Murasaki Shikibu Genji regénye ihlette azt a kiállítást, ami április 17-ig látható a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban. Az 1100 oldalas, ezer évvel ezelőtt egy, a korában rendkívülinek számító tudással rendelkező udvarhölgy által írt mű az elmúlt évszázadokban számtalan művészeti alkotás témájává vált Japánban és Japánon kívül egyaránt. Ebbe a sorba illeszthető Krasznahorkai László 2003-ban írt „Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó” című könyve, amelyet kézbe vettem a kiállítás megtekintése előtt.
Ha nagyon le szeretném egyszerűsíteni Krasznahorkainak ezt a bonyolult, sokrétegű munkáját, akkor álljon itt egy gondolat: Murasaki regényében a főhős kalandjai, az ellenállhatatlan szépségű Genji herceg udvarlásai az igaz szerelem hiábavaló kereséséről, múlandóságáról szólnak, miközben az ezer évvel ezelőtti Heian korszak udvari életébe is betekintést kapunk. Az idea, a talán csupán a képzeletben létező tökéletes szerelem iránti vágy áll párhuzamban Krasznahorkai könyvével, melyben Genji herceg a tökéletes kertet keresi és egy Kiotó közeli templomban reméli megtalálni.
Krasznahorkai hőse leszáll a Kiotóból érkező vonatról a teljesen kihalt peronra, s innentől kezdve mindössze egy délelőtti templomlátogatásról szól a mű. Mégis egy hosszú, leírásokkal teli utazás részeseivé válunk. Vele együtt fedezzük fel a templom és kertjének apró részleteit. Megismerjük többek között a csaknem egy emberöltőig tartó templomépítés szabályait és körülményeit, az írott szöveg rögzítésének fejlődését a tekercsektől a könyvkötésig. Az író helyenként japán szavak használatával teszi mondandóját még hitelesebbé. Nyilvánvalóan alapos tanulmányozásának köszönhetően tár az olvasó elé részleteket a japán hagyományról, gondolkodásmódról. Nekem nagyon tetszik, ahogy a hagyományról így ír:
„… mely tulajdonképpen nem is jelentett egyebet, mint a tapasztalatra épült gyakorlat előírásainak fegyelmezett, de mindvégig rugalmas, természetes követését, a lehető legkövetkezetesebb eljárásokat és mestereket, végső soron az egyszerű bizalmat abban, hogy van hagyomány, hogy ez a hagyomány a megfigyelésre, az ismétlésre és a természet belső rendjének és a dolgok természetének a tiszteletére épül, s hogy ennek a hagyománynak sem az értelme, sem a tisztasága kétségbe nem vonható.”
A földtörténet, a növények beporzásának és sok más, az ideális kert kereséséhez alig-alig kötődő témákról szóló, már-már tudományos, de mégis költői érzékenységgel, hosszú körmondatokban megfogalmazott leírása mellett az író fenntartja a feszültséget és a kíváncsiságot az olvasóban: miért jött el a 21. századba, és megtalálja-e azt, amit keres Genji herceg az elhagyatott templomban.
Van-e tökéletes szerelem, tökéletes kert? Talán bennünk, a képzeletünkben, a vágyainkban?
Krasznahorkai hosszú, egymondatos fejezetekre tagolt szövegét igen ízléses, japános, keskeny oszlopokba rendezett tördelés teszi még élvezetesebbé.
A blog nem elegendő műfaj a könyv valamennyi rétegének feltárására. A könyv számomra olyan, mint egy rejtvény, minden fejezete kérdést vet fel bennem, keresem az összefüggéseket, az író szándékát pl. az éneklő madárral, vagy egy haldokló kutya szenvedéseinek leírásával. Amennyiben az utolsó fejezet utolsó sorának jelentését valaki meg tudja fejteni, kérem, ossza meg velem véleményét. A vonat elindult az állomásról, „hogy visszatérjen Kiotóba, a csodálatos városba, ahol most éppen nagy baj volt valahol.”
A könyvről nálam sokkal élvezetesebben és részletesebben ír Danyi Zoltán. Írása itt>> olvasható!
A Hopp múzeumbeli kiállítás megtekintésére a könyv olvasása után még nagyobb kíváncsisággal készülök.
