Mai blogcikkem Japánt, valamint a japán embereket ért nukleáris támadások és tesztek következményeiről szóló trilógia második része. Ebben a három részes sorozatban olyan történelmi eseteket mesélek el, amik kevésbé ismertek a nyugati világban.
Az első fejezet a hiroshimai árvákkal és amerikai erkölcsi nevelőszüleikkel foglalkozott, amit itt tudnak elolvasni.
A mostani történet pedig az atomtámadásokban megsérült, összeégett fiatal lányok egy csoportjának történetét meséli el, akik a már korábbi cikkben megismert két fantasztikus embernek köszönhetően új esélyt kaptak egy szebb életre.
Kezdjük is az elején.
1945. augusztus 6-án az amerikai hadsereg ledobta a történelem első atombombáját Hiroshima városára. A repülőgép legénysége szörnyű döbbenettel nézte a támadás után, ahogy a nagyváros szinte pillanatok alatt semmivé porladt. Robert Lewis, az Enola Gay másodpilótája a következő szavakat írta a repülőnaplóba a történtek után:
„Édes Istenem, mit tettünk?”
Becslések szerint 70,000 és 200,000 közé tehető a bombázásban azonnal elhunytak száma, míg mások a robbantás következtében véglegesen megnyomorodtak vagy súlyos égési sérüléseket szenvedtek. A nukleáris sugárzásnak kitett túlélők - japánul hibakushák - pedig hosszú távon súlyos egészségügyi problémáktól szenvedtek (például nagy százalékban lettek rákosok, illetve sokuknak született gyermeke valamilyen születési rendellenességgel).
A bomba hosszútávú pszichológiai és társadalmi következményei különösen negatívak voltak a nők számára, mivel házasodási esélyeik – ami főleg az 1940-es években a pénzügyi stabilitást biztosította számukra - végleg elvesztek, mivel a bomba hatása szörnyen eltorzította a testüket és arcukat. Továbbá a társadalom nagy része elkerülte a hibakushákat, félve attól, hogy a sugárzás „átfertőződik” rájuk, valamint beteg utódaik lesznek. Így a túlélők, ha tudták, igyekeztek a későbbi években eltitkolni fájdalmas múltjukat.
A közösen átélt szörnyűségek eme társadalom szélére kiszorított nőket egy erős kis csoporttá kovácsolták. Sokuk még csak középiskolás volt amikor a bombát ledobták, s pár évvel később, fiatal felnőttként hiányzott a szemük vagy az orruk, valamint a testüket szörnyű égési sérülések borították.
A csoportra hamarosan felfigyelt Kiyoshi Tanimoto, egy metodista lelkész, aki maga is túlélte a robbanást. Adománygyűjtésbe kezdett, és megpróbálta a szerencsétlenül járt nők jövőjét jobbá tenni. Terveiben nemcsak a megjelenésüket javító kozmetikai műtétek szerepeltek, hanem rekonstrukciós műtétek is, melyek segítségével a robbanással járó hőhullám miatt egybeégett ujjaikat is helyre tudták állítani.
Az adománygyűjtési folyamat hosszadalmas és fáradtságos volt, közel két évet vett igénybe. Tanimoto az amerikai újságíró és szerkesztő, Norman Cousins segítségét kérte (akivel közösen megszervezték az erkölcsi nevelőszülő programot is).
1953-ban indították el a „Hiroshima Maidens – A hiroshimai hajadonok” projektet. Adományokat gyűjtöttek nonprofit szervezetektől és a nyilvánosságtól, valamint számos kórházat is felkerestek ingyenes ellátást kérve.
Körülbelül 30,000 ember adományozott pénzt a lányok Egyesült Államokba történő utaztatására, mert Japánban a plasztikai sebészet még nem volt bevett gyakorlat és nem volt annyira fejlett szinten, mint Amerikában. A New York-i Mount Sinai Kórház személyzetét meghatották a lányokról készült fényképek és önként vállalták a műtétek ingyenes elvégzését, valamint a kórházi ágyak biztosítását.
A hiroshimai hajadonok, 25 fiatal japán lány, 1955 május 8-án érkezett az Egyesült Államokba, hogy átessenek egy rekonstrukciós műtétsorozaton. Az orvosok 18 hónapon keresztül több, mint 100 műtétet végeztek el rajtuk összesen. A projekt időtartama alatt a hajadonok média szenzációvá váltak mind a két országban. Az újságok hangsúlyozták bátorságukat és megragadták az alkalmat, hogy elmeséljék az atombomba történetét, amelyben az amerikaiakat hősöknek állították be.
1955 májusában, mielőtt műtétsorozatuk befejeződött volna, a hiroshimai lányok közül néhány megjelent az NBC televíziós műsorában, a This is Your Life című korai valóságshowban, amelyben a vendégeket életük fontosabb embereivel lepték meg. Az egyik epizódban Kiyoshi Tanimoto volt a főszereplő. A műsor legmegdöbbentőbb pillanata az volt, mikor Tanimoto-t szembesítették Robert Lewis-szal (emlékeztetőül, ő volt az Enola Gay másodpilótája), akin látszott mennyire zavarban volt és milyen nyomot hagytak rajta is a történtek. A repülő legénysége se tudta pontosan, mekkora pusztításra képes a bomba egészen a ledobásig.
By loading the video, you agree to YouTube's privacy policy.
Learn more
A lányok amerikai tartózkodása egybeesett azzal, amikor is az amerikai nép először tapasztalta meg igazán az atomenergia és a radioaktivitás valódi veszélyeit. A hidegháború ezen időszakában rengeteg atomkísérletet hajtottak végre a Bikini-szigeteknél, s a Lucky Dragon hajó tragédiája -amiről a trilógia harmadik részében fogok írni -, valamint a Marshall-szigetek lakóit ért nagy mennyiségű sugárzás közfelháborodást és tiltakozást eredményezett az amerikai közvéleménytől.
Mivel a nukleáris kísérletek és tesztelések már nem maradtak szigorúan háborús kérdések, hanem már közvetlenül érintették a lakosságot is, sok amerikai a japánok mellett saját magukat is áldozatoknak tekintette. Egyre többen gondolták úgy, hogy az atomháború és a radioaktív sugárzás az egész emberiséget érintő globális probléma. Az atompánik idején azonban sok amerikai nem vette figyelembe a hiroshimai lányok egyéni létezését, hanem csak, mint egy csoportot, akik Japán és az atombomba szimbólumaivá váltak.
A műtétek ideje alatt a hajadonok önkéntes fogadócsaládoknál voltak elszállásolva. Egyikük, Hiroko Tasaka "Champion Surgery Girl – A műtétek bajnoka" néven vált ismerté, mert 13 műtéten esett át, többön, mint bárki más a csoportból. Egy másik lány, Tomoko Nakabayashi viszont sajnos szívmegállásban hunyt el 1956. május 24-én az egyik rekonstrukciós műtét alatt. Az orvosok tájékoztatása szerint a műtét szövődményei okozták a szívmegállást, nem pedig a sugárzás utóhatásai.
Japánba való hazatérésük után sokuknak sikerült férjhez menni és gyerekeik is születtek. Páran közülük szociális munkakörben helyezkedtek el. Az egyik hajadon, Toyoko Morita a Parsons Design Schoolba járt, s később Japánban ismert divattervezővé vált.
2017. március 31-én a japán kormány 164,621 élő hibakushát tartott számon. A még életben levő hiroshimai hajadonok számát viszont külön nem tették közzé.
Források:
https://allthatsinteresting.com/hiroshimamaidens
https://hibakushastories.org/hiroshimamaidens/
https://en.wikipedia