Én pizzám + te spagettid = mi vacsoránk

Elcsépeltnek tűnhet olyan dolgokról írni, minthogy minden nemzetnek sajátos konyhája, meghatározó étkezési szokásai vannak. Most mégis egy friss élményből töltekezve írok egy rövid, ámde praktikus összefoglalót arról, hogy mire is érdemes figyelni, ha japán üzletembereket, ügyfeleket kívánunk itthon meghívni egy étterembe, vagy akár csak japáni ismerősökkel szeretnénk étkezéssel egybevonva pár kellemes órát eltölteni. Remélem, hogy azok számára is nyújtanak új és értékes információt az alábbi sorok a japánok étkezési szokásaival kapcsolatban, akiknek eddig nem volt lehetősége és a közeljövőben sem terveznek japánokkal közösen étkezni, vagy Japánba utazni, de ismereteiket nem restek bővíteni.

Négy japán úriemberrel töltöttem együtt közel három napot az elmúlt héten. Alapvetően üzleti út volt, melyből adódóan a napjainknak kötött és szoros menetrendje volt, s épp az ilyen esetekben nagyon fontos a közös étkezéseket a szokásosnál is precízebben, átgondoltabban és nagyobb odafigyeléssel megszervezni, megtervezni.

Lássuk, hogy mire is érdemes figyelni.

1. Bőséges vacsora mindenek előtt

Az étkezések fajsúlyáról mindenképpen fontos szót ejteni. Az elmúlt években, de talán már évtizedeket is írhatnék, sok „divatirányzat” látott napvilágot hazánkban. Vannak, akik a „Reggelizz mint egy király, ebédelj mint egy polgár, vacsorázz mint egy koldus” szemléletet követve építik fel napi étkezéseiket, míg mások szinte alig reggeliznek, vagy akár ki is hagyják a mások számára a napot indító étkezést. Mindenesetre széles körben elterjedt manapság az egyszerű, könnyen emészthető étel fogyasztása vacsorára, s annak is lehetőleg minél korábbi időpontra hozása. Természetesen az étkezések szempontjából, az ételek megválasztásakor a fő szempont a divatirányzatokkal szemben sokkal inkább az, hogy milyen jellegű munkát végez az egyén, így mennyi energiára van szüksége, s hogy a nap során mikor van több és mikor kevesebb ideje az evésre. A japánoknál sincsen másképpen. Ahány ember, ahány ház, annyi szokás, de van jó pár meghatározó tényező.

Tapasztalataim alapján a japán emberek igenis fontos szerepet szánnak a reggelinek. Nem találkoztam még olyannal aki ezt kihagyta volna, vagy ne tulajdonított volna neki jelentőséget.

Általánosságban elmondható, hogy két alapvető stílus figyelhető meg a reggeli összetétele tekintetében: a kontinentális (jósoku / morning set) és a japán (vasoku). A kontinentális reggeli pirítósból, tojásból (főtt / rántotta / omlett), friss zöldségekből, gyümölcsléből, teából / kávéból, s talán 1-2 gerezdnyi gyümölcsből áll, a japán stílusú is legalább ennyire összetett, de annak az alapja a rizs, a hal, tenger gyümölcsei, s a tea. Ez a két stílus nem csak a hotelekben, de a háztartásokban is megfigyelhető, s akár naponta váltogatják az emberek.

 

Az ebéd már egészen más „tészta”. Nagy különbség mutatkozik a japán emberek között az ebéd tekintetében, de a legáltalánosabb még mindig a hagyományos dobozos, hideg ebéd, az úgynevezett obento (bento box). Kisiskolás kortól kezdve az anyuka csomagolja ezt gyermekének, s ez a jó szokás kiterjed a férjekre is, tehát aggastyán korú üzletemberek is büszkén viszik magukkal munkába a feleségük által gondosan elkészített kis csomagot, melyet aztán a meglehetősen rövid, 15 maximum 20 perces ebédidőben viszonylag gyorsan fogyasztanak el. Az obento mellett jellemző még az egy tál étel fogyasztása is azokon a munkahelyeken, ahol van menza, vagy azok körében akiknek nincs ki csomagoljon ebédet, így rákényszerülnek a sarki gyors-étkezdében evésre, ahol automatából gombnyomásra választást követően szinte másodperceken belül kézhez kapják a kiszolgáló pultnál az ételüket, melyet aztán a rendelkezésre álló rövid idő alatt „kényelmesen” el tudnak fogyasztani.

Aztán egyszer csak eljön a vacsora, azaz a megpihenés, a családi beszélgetés ideje. Ez számít a főétkezésnek Japánban, hiszen ekkor van a legtöbb ideje az embereknek az evésre, s ekkor van lehetőség ismét meleg étel fogyasztására. Időpont tekintetében ez sokszor elég késői időpontra csúszik, hiszen mind az iskoláskorú gyerekek, mind a dolgozó emberek meglehetősen későn fejezik be napjukat, tudják le napi kötelességeiket.

A vacsora is lehet kontinentális stílusú, de leginkább a japános a jellemző. Összetételében hasonló a vasokuhoz, azaz a japán stílusú reggelihez, de mind mennyiségben, mind a felszolgált fogások számában nagy az eltérés. Jellemzően mindenki számára felszolgálásra kerül jó egynéhány pár falatos fogás, de ezen kívül az asztal közepére is bekerülnek nagy fogások, melyeken az asztal körül ülők osztoznak.

Ha tehát átgondoltan tervezzük japán ismerőseinkkel a napi étkezéseket, akkor a fenti szempontokat érdemes figyelembe venni.

