Egy Nihonga-klub emlékére

A kilencvenes évek közepe táján történt Tokióban, hogy egy nagy, sötét szemüveg mögé bújt arcú, 150 cm-es hölgy lelkesen beszélt hozzám a Nihonga művészetről. Nyilván kíváncsi tekintetemet biztatásnak vette, mert míg én alig tudtam erről a műfajról valamit, közben –  mint kiderült -, „nihonga” festőnővel álltam szemben. Így kezdődött néhány magyar és japán ismerősöm társaságában ismerkedésünk a Nihonga-val (日本画).

1

A Nihonga-t selyemre, vagy merített papírra, ú.n. „washi”-ra(和紙)festik, és a festék nem más, mint a természetben talált különböző kőzetek, kristályok, féldrágakövek, kagylóhéjjak rendkívül finom porrá őrölt anyaga(天然岩絵の具). Használnak pl. azuritot, faszenet, korallt, sőt arany- és ezüstport is. A tapadásukat őz vagy más állat csontjából főzött enyv, ún. „gofun”(胡粉)biztosítja.

2

Tanárnőnknek köszönhetően nem csak technikai ismeretekkel bővültünk, de egy kis művészettörténetbe is bepillantást nyertünk. Egy hosszú múltra visszatekintő, de az Edo korban (18.sz.-19.sz.eleje) virágkorát élő, sajátos keleti festészeti stílusról van szó. Az elnevezés az európai festészettől való megkülönböztetésként született: Nihonga-japán(日本画), Yoga-európai(洋画)kép.

A két főbb irányzat  Rimpa és Kanó-ha több generációja a császári paloták, sógunok és arisztokraták palotáiban évszázadokon át díszítette a tolóajtókat vagy paravánokat sajátos aszimmetrikus kép-szerkezetben elhelyezett többnyire állat és növény ábrázolásokkal.

Korin Ogata (1685-1716) http://nomurakakejiku.com/blog/post-3552.html

Nem csak anyagában, de látványban is rendkívül eltér az európai festészet hagyományaitól. Nincs pl. perspektíva, árnyékolás, témájában egyszerű, tárgyszerű, nem törekszik ugyanakkor a fényképszerű tökéletességre.

Kanaó Sansetsu: Öreg barackfa tolóajtóra festve.

Ezekre a szempontokra kellett figyelemmel lenni, amikor megterveztük saját munkáinkat. Először egy finom merített papírra kellett felrajzolni a motívumot, amit a kalligráfiánál használt faszén-festékkel rögzítettünk. kb. 5 árnyalattal dolgoztunk. Ezt egy réteg nagyon híg enyvvel átkentünk, hogy a merített papír rostjai ne lazuljanak fel a későbbi festés során. Ezután kezdhettünk csak a színezéshez, amihez egyszerű vízfestéket használtunk. Csak a legvégén került a képre az a bizonyos ásványi kőzetből és enyvből kevert réteg, amit rendkívül takarékosan mertünk használni – el lehet képzelni, milyen drága anyagról van szó. Ez a folyamat a valóságban hónapokba telt, minden lépés gyakorlással és nagy precizitással készült – igyekeztünk felvenni a japán munkamódszereket.

Tanárnőnk óriási türelemmel javította technikánkat. Rossz, gyenge munka nem volt, csak biztatást kaptunk tőle.

5

Megrémülve fogadtuk azt az ötletét, hogy az év végén kiállításon mutassuk be az elkészült műveket. Sok kész képről nem lehetett szó, mert egy kép az alapozástól az utolsó ecsetvonásig hónapok alatt készült, de mindenki 2-3 kisebb alkotással meg tudott jelenni a házi-kiállításon.

A kis alkotóközösség évekig működött, a tagok ugyan cserélődtek, tanárnőnk és a lelkesedés változatlan volt. Így a hosszú évek során elkészült munkák a Japán-Magyar Baráti Társaság rendezvényein Tokióban és Budapesten is bemutatásra kerültek.

6

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.