Az elmúlt hetekben történt nagy japán és ecuadori katasztrófák következtében ötlött fel bennem a mostani cikkem témája.
Oldalunkon többször olvashattak már földrengéssel kapcsolatos történetekről. Én most egy másik szemszögből közelítem meg a dolgot.
Ha esetleg hirtelen Magyarországon vagy éppen nyaralásuk alatt mondjuk, Japánban nagyobb földrengés lenne, kedves olvasóim, Önök közül hányan tudnák, mit kell tenni? Fel lennének készülve egy ilyen katasztrófára?
Nos, eme blogbejegyzésemmel saját tapasztalataimat szeretném megosztani, hogy ha valaha hasonló szituációba kerülnek, tudják, hogyan kell cselekedni. Az életük múlhat rajta.
Japánban töltött sok évem alatt többször tapasztaltam kisebb-nagyobb rengéseket, a legfélelmetesebb a 2011-es nagy tóhokui földrengés volt.
No, de nézzük, mik is a teendők!
Elsőre, bár tudom, nagyon klisésen hangzik, nem szabad pánikba esni. Ha tiszta, nyugodt fejjel tudunk gondolkodni, a túlélési esélyeink sokat javulhatnak. Akik még nem tapasztaltak földrengést, azoknak úgy tudnám leírni az érzést, mikor kezdődik, mintha egy kicsit szédülnénk. Hirtelen elkezd mozogni a föld, s kell egy pár pillanat, mire felfogjuk, mi is történik körülöttünk.
Ha éppen egy lakásban tartózkodnak, Önök mit tennének ilyenkor? Sok itthoni ismerősöm elsőre azt válaszolta, hogy kirohannának az utcára, nehogy a ház rájuk omoljon. Ez viszont nagy hiba lenne.
A rengés hatására az épületek ablakai szó szerint kirobbanhatnak (természetesen a földmozgás erősségétől is függhet), s a lezúduló üvegszilánkok súlyos és halálos sérüléseket is okozhatnak.
Ezért ilyenkor nem szabad azonnal elhagyni az épületet. Inkább vagy egy kemény faasztal alá kell bújni (semmiképp se üvegasztal alá), hogy védjük magunkat a leeső tárgyaktól és dőlő bútoroktól, vagy ajtókeretbe állni, mert ezek a legstabilabb pontjai a házaknak. Ha omlik a mennyezet, akkor először a szoba középen szokott, így túlélési esélyeink nagyban nőhetnek, ha kitámasztjuk magunkat az ajtókeretben. Továbbá a lakás legkisebb helységét, a wc-t is szokták ajánlani, mert ott nem eshet ránk nagy vagy éles dolog. (Persze csak akkor, ha külön van a fürdőtől.)
Ha főzünk, akkor érdemes rögtön elzárni a gázt, mert sokszor a földrengés okozta tűzvész nagyobb károkat okozhat, mint maga a rengés. Szokták ajánlani, hogy nyissunk ablakot és ajtót, nehogy beragadjunk, de tapasztalatból mondom, sokszor erre nincs idő. Én ilyenkor mindig a bejárati ajtó keretébe szaladtam, s résnyire nyitva az ajtót, vártam, hogy vége legyen. Így ha futni kellett volna, akkor lett volna esélyem.
Ha az utcán vagyunk, próbáljunk épületektől mentes térre vagy parkba szaladni, de figyelve a fákra, nehogy ránk essenek. Érdemes nagyobb fákba kapaszkodni, míg tart a rengés, mert elesve csúnyán megüthetjük magunkat. Ha zsúfolt belvárosban vagyunk, igyekezzünk új építésű épületek védelmébe húzódni a leeső üvegdarabok elől. (Az újabb házakat földrengéses területeken mostanság már úgy építik, hogy kiálljanak nagyobb erősségű rengéseket is.)
Ha olyan területen élünk, ahol ilyen események gyakorta vannak, akkor hasznos legalább 3 napi vizet és száraz élelmet (keksz, csoki, chips, stb.), egy kis kötszert pár gyógyszerrel, elemlámpával és egy kis rádióval összekészíteni, mert a mentőcsapatoknak általában max. 3 nap kell, hogy eljussanak a legjobban sújtott területekre is. A kisboltokat pedig általában egy órán belül kifosztják, így mindenképp érdemes egy kis tartalékot tartani otthon.
A kisrádió a vészhelyzeti AM/FM sugárzásokhoz jó, hogy tudjuk, mi a helyzet, s mikorra várhatunk segítséget.
