Hotei – a boldogsághozó

Tavaly decemberben a Japánban megélt karácsonyomról meséltem, s már akkor kacérkodtam a gondolattal, hogy bemutassam a hét szerencsét hozó istenség (Shichi Fukujin) egyikét, Hotei-t, a boldogság és elégedettség istenét, akit sokan – talán leginkább mi, nyugati emberek – gyakran a Mikuláshoz hasonlítanak. Hotei a gyerekek, a jövendőmondók és a csaposok patrónusa, akit sosem látni hatalmas zsákja nélkül, melyben ajándékokat és szerencsét hoz, s gyakran keresi fel a szegényeket és nélkülözőket. Ilyen formában, s mivel Hoteinek szintén hatalmas pocakja van, valóban találhatunk némi hasonlóságot a Mikulással. (Hoteit Japánon kívül sokan „nevető Buddhaként” emlegetik.)

Emellett Hotei szintén decemberben, pontosabban az év utolsó éjszakáján jön el hozzánk a többi szerencsét hozó istenséggel együtt. Ha ezen az éjszakán a hét istenség képét tesszük a párnánk alá, akkor a következő esztendőben szerencsések leszünk. (A hét istenség a Takarabune hajón érkezik, ebben szállítják a kincseket és a szerencsét.)

Hotei öltözékében nagyon is különbözik a Mikulástól, ruhái már nem is férnek rá, ezért azokat zsákjában cipeli. Elnevezése, Hotei pontosan „Ruha-zsák”-ot jelent (布袋)。

Hotei az istenségek között azért is különleges, mert a többiektől eltérően valaha hús-vér emberként élt a földön a 10. század környékén, Kínában. (Rajta kívül még egyetlen istenségnek van emberi múltja.)

Hotei (kínai nevén Budai) buddhista szerzetes volt, termetéből ítélve nem az a fajta, aki megvetette volna a jóféle húsételeket, s nem volt állandó szállása sem. Hotei kultusza az Edo időszakban (1603-1868) terjedt el Japánban. A legenda szerint még a Zen-buddhizmus megjelenése előtt létezett egy nem túl vonzó megjelenésű buddhista szerzetes, aki Miroku manifesztációja volt. Miroku a japán megnevezése Maitreyanak, az egyik legismertebb bodhiszattvanak, aki a jövőben fog megjelenni a Földön, és a teljes megvilágosodás után a tiszta dharmát fogja tanítani. A japánok úgy tartják, Hotei lehetett Miroku második manifesztációja.

Hotei telt, félmeztelen alakját, örökké mosolygós ábrázatát sokszor lehet látni különböző művészeti alkotásokon. Én nagyon szeretem Hokusai képeit, ő is előszeretettel ábrázolta Hoteit.

Hotei hozzon mindannyiunknak boldogságot és elégedettséget a következő esztendőben is!

A képek forrásai sorrendben: 

https://www.kusuyama.jp
http://freakytrigger.co.uk/japanese-arts/painting/zen_hotei.htm
https://www.univie.ac.at/rel_jap/an/Ikonographie/Gluecksgoetter/Hotei

 

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.