Közeleg a 2011. március 11.-én bekövetkezett tóhokui földrengés, a hozzá kapcsolódó szökőár és a fukusimai atomerőmű katasztrófa 5. évfordulója. Ez a katasztrófa – az 1900-ban indult mérések óta - Japán történetének legnagyobb földrengése volt, és hatalmas pusztítást okozott a szigetországban.
A világon előforduló földrengések több mint 20 százaléka Japánban történik. A földrengésekhez időnként hatalmas szökőár, cunami is társul, emellett nyári időszakban a tájfunok is veszélyeztetik az embereket és az épített környezetet. A japánok hozzá vannak szokva a természeti katasztrófákhoz, a gyerekeket már egész kiskoruktól oktatják a katasztrófák következményeinek csökkentésére, a saját testi épségük védelmére. Az óvodásoknak kéthetente, az iskolásoknak néhány havonta tartanak földrengési gyakorlatot és tűzriadót. Kicsiktől nagyokig mindenki jól ismeri a versikét, melyet a szabályok kezdőbetűiről O-Ka-Shi-Mo versnek neveztek el. Osanai, Kakenai, Shaberanai, Modoranai. Ne tolakodj, Ne szaladj, Ne beszélj, Ne térj vissza!
Amikor Tokióban éltem, számtalan olyan utcai megmozdulással, fesztivállal találkoztam, mely valamilyen módon a katasztrófa megelőzést és az elsősegélynyújtást helyezte a fókuszába. Az egyetem szervezésében pedig részt vehettem egy kiképzésen az Ikebukuroi Katasztrófa-megelőzési Hivatalban.
Japánban a földrengéseket saját rendszer alapján osztályozzák. Bár 10 fokozatot tartanak nyilván, a számolásban csak 7-ig haladnak. Az 5-ös után a 6 mínusz majd a 6 plusz következik, ezután a 7 mínusz, és a 7 plusz. A kiképzésen mi a 7 mínusz változatot élhettük át, annak is a könnyített verzióját, amikor a föld csupán vízszintesen mozog, és nincsenek függőleges kilengések. Ilyen rengés pusztított 1995-ben Kobeban, ahol az épületek 20 százaléka megsemmisült. A Richter-skála ezt a rengést 7,3 erősségűnek minősítette. A 2011-es nagy földrengés a Richter-skála szerint 9-es erősségű volt, a japán osztályozásban ez már a 7 plusz kategóriába esik. A rengéshez kapcsolódó hatalmas cunamit az okozta, hogy a horizontális kilengésekhez vertikális elmozdulás is társult.
A kiképzésen először a földrengés-szimuláción estünk át. Egy asztal körül ültünk, majd a rengések észlelésekor azonnal az asztal alá kellett bújnunk. Ilyenkor az a feladat, hogy a fejünket és a testünket minél jobban megvédjük a lehulló tárgyaktól. A nagyobb bútorok jó esetben nem mozdulnak el, külön oktatják, hogyan helyezzük el és rögzítsük őket a falhoz. Erre a célra a japán Ikeában például alapból a bútorokhoz csomagolják a hatalmas sarokvasakat.
Ha nincs asztal, a szék alá is be lehet bújni, bár ez számomra már lehetetlen feladatnak tűnik, az asztal alá is nehezen küzdöttem be magamat. Ha jut rá idő, még az asztal alá bújás előtt érdemes kitárni az ajtót, mert a rengés során deformálódhat a kerete. Ha vége a rengésnek, mielőbb el kell hagyni a helyiséget, illetve az épületet. A rengés során keletkező tüzek ugyanis további életveszélyt jelentenek. A kobei földrengés áldozatainak több mint kétharmada nem a rengésben, hanem az utána keletkező tüzekben pusztult el.
A szimulációs szoba egyik ablaka egy képzeletbeli utcára nyílt, a szoba másik oldala viszont arra a területre nézett, amelyik már nem mozgott. Így pontosan érzékelhettük, mekkora elmozdulást jelent egy ilyen földmozgás. Borzalmas robajjal mozdult meg minden, kialudt a villany és elrepült a gáztűzhelyen lévő teáskanna. Szerencsére a kanna a falhoz volt erősítve, és nem volt benne forró víz sem, mindenesetre ijesztő volt látni, ahogy felénk repül.
A földrengés-szimuláció után füstben kellett elhagynunk egy épületet, mely hosszú folyosókat, számtalan ajtót és szobát foglalt magába. A jelzéseket követve, görnyedve és guggolva kellett megtalálnunk a kijáratot. A füst felfelé száll, ezért kellett ez a testtartás. Ha bizonyos magasság fölé emelkedtünk, azonnal megszólalt egy figyelmeztető hang. Még így, nem valós füstben evickélve is félelmetes élmény volt, közel ahhoz, hogy teljesen bepánikoljunk.
A kiképzés végén tűzoltási gyakorlaton estünk át. Ez már mókának tűnt a korábbiakhoz képest. Megszólaltattuk a vészcsengőt, kiabáltunk, hogy tűz van (Kadzsi), majd vizet spricceltünk a tévéképernyőn kivetített lángokra.
A gyakorlatok után még levetítettek nekünk egy 3D-s filmet egy képzeletbeli földrengésről. Sosem fogom elfelejteni azt a nagy robajt, és ahogy hullottak ránk a szilánkok, dőltek felénk a falak.