Ami még fontos, mindig legyen nálunk egy síp, otthon is és a kis táskánkban is, mert ha esetleg beszorulunk a romok alá, ezzel tudunk jelezni a mentőcsapatoknak, akkor is, ha korlátozva vagyunk a mozgásban.
Vészhelyzeti kapcsolatfelvétel szempontjából pedig érdekes információnak gondolom, hogy a 2011-es japán földrengéskor a telefonvonalak a rengés után 5 perccel már nem működtek napokig, viszont az internet igen.
Ha vízközelben vagyunk, rögtön menjünk magas helyre, távol a tengerparttól, ne álljunk neki nézelődni, vagy várjuk, hogy megszólaljanak a tsunami szirénák, mert lehet, akkor már túl késő lesz. Ha nagyobb volt a rengés, mindig feltételezzük, hogy jön a szökőár.
Merjünk kezdeményezni, ne várjunk másokra, mert higgyék el, sokszor senki sem tudja, mi a teendő. Magabiztos fellépésünk megmentheti saját és embertársaink életét is.
Egy pár észrevételt még megosztok Önökkel. 2011. március 11-én délután 2 és 3 között Yokosukában voltam (egy tengerparti város Tokiótól kb. 2 óra vonatútra). Épp a főutcán sétáltam barátnőmmel, mikor a rengést elkezdődött. Bevallom, elsőre mi se tudtuk, mi történik, s nem fogtuk fel, mekkora tragédia közeleg. Éreztük, hogy nagyobb mozgás volt, de nem sejtettük, hogy a világ egyik legnagyobb földrengéseként fog bevonulni a történelembe.
Fél órával később az ég beborult (tényleg létezik olyan, hogy földrengés utáni felhők), s a madarak csapatokban repültek a tenger felől a szárazföld felé. Nagyon félelmetes volt.
Mikor megszólaltak a szirénák, olyan hangjuk volt, mint a régi, háborús filmekben a légiriadót jelző szirénák hangjai. S utána napokig kisebb-nagyobb utórengések követték egymást, mi pedig beköltöztünk barátnőm nagy faasztala alá. Hatalmas trauma volt mindkettőnknek, még ha nem is kellett az életünkért rohanni a szökőár elől. Északabbra élő barátainkról semmit nem tudtunk, egy héttel később érkeztek a fukushimai reaktorról szóló hírek, pánik mindenhol.
Az embernek ilyen szituációban lelkileg nagyon erősnek kell maradnia.
Kívánom, hogy soha ne kerüljenek hasonló vagy rosszabb szituációba, de ha igen, őszintén remélem, hogy fenti soraimnak hasznát veszik.
Zárásul pedig az egyik túlélő könyvben olvasott sorokkal búcsúznék, ami magyarra fordítva így hangzik:
"A túlélés alapfeltételei piramis alakban ábrázolhatók: a tanulási folyamatot alkotó elemek egymásra épülnek.
Annak ellenére, hogy eleinte nagy fizikai erőfeszítést követelhet a veszélyhelyzetből való menekülés, a túlélés elsősorban agymunka. Miután a váratlan esemény okozta izgalom megszűnt, és az adrenalinszint lecsökkent, komoly szellemi elhatározás kell a folytatáshoz. Ilyenkor a leggyakrabban élni akarásnak nevezett elemi ösztönünk hajt minket. Ez jelenti a biztos alapot, amelyre az egész kiképzés épül, ezt próbáljuk folyamatosan táplálni és erősíteni. A test felkészültsége, fittsége szabad szemmel is jól látható, a lelki felkészültség szintjét viszont nagyon nehéz megállapítani. Minél civilizáltabbak vagyunk, annál gyengébb bennünk az élni akarás elemi ösztöne, ezért fontos, hogy tökéletesítsük képességeinket és felkészüljünk minden eshetőségre." [i]
[i] Részlet John "Lofty" Wiseman: SAS - Túlélési kézikönyv című könyvéből, Alexandra Kiadó, 2007.
Források:
Kép 1.
http://www.fondazionezegna.org/wp-content/uploads/2013/04/japan-earthquake.jpg
Kép 2.
http://www.shakeout.org/images/dropcoverholdon_eng_color.gif
Kép 3.
https://qph.is.quoracdn.net/main-qimg-1d0b1aaafe5216e4258f77e6d7976ea3?convert_to_webp=true
Kép 4.
http://kudesign.co.nz/studio/wp-content/uploads/christchurch-earthquake-cloud2-by-joseph-ku.jpg
Kép 5.
Lásd hivatkozás