Rendkívül hálásak voltak üzletfeleink is azért, amiért a vacsorára hagytunk elég időt, sok fogást kóstoltunk meg közösen, s közben kellemesen beszélgettünk gasztronómiáról, történelemről, könnyebben, de akár nehezebben emészthető témákról is. Volt az asztal közepén többek között két fajta halászlé, tepertő, majd egy tálon együtt tálalva 4 különböző hagyományos édesség. Számukra ugyanis rendkívül komfortos, ha mindenki elé saját kis tálat kérünk, s az asztal közepéről teszünk mindenkinek mindenből 3-4 falatnyit.

2. Meleg vagy hideg legyen?

A fentiek alapján tehát bátran lehet két megbeszélés közé egy egyszerű hideg ebédet tervezni, salátával, hideg tálakkal, vagy csupán egy egyetlen fogásból álló magyaros étellel megörvendeztetni barátainkat, üzletfeleinket. Ugyanakkor érdemes óvatosabbnak lenni vacsoraidőben és nem letudni azt egy szendviccsel, gyrossal, egy egészséges fitness salátával.

Tolmácsként korábban többször éltem át az a kellemetlen helyzetet is, hogy ebédidőben került terítékre a magyar fogadók kezdeményezésére a kommunizmus, a privatizálás témája, politikai fűtöttségű monológok, melyeket hosszasan igyekeztek bőszen kifejteni, s mindez egy minden szempontból jó megterhelő ebédet eredményezett minden jóindulat ellenére is. Ebben a tekintetben mindenkinek megfontoltságot javasolnék!

3. Fűszeres vagy nem fűszeres?

Bár alapvetően a japán konyha nem a fűszerességéről híres, ezt mégis érdemes árnyaltan kezelni. A japán ételek fűszerezésére ugyanis inkább az a jellemző, hogy az első falatok révén megízleljük az ételt, a 3-4. falatnál már erősebben érezzük a fűszerezést, ekkor éljük át teljességében a fogás ízét, s ha ennénk még 20-25 falatot belőle, akkor már tolakodóan sok lenne az adott ízből. A japán gasztronómiára a sok fogás, a kis adagok a jellemzőek, s ehhez igazodik tehát a fűszerezés is.

S bár világszerte ismert a wasabi (vizi torma), annak csípőssége, azért az erős Pistát és társait csak óvatosan kínálgassuk, s semmiképpen ne erőltessük. Másképp érzik ugyanis a japánok és a magyarok az erős és az édes ízeket is. Nekünk az ő édességeik tűnnek már-már émelyítően édesnek, nekik pedig a mieink. Pedig lássuk be, ez antagonisztikus ellentét.

4. Személyenkénti tálalás, vagy inkább csoportos a jobb?

Is-is. Sokan lepődnek meg japáni útjuk során, mikor társasággal mennek étterembe. Gyakori ugyanis, hogy például kikérik a pizzát, spagettit és egyéb fogásokat egy olasz étteremben, s a pincér ezeket az asztal közepére helyezi. Így lesz az én pizzám + te spagettid = mi vacsoránk. Lehet persze kimondottan kérni, hogy minden külön, személyenként kerüljön tálalásra, s a fordítottját is. Érdemes mindenesetre tudni, hogy fizikailag lehetséges spagettit asztal közepéről szálanként porciózva is enni.

5. Koccintás: sör vagy ne sör legyen?

Üzleti vacsora elhagyhatatlan része a vacsorát indító koccintás, amihez a japánok szinte mindig sört használnak. Magyarországon persze pont ezt kell óvatosan és körültekintően kezelni, hiszen még a mai napig sokan vannak, akik nem koccintanak történelmi okok miatt a sörrel.  Ezt én mindig el is mondom japáni látogatóinknak, így legalább színesen indul a vacsora, kulturális eszmecserével, beszélgetéssel.

6. Iszogatással csak óvatosan!

Végül pedig egy fontos dolgot említenék meg. Kevesen tudják, hogy a japán férfiak döntő többsége színtévesztő a kék-zöld színekre, ami persze most a téma szempontjából irreleváns. Az azonban már kevésbé, hogy a japánok többsége nem rendelkezik sem laktáz enzimmel (tejcukor bontó enzim) sem pedig alkoholbontó enzimmel. A mi tejfölös, túrós, sajtban gazdag ételeink tehát kellemetlen tüneteket okozhatnak barátaink számára, de ennél még sokkal kellemetlenebbet az itatásuk. A pálinkáink messze felülmúlják a japán saké és más alkoholos italok alkoholfokát, így az alkoholbontó enzim hiányában akár egyetlen kupica italtól is percek alatt lerészegedhetnek a japánok. Márpedig onnantól az este már nem feltétlenül lesz olyan kellemes ahogyan terveztük, így az alkohollal csak óvatosan!

A fentiek természetesen akkor is hasznosak lehetnek, ha mi utazunk Japánba! Mi is örülünk, ha az ottani ízekkel szokásokkal ismerkedhetünk, akárcsak a japánok ideutazva örömmel ismerkednek a magyar konyhával, de a túl sok újdonság, változtatás napokig leverhet minket, így érdemes az étkezések összetételét, azok mennyiségét, milyenségét okosan, fokozatosan felépítve tervezni!

Mindenkinek kellemes gasztronómiai kalandozásokat kívánok!

Források:

1., 2. fotó: http://adirondacktraverse.org
3. fotó: http://bento.nokyo.or.jp/
4. fotó: https://www.temanasi.jp
5. fotó: http://imagenavi.jp/