A 2018-as phjongcshangi téli olimpia véget ért.

A japán csapat a mostani téli olimpián rekord mennyiségű, összesen 13 érmet nyert. (4 arany, 5 ezüst és 4 bronz)

Nem értek nagyon a téli sportokhoz, ám mindig ámulatba ejt a részvevő sportolók kitartása és tudása egy ilyen nagy nemzetközi eseményen. Hálás vagyok mindazoknak, akik érmet szereztek, s tiszteletem minden sportolónak, akik ugyan nem kerültek be az első 3 közé, mégis 2 héten keresztül fantasztikus teljesítményeket mutattak nekünk, a nézőknek.

Az idei téli olimpiánál nekem két felejthetetlen pillanatom volt.

Az egyik az 500 m-es női gyorskorcsolya verseny volt, ahol a japán Kodaira Nao aranyérmet szerzett, a koreai Lee Sang-Hwa pedig ezüstöt.

A két versenyző, bár riválisok voltak az olimpián, a hétköznapokban nagyon jó barátok. Sokat szoktak találkozni a versenyeken kívül is. Kodaira állítólag azt suttogta a sírva fakadt Lee Sang-Hwa-nak a küzdelem után, hogy nagyon tiszteli őt, mire barátnője azt válaszolta, hogy fantasztikus voltál.

A japán és koreai média követendő példaként állította a két rivális versenyző barátságát, és feltette a kérdést, hogy a két ország politikai és gazdasági kapcsolatai miért nem tudnak hozzájuk hasonlóan működni.

  

A másik, számomra várva várt nagy pillanat a férfi műkorcsolya volt. A japán Hanyu Yuzu-t rengetegen imádják világszerte, mindenki izgult, hogy milyen helyezést fog elérni, s egyáltalán képes lesz-e újra aranyérmet szerezni Szocsi után.

Yuzu lába tavaly októberben megsérült egy verseny előtti hivatalos gyakorláson. Akkor megkérdőjeleződött, hogy tud-e majd indulni a téli olimpián. Tavaly decemberben nem tudott részt venni a japán országos bajnokságon sem, ahol az olimpiai versenyzőkről szoktak döntést hozni. (Mindezek ellenére viszont senki sem ellenezte, hogy emiatt ne kapja meg a zöld utat az olimpiára.)

Az elmúlt 3 hónapban semmit nem hallottunk Yuzu-ról. Viszont mikor megérkezett Koreába, az interjúk alatt elmondta, tudja, milyen nagy megtiszteltetés ott lenni az olimpián. Szocsiban aranyérmet szerzett, így nagy elvárásokkal kellett szembenéznie. Mindenkit biztosított arról, hogy a végsőkig küzdeni fog az első helyért, a szavaival élve nem akar vesztes lenni, s ez a legnagyobb motivációja.

Bár külsőre vékony alkatú és nem tűnik kemény sportolónak, kitartása, kiváló technikája és légies mozdulatai mindenkit ámulatba ejtenek. Az olimpián, a rövid programon fehér–kék ruhában lépett fel, míg a szabad programon a Heian korszakot idéző dresszben jelent meg.

Arcán látni lehetett az elszántságot, s küzdőszellemének és kitartó gyakorlásának újabb aranyérem lett a jutalma.

Yuzu visszatért!

A japán Heian korszakban rengeteg rossz dolog létezett, betegség, háborúk, éhezés... Az emberek sokat szenvedtek.

Yuzu programjában egy seimei-t (japán sámán/varázsló) alakít, aki megvédte és átsegítette az embereket a nehéz időszakokon. Előadásában a gonosszal vívott harcot mutatja be, s a végén dobbant egy nagyot a lábával, ami a csata végét és győzelmét jelképezi a sötét erők felett, valamint a béke korszakának kezdetét.

Fellépése után a fehér korcsolyapálya sárga színre váltott a sok Micimackó plüssjátéktól, amiket a rajongók dobáltak be neki. (Micimackó Yuzu kedvenc kabalája.)

 

A képek forrásai: 

https://www.bilibili.com; http://www.sohu.com; http://www.qklnews.com; 
http://blog.livedoor.jp; https://netallica.yahoo.co.jp