Diplomatadivat – Hogyan öltözködik egy diplomata?

A diplomaták életében, viselkedésében rengeteg dolgot szabályoznak. Az írott, akár nemzetközi szerződésekben is rögzített vagy az adott ország diplomáciai szolgálatában alkalmazott szabályok mellett számos szokás, tradíció is fontos szerepet játszik. Persze messze nem példátlan – különösen nem karrier-diplomatákat delegáló országok esetében -, hogy a diplomatáik viselkedése kapcsán a helyi diplomáciai testület „krémje” összesúg a hátuk mögött, s akár mozgásterüket is jelentősen korlátozhatja, ha emiatt nem hívják meg őket fontos rendezvényekre.

Most az öltözködéssel kapcsolatos szabályokkal, azok japáni alkalmazásával kapcsolatos tapasztalataimat szeretném megosztani.

Japánban – mint legalábbis az általam megtapasztalt többi monarchiában – egy nagykövetnek nem kis összeget kell beruháznia a ruhatárába. Nem Armani öltönyökre, hanem a formális alkalmakra megkövetelt, s szinte csak ott hordható ruhákra: a frakkra, a zsakettre és a szmokingra gondolok. Közülük a szmoking az, amire a leggyakrabban szükség van, hiszen nem csak a fogadó ország egyes hivatalos rendezvényein, hanem a nagykövet kollégák által rendezett (vagy akár a saját rendezésű) vacsorákon is előírt, elvárt viselet lehet. Való igaz: előfordult, hogy ilyen vacsorára is egyik-másik vendég figyelmen kívül hagyta (vagy elfelejtette?) a meghívón világosan megjelölt öltözködési előírást. „Black tie” – fekete (csokor)nyakkendő a meghívókon használatos hivatalos megnevezése a szmokingnak.

A nagyköveti szolgálat hivatalosan a megbízólevél átadásával kezdődik. Az erre az alkalomra előírt öltözet a zsakett. Ehhez ugyan ezüst színű nyakkendő – nem csokornyakkendő – dukál, de a meghívókon mégsem „silver tie” (ezüst nyakkendő), hanem „morning coat” (reggeli kabát) szerepel. A megbízólevél átadási ceremónia egyik attrakciója, hogy az ünnepségre érkező nagyköveteket lovas hintó várja a császári palota közelében, s ezen a hintón gördülnek be a palotába. Nekem nem volt szerencsém: éppen „közlekedés-biztonsági hét” volt, s a hintós utazás kimaradt. Helyette a császári udvartartás egy Rolls Royce-t küldött a nagyköveti rezidenciához.

A megbízólevél átadás után készült csoportkép a nagykövetség előtt. Balról a harmadik a szerző a nagykövetség diplomatái társaságában.

A zsakettre máskor is szükség volt: zsakettben kellett megjelenni a császári „garden party”-n épp úgy, mint a császár születésnapja alkalmából rendezett fogadáson.

A frakkot, amit egyébként „white tie”-ként („fehér nyakkendő”) jelölnek meg a meghívókon, ennél ritkábban kellett felvenni. Ilyen alkalom volt például a császár köszöntése az új év alkalmából, január elsején. A nagykövetek és párjuk – szenioritási, azaz a megbízólevél átaádásától számítva eltelt idő szerinti sorrendben – meghajoltak a császári pár előtt, s közben egy „Boldog új évet kívánok” elrebegésére és a császár kedves mosollyal kísért „köszönöm”-jére volt idő. Ezután kivonultak a teremből. A császári pár mögött a császári család szinte minden tagja ott állt, s a hercegnők nagyestélyi ruhái igencsak színpompás látványt nyújtottak. Természetesen a nagykövet feleségek, vagy az egyre gyakrabban kinevezésre kerülő nagykövetnők is nagyestélyit viseltek, hiszen ez számít a frakkhoz illő párosításnak. (A japán hölgyek esetében egy elegáns kimono amolyan Jolly Joker, hiszen akár a frakkhoz, akár a zsaketthez vagy szmokinghoz, de még egy „hétköznapi” öltönyös rendezvényhez is illik.)

Régen egyébként nagyon elterjedt volt „diplomata egyenruhát” viselni ünnepi alkalmakkor, ami kiválthatta a frakkot vagy a zsakettet. Ennek gyakorlati hasznára nem is Tokióban, hanem Bangkokban jöttem rá. Ott ugyanis a nemrég elhunyt Bhumibol király december eleji születésnapját 30+°C és 100%-ot megközelítő páratartalom közepette délután 3-tól 5-ig tartó díszszemlével ünnepelték meg, ahol frakkban (alsó trikó, frakk-ing, fehér mellény, frakk-kabát, azaz négy réteg ruhában) kellett megjelenni. S miközben a legtöbb nagykövet frakkban „szaunázott” (az utolsó négyzetcentiméter bőrfelületemről is szakadt a víz), néhány, főleg volt gyarmattartó ország nagykövete „trópusi uniformis”-ban (könnyű, egyrétegű fehér anyagból készült, kicsit katonás hatású egyenruhában) lazán nézett szembe ezzel a megpróbáltatással.

Eszembe jutott egyik korai diplomáciai élményem, amikor fiatal diplomataként elkísértem Tokióból az akkori magyar nagykövetet Manilába, ahol Marcos fülöp-szigeteki elnöknek adta át a megbízólevelét. Az előírás ott is zsakett volt, s középkorú nagykövetem becsülettel fel is vette az egykor Washingtonban csináltatott, tisztes, erős, vastag anyagból készült zsakettjét. (Én Tokióban bérelt könnyű, vékony zsakettben valamivel könnyebben viseltem a trópusi klímát.) Neki nem kis megpróbáltatást jelentett a himnuszok (szabadtéren, tűző napon történő) meghallgatása után elvonulni a díszszázad sorfala előtt, majd az elnöki palota oldalról nyitott oszlopcsarnokában a megbízólevél átadása után még bő fél óráig csevegni az elnökkel és kormánya számos megjelent tagjával. A helyiek tudták, amit mi nem: nekik a nemzeti viseletnek számító hímzett ing, a „barong tagalog” (ünnepi alkalomra begombolt legfelső gombbal) és a zsakett csíkos nadrágja a hozzávaló fekete lakkcipővel teljes értékű helyettesítése a szabályos zsakettnek!

Japánban szerencsére a nyári időszak csendes volt, így ehhez hasonló megpróbáltatások nem vártak rám.

A nemzeti viselet egyébként mások számára is „felmentést ad” a fentebb tárgyalt formális ruhák viselése alól, így például afrikai vagy arab nagykövetek egész sora élt ezzel a lehetőséggel. Az európai hölgyek közül talán csak a horvát nagykövet feleségére emlékszem, aki a nagyestélyi helyett amolyan kackiás, térdet megvillogtató néptáncos ruhában jelent meg egy újévi fogadáson, nem kis feltűnést keltve a császári udvarban. Az európai nagykövetek (valamennyien férfiak) közül senki nem próbálkozott népi-nemzeti viselettel…

Be kell vallanom, hogy az öltözködési elvárásoknak való megfelelést nem tanították a diplomataképzésen, így az otthonról hozott (vidéki, városi, értelmiségi-polgári szinten elvárható) tudást a gyakorlatban, a tapasztalt kollégák megfigyelésével kellett kiegészíteni, illetve korrigálni. Így tanultam meg, hogy egy diplomata nem viselhet inget alsó trikó nélkül, akármilyen meleg van; a zakóhoz nem szabad rövid ujjú inget viselni; a kézelőt nem a rávarrott gombbal, hanem kézelőgombbal kell összekapcsolni; előrekötött csokornyakkendőt felvenni egyenesen bunkóság; a szokványos nyakkendő vége megkötve egy ujjnyival a derékszíj felett kell, hogy végződjön; s ha már itt tartunk: ne vegyek nadrágot nadrágszíj nélkül… A sorolást még folytathatnám…

Japánban egyébként a frakkot, zsakettet vagy szmokingot igénylő alkalmakat leszámítva a sötét öltöny, fehér ing, nyakkendő viselete abszolút standard. (Még a halványkék ingek is csak lassan, nehezen törtek utat maguknak, s a 2000-es évek elejének rózsaszínes, halványlilás ingdivatja csak a nagyon bátrak körében gyökerezett meg itt.) A nagyobb állomásokon hömpölygő tömeg úgy néz ki egy hétköznap reggelen, mintha mindenki egyenruhába öltözött volna…

El lehet képzelni, hogy egy ilyen világban milyen változást hozott Koizumi miniszterelnök döntése, amikor (2005-től) – az energia-takarékosság jegyében a (korábban jellemzően túlhűtött) hivatalok légkondicionálóinak termosztátjait 28 fokra állíttatta, s ezzel egyidejűleg a hivatali hőség kompenzálására – a májustól szeptember végéig tartó időszakra ún. „cool biz” öltözetet írt elő a közalkalmazottaknak. Ez legalább a nyakkendőtől, sok cégnél a zakótól szabadította meg a férfiakat, de a rövid ujjú ingek, sőt akár a mintás, színes ingek is elfogadottá váltak egyes munkáltatóknál.

A fukushimai katasztrófa okozta energiaválságra 2012-ben a „super cool biz” bevezetésével reagáltak. Ez további lazítást jelentett az öltözködési szabályokban.

Azért a sokéves tapasztalatom szerint továbbra is célszerű öltönyben menni üzleti tárgyalásra, s – különösen pénzintézeteknél folytatott megbeszélések esetére – nem árt egy nyakkendőt is betenni a táskába, hátha szükség lesz rá…

A mintás, rövid ujjú ingeket otthon kell hagyni, vagy kizárólag szabadidős, nem hivatalos, sportos programokra felvenni.

S persze a diplomatákra továbbra is legfeljebb annyiban érvényes a „cool biz”, hogy a nyakkendőt letehetik. A párás, forró japán nyárban ezt a kis könnyítést sem szabad lebecsülni!

 

Fotók forrásai:

https://edition.cnn.com/style/article/japan-princess-ayako-wedding-intl/index.html

https://en.wikipedia.org/wiki/Diplomatic_uniform

https://barongsrus.com/pinajusilyn-barong-tagalog-2016-p-929.html?cPath=22

http://test.samuraitours.com/japanese-train-stations-japan-by-the-numbers/

http://chopsticksinhair.blogspot.com/2011/07/cool-biz.html

https://online.dontpaniclondon.com/magazine/festivals/super-cool-biz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.