ekkora mértékben elterjedt a „running" (futószalagon érkező) sushi és vele együtt a lazacos sushi is megjelent. Mára a lazacos sushi nélkülözhetetlen része lett a „running sushi” stílusú éttermeknek. Azt hallottam, hogy a lazacok főleg norvég halfarmokról származnak.

A napokban olvastam egy nagyon érdekes interjút egy japán üzletemberről. A norvég nagykövetség felvette vele a kapcsolatot a friss halimport érdekében a 70-es évek végén. Ez a japán üzletember és ismerőse - egy francia szakács - terjesztette először a norvég lazacot a japán piacon. Az eleinte importált mennyiség heti 40 darab volt. Az üzletember a 70-es évek második felében Norvégiában kóstolta meg a nyers lazacot és rögtön a szívébe zárta. A nyers lazac íze tökéletesen beleillik a japán ízvilágba. 1990-ben az importált lazac mennyisége 4785 tonna volt, 2013-ban viszont 32261 tonna. Most már halfarm is létezik külön a japán piac számára Norvégiában. A külön erre a célra fejlesztett haltáptól szebb lesz a halak színe és a japán ízvilághoz igazodik az ízük. Ő ismertette meg a világot a lazacos sushival. Az úriember munkásságát a Norvég Tengeri Termékek Tanácsa is értékelte. Tisztelettel hajtok fejet e japán úriember és a Tanács együttműködése előtt, akik az egész világon elterjesztették a lazacos sushit.

Gondolkoztam, hogy én 2014-ben mire költeném a bónuszt. Új téli és nyári gumi az autóhoz, új lepedő, új palacsintasütő és új vasalódeszka jutott eszembe. Ja, meg a kutyámnak egy új pokróc. Kérdeztem a lányomat is, mit szeretne? Azt a választ kaptam, hogy csokitortát, almát és szőlőt. A csokitortát kivéve annyi szőlőt és almát kap, hogy fülig ér majd a szája.