Ígértem, hogy a következő bejegyzésem a japán jogsis macerák második felvonását fogja bemutatni. Következzék tehát a sikeres írásbeli vizsgát követő feladatok és nehézségek bemutatása!

Hazaérve az írásbeli vizsgáról elkezdtem kutakodni az interneten, hogy milyen buktatói vannak a rutinvizsgának, mert a magyar jogosítvány honosításához még azt is le kell tenni. Érdekes volt olvasni, hogy kivétel nélkül a külföldiek nagyon negatívan látják a rutinvizsgát, és szinte mindenki arról számol be, hogy harmadjára sikerült neki a vizsga, mert piszlicsáré dolgokon is meghúzták őket. Vicces példa erre, hogy az egyik magyar ismerősömet azért nem engedték át elsőre, mert egy pici nyílás volt a cipőjén, ami miatt szandálnak bélyegezték, tehát nem alkalmas a vizsgázáshoz. A különböző blogok olvasása során rájöttem: itt bizony készülni kell.

Szerettem volna egy gyakorlási alkalomra elmenni, de kiderült, hogy csak tőlünk 1,5 órára levő tanpályán lehet most gyakorolni, így lemondtam erről a lehetőségről. Titkon bíztam abban, hogy sikerülni fog elsőre, és nem akartam ennyi időt és pénzt kidobni. Maradt tehát az agyban készülés. Hogy mit jelentett ez gyakorlatban?

Sok japán oldalt végigbogarásztam, ahol pontról pontra leírják, hogy milyen buktatói vannak egy jobbra/balra kanyarodásnak, milyen pontlevonás jár egy-egy apró butaságért. Ugyanis itt mindenki 100 pontról indul, és az megy át, aki a vizsgafeladatok után is 70 pont fölött marad.

A legviccesebb eltérések a magyar KRESZ-hez képest:

  • ha vasúti sínekhez érkezünk, akkor mindenképp tekerjük le az ablakot, hogy a fülünkkel is ellenőrizzük, hogy nem jön-e vonat

  • kanyarodás és sávváltás előtt 30 méterrel a sávon belül a kanyarodásnak megfelelő oldalra kell húzódnunk, és tartanunk magunkat a pozícióhoz mindaddig, amíg nem jön el a kanyarodás pillanata (ez a biciklisek védelmében van, nehogy befurakodjanak az autónk és a járda/sáv másik oldala közé)
  • minden kanyarodás előtt teljes testből hátra kell fordulnunk, hogy észrevegyük a gyalogosokat, bicikliseket
  • a fékezést lehetőleg nem egy menetben, hanem 2-3 menetben kell megejteni, hogy a féklámpánk többszöri felvillanásával a mögöttünk jövő is észrevegye, hogy fékezni fogunk
  • legjobb, ha minden tükörbe nézést hangos yoshi, yoshi-val kísérünk (annyit jelent: jó, jó)
  • indulás előtt a kocsi alá kell nézni stb.

Ez az oldal nyújtott rengeteg segítséget nekem a készülésben (japán nyelvű oldal):
http://ippatsushiken.web.fc2.com/ginoup_k01.html

A vizsga előtt szinte mindennap elpróbáltam magamban az elindulás lépéseit, a kanyarodást és a tükörbenézést csukott szemmel.

A vizsga napján 6 óra körül el kellett már indulnom, hogy odaérjek 8:30-ra Fuchu központba. A külföldieknek fenntartott ablakban ismertették a nap menetét, de mindenekelőtt azt, hogy bukás esetén mi a következő teendő. Ez nem túl sok jóval kecsegtetett.

Rajtam kívül indiaiak, nepáliak és kínaiak voltak aznap, sehol egy európai nép. Ja, persze! Minden más EU-snak elfogadják a jogosítványát vizsga nélkül! Azért egy kicsit durva, hogy a magyar helyzetet az indiaival hozzák egy szintre… ?

Miután összegyűlt a mai napi 14 vizsgázó, elvittek minket egy tanterembe, ahol egy rendőrtiszt szépen lassan elmondta az összes fontos japán szót, amit a kocsiban tudnunk kell. 1-20-ig a számokat, az oldalakat (jobb-bal) és az útkereszteződések típusainak nevét. Így nézett ki a pálya:

Utána kettesével ültünk be az ősrégi Toyotába, amit egyikőnk vezetett, miközben másikunk a hátsó ülésről nézhette meg a pályát. A vizsgabiztos elöl ült az anyósülésen. Én voltam aznap az 1-es kocsihoz utolsónak beosztva, vagyis 7. volt a sorszámom. A többiek közül mindenki többedjére volt ott, sokat nevettek rajtam, hogy még “kezdő” vagyok.

Aztán azt sem éreztem túl biztatónak, hogy aznap előttem mindenki megbukott. A bukásnak az volt a jele, hogy miután kiszállt az illető a kocsiból, az anyósülés ablakán kidugtak neki egy cetlit, aminek a színe volt árulkodó: fehér - bukás, rózsaszín - siker!

Remegő lábakkal ültem be utolsóként vezetni. Hála istennek nagyjából sikerült betartanom az agyban gyakoroltakat, és sehol sem mentem a padkára, és általában a sok-sok tükörbenézés és a hátrafordulós testgyakorlat is szépen sikerült. A végén megállás után a vizsgabiztos annyit kérdezett csak, hogy sokat gyakoroltam-e. Nem tudtam, hogy ez jót vagy rosszat jelent-e. Mondtam, hogy sokat, de csak agyban. Nem teljesen értette, de azt mondta, hogy átmentem, és végül is nem tudott miért levonni pontot. Juhúúú! Megkaptam a rózsaszín fecnimet!

Rohantam is a nap elején látott ablakomhoz, ahol gratuláltak a ritka esethez. Leültettek, és a türelmemet kérték. 1,5 óra múlva néhány újabb papírt kellett beadnom, majd újra leültettek, és a türelmemet kérték. Türelmem az volt, de már nagyon érett egy mosdó. Természetesen mialatt a mosdón voltam, addig szólítottak, ezért lemaradtam a “turnusomról”. Jól kikaptam, hogy miért nem tudok egy helyben ülni, ha azt kérik tőlem. Karomnál fogva elrángattak a fotószobába, ahol újabb fotót készítettek rólam. Hirtelen bevillant, hogy a múltkori fotó csak a vizsgalapra kellett, és nem értettem, hogy ez esetben miért is voltak ilyen szigorúak velem, ha nem is az kerül a jogsira.

Lényeg ami lényeg, hogy délután fél 3-ra büszke japán jogosítványtulajdonos lettem. Tanulság: megcsinálható elsőre a japán jogosítvány, de mindenképp igényel némi áthangolódást 15 év magyarországi vezetés után is.

 

A fotók forrásai:

http://kokoko2.dip.jp; www.thestorypedia.com; www.geocities.jp; https://www.tofugu.com