Egy kiállítás képei – Japán inspirációk

A zürichi tó partján sétálva egy japán témájú plakáton akadt meg a szemem: a Kunsthaus (helyi Szépművészeti Múzeum) „Inspiration Japan – Monet, Gaugin, Van Gogh” című kiállításra hívogatta az érdeklődőket. Ebben még nem volt semmi meglepő, hiszen amióta Japánnal foglalkozom, mágnesként vonzom a felkelő nap országával és népével kapcsolatos tárgyakat, élményeket függetlenül attól, hogy egy magyar kisvárosban vagy európai világvárosban járok akár hivatalból akár kedvtelésből. Abban a pillanatban viszont, amikor az említett plakátot le akartam fényképezni, a semmiből előugrott egy rendkívül furcsa öltözetű, hevesen gesztikuláló – a szolid és visszafogott Svájcba egyáltalán nem beleillő – nőszemély és hosszan kifejtette, hogy már pedig ezt a kiállítást mindenképpen meg kell néznem, mert egyedülálló és fantasztikus élményben lesz részem. Abba is beavatott, hogy milyen időpontban érdemes a Kunsthaus-t felkeresni, hogy kényelmesen nézelődjek, még mielőtt a buszokkal odaérnek a tömegek. Így hát felkerekedtem, hogy megnézzem mi az, ami a japán kultúrából az európai művészeket inspirálta és útbaigazítómat is ennyire fellelkesítette.

Saját készítésű fotó

A kiállítás a „Japonisme“ jegyében azt mutatta be, hogy kb. 1860 és 1910 között milyen japán művészeti alkotások jutottak el Európába és hogyan segítették hozzá az elsősorban francia művészeket ahhoz, hogy új jellegű alkotásokat hozzanak létre. Japán művészek, köztük Hokusai (1760-1849) és Hiroshige (1797-1858) színes fametszetei (ukiyo-e) mellett porcelánvázák és színházi maszkok várták a látogatókat, valamint a 19. század második felében alkotó európai festők remekművei, melyeken többé-kevésbé tudtam felfedezni a japán hatást. Van Gogh például megfestette egy ismerőse arcképét a háttérben japán mintás fametszetekkel. Egy másik képe pedig egy szigorú tekintetű gésát ábrázol. Monet saját giverny-i kertjét – amelyet a japánkertek mintájára hozott létre – festette le: kis tó, felette gyaloghíd, a vízben tavirózsák. Toulouse-Lautrec litográfiáin is felfedezhető volt a japán hatás a kétdimenziós alakok kontúrjait és a színkombinációkat figyelve. A legegyértelműbben Picasso erotikus rajzain látszottak a japán shunga (szó szerint „a tavasz képe”) fametszetek alapján szerzett ismeretei a mindennapi szexualitás esztétikus ábrázolásáról.

Miután Japán 1854-ben, több mint 200 év elzárkózás után újra megnyitotta kapuit a világ előtt, beindult a kereskedelem a szigetország és Európa között. Az 1868-as párizsi világkiállításon már japán műtárgyak – festmények, fametszetek, porcelánok – kápráztatták el a látogatókat. A korabeli elit és a művészkörök tagjai elkezdték otthonukat díszíteni a távol keleti országból származó, egzotikus és különleges alkotásokkal. A legtöbb korabeli francia festő meglepően nagy ukiyo-e gyűjteménnyel rendelkezett, melyek tanulmányozásával próbálták megfejteni és megérteni azt a titokzatos Japánt, ahova a távolság miatt csak nagyon kevesen jutottak el közülük. A japán fametszetek új színeket és perspektívákat hoztak Európába. Az aprólékosan kidolgozott kétdimenziós alakok többnyire a mindennapi életet és a környezetet mutatták be rendkívül finoman és elegánsan, pasztellszínekben. Az európai festmények történelmi alakjainak és csatajeleneteinek jól megszokott szín és kompozícióvilága után nagyon meglepően hathatott egy olyan japán fametszet, ahol a kép felét kitevő lófenék mellőli perspektívából figyelhetjük meg egy utca járókelőit. Újdonságként hatott a természet precíz, fűszálanként vagy hullámfodronként való bemutatása is és az, hogy egy témát lehet folyamatosan ismételni, tárgyát mindig egy kicsit másként bemutatni. (Hokusai például a Fuji hegyről készített 36 darabos sorozatot, amely különböző évszakokban, újabb és újabb perspektívából mutatta be a hegyet.)

A Kunsthaus kiállításának képeit nézve nyomon követhető volt a japán hatás folyamatos kibontakozása: Tissot és Van Gogh japán tárgyakat ábrázoló festményeitől eljutottam Riviere az Eiffel tornyot 36 szögből bemutató sorozatáig és Picasso shunga ihletésű alkotásaiig. Ugyanakkor mégsem Hokusai, Hiroshige és Utamaro (1753-1806) köszöntek vissza rám az európai műalkotásokról, hanem a művészek saját környezete, látásmódja és egyéni stílusa. - Gondoljunk a már említett Monet kertjére, ahol a festő a fényhatásokkal és időjárási viszonyokkal kísérletezve festette legtöbb képét. - A témaválasztás folyamatosan elszakad Japántól, az alakok kiválnak a síkból és már csak a színek esztétikája vagy a konvencióktól eltérő perspektíva jelzi, hogy a művészt megihlette a távol-kelet világa.