Immár 10 éve, hogy először találkoztam Kasahara úrral, és az őt kísérő közel tucatnyi kézművessel. Ogawa város polgármestere és küldöttsége Magyarországra látogatott, hogy a japán fővárostól kb. 90 km-re lévő kisváros híres termékét nálunk is bemutassa. Az UNESCO világörökségként elismert merített papírt, az ogawai “washi”-t a buddhista vallás fellendülése idején, már kb. 1300 évvel ezelőtt készítették, elsősorban buddhista tanokat másoltak rá. A 17. században, az Edo korszakban már a hétköznapi élet különböző területein használták. Hagyományosan fontos szövegeket írtak rá, kalligráfiát, tusrajzokat festettek rá, és a japán lakások jellegzetes térelválasztó ajtaja, az ú.n. sódzsi is ebből készült.
Így a washi iránti kereslet folyamatosan nőtt és Ogawában egyre többen kezdtek foglalkozni washi készítéssel. Az 1920-as években közel 1000 műhely működött ezen a vidéken.
A washi készítésének folyamatáról ezt mesélték az ogawaiak: a kb. 3 méter magasságra növő „kózo” nevű platánfa ágait minden évben télen levágjuk. Edényben gőzöljük, majd lehámozzuk a fa kérgét, amit puhára főzünk. Főzés után addig ütögetjük, amíg milliméter vékonyságú rostos szövetet nem kapunk. Egy kádban ragasztóanyaggal keverjük az így nyert rostot, majd bambusz szűrőn átszűrjük. A szűrőről kis idő elteltével deszkára boríthatjuk, amin megszárad. Azt is megtudtam tőle, hogy a “kozo”-n kívül “mitsumata” és “gampi” növények rostjait is feldolgozzák, így különböző erősségű, vastagságú, karakterű papírt nyernek vele.
Ez az eljárás később világszerte elterjedt, de talán mondhatjuk, hogy napjainkban, amikor a természetes anyagok használata egyre divatosabb, virágkorát éli.
A kiállítás alatt az egyik idős mester kezembe adott egy igen vékony ív merített papírt, hogy próbáljam meg eltépni. Bizony, nem sikerült, a rostok oly erősen kapaszkodtak egymásba. Attól függően, hogy milyen rostot és mennyit használnak, különböző tulajdonságú papírt lehet készíteni. Amikor otthon kísérleteztem washival, kipróbáltam azt, hogy nem ollóval vágtam, hanem vízbe mártott ujjamat húztam végig ott, ahol darabolni akartam. Ahogy a papír megszívta magát, a rostok ellazultak, s szét lehetett húzni a lapokat. A vágott szél helyett a szálak kuszasága, lágysága adott különleges esztétikai hatást.
Sok modern iparművészeti alkotás használja alapanyagként.
Van olyan művész, aki az így “szabott” darabokból képeket alkot. Van, aki ruhát készít belőle, van, aki babákat, origamit, esernyőt, a felhasználási lehetősége szinte végtelen. Egy barátnőm anyukája készítette ezt a csodás, kecses női alakot.
Egyébként nem nehéz vele bármit bevonni, alakra formálni. Természetesen természetes ragasztóanyagot érdemes használni, mint pl. a rizsliszt vagy itthon a csiriz. Évekkel ezelőtt készítettem egy lámpát, ami már megkopott, de a papírba beleszőtt színes juhar levelek szépen érvényesülnek.
A kiállítás ideje alatt a polgármester megsúgta, hogy az ogawai papír a második világháború történetében jelentős szerepet kapott. 10 méter átmérőjű légballont kellett gyártaniuk, akkoriban nem is tudták, milyen célból. A ballonokat aztán valahol gázzal töltöttek meg, és robbanóanyagot szállíttattak a Csendes óceán feletti szelek segítségével az amerikai szárazföldre. Az akció sikeréről aligha lehet beszélni, a 9300 ballonnak mindössze 10%-a érhetett szárazföldet. Nemrég egy tokiói kiállításon mutatták be ezt a sajátos fegyvert.
Bár ezt mi nem láthattuk, a magyarországi bemutató nagy sikerrel zárult, ezrek látogatták, és sokan megpróbálkoztak a készítéssel, dekorálással. Közreműködésemért köszönetképpen egy papírsárkányt kaptam ajándékba az ogawaiaktól. Azaz, kettőt, egyikre a férjem nevét, másikra az én nevemet írták és egy-egy szélesre tárt szárnyakkal repülő gémmadarat festettek rá – a boldogság szimbólumait.
