Életemben csak egyetlen karácsonykor kellett távol lennem a családomtól, azt a karácsonyt azonban nagyon messze, Tokióban töltöttem.
Hogy karácsony közeleg, azt az elképesztő mennyiségű mikulásvirágból, illetve az áruházak fenyőfáiból, valamint a szokásos karácsonyi melódiákból már Halloween másnapjától érzékelni lehetett, de az ünnep hangulata egészen más volt mint idehaza, vagy bármely keresztény országban. Ez az esemény náluk a vidámság, boldogság ünnepe, leginkább a Valentin-naphoz hasonlítanám.
A japánoknak mindössze egy százaléka keresztény, a karácsony szokásos munkanap. Talán csak abban különbözik az egyéb munkanapoktól, hogy a férfiak aznap kevesebbet túlóráznak. A nőtlen, de barátnővel rendelkezők randevúra mennek, a családosok pedig rohannak megvenni a szokásos karácsonyi tortát, melyért 25-én csillagászati összegeket fizetnek. Ugyanezt a tortát 26-án féláron is nehezen lehet csak értékesíteni. (Sajátos japán gondolat a fiatal lányokat christmas cake-hez hasonlítani, melyet 25 után már nehéz eladni. Elnézve a japán házassági statisztikát, a hasonlat alapos felülvizsgálatra szorul.)
A „kuriszumaszu kéki” piskótából készül, eperkrémmel és hatalmas tejszínhabbal a tetején. Bevallom, én száraznak és ízetlennek találtam. Különféle alkalmakkor, több cukrászat süteményeinek megkóstolása után lett az a véleményem, hogy a japánok a nyugati édességek elkészítésében kevésbé járatosak. Amilyen finoman bánnak a hagyományos, japán édességekkel, annyira nem boldogulnak azzal, hogy egyensúlyt teremtsenek a nyugati édes-krémes sütemények íz- és állagvilágában. Ezekről a süteményekről egyet merek csak biztosan kijelenteni – ha nyugati stílusú, bármilyen is az íze, csak drága lehet.
A karácsonyeste leginkább a szerelmespárok estéje. Valamilyen elegáns, méregdrága helyen elköltött vacsora után a párok elmennek megnézni a karácsonyi díszkivilágítást, ami valóban gyönyörű. Közben aranyos, kedves (mindenképpen „kawai”) ajándékokkal lepik meg egymást. Lehetetlen színű plüssmackókkal, ékszerrel, virággal, és persze üdvözlőlapokkal. (Bár nehezen kivehető, az alábbi fenyő plüssmackókból készült.)
A kinti karácsonyt én barátokkal, egy karácsonyi partiban ünnepeltem. Szívesen mentünk volna étterembe, de képtelenség volt asztalt foglalni, minden hely tömve volt a randevúzó párokkal. A szokásos karácsonyi menüről azonban így sem maradtunk le, a házigazdának volt annyira előrelátó, hogy még időben megrendelje a bundázott csirkét.
Még az 1970-es években folytatott a KFC étterem egy nagyon sikeres reklámkampányt, mellyel örökre elültette a japánok fejében, hogy a karácsonyi menü egyenlő a csirkével. Karácsonyeste nyugaton mindenki csirkét eszik, nem pulykát, disznósonkát vagy halat. A csirke tehát a karácsony kötelező kellékévé vált, KFC és a MC’Donalds nagy-nagy örömére. Ezen az egy estén rekordmennyiségű megrendelést kapnak, és azok, akik nem gondoskodtak időben a sült csirke beszerzéséről, kígyózó sorokban, órákig állnak a gyorséttermek bejáratánál.
Az idei karácsonyi menü a KFC-nél:
Ezt a Godzilla-karácsonyfás képet Bálintnak ajánlom, aki néhány hete érdekes bejegyzést írt Japán egyik „nemzeti kincsével”, Godzillával kapcsolatban.
Karácsony másnapján eltűntek a kirakatokból a karácsonyi kellékek, helyet adva az újévi dekorációknak. Ez a szilveszter este-újév az igazi családi ünnep – O-shougatsu -, egy hétre- tíz napra leáll az élet, s mindenki hazatér.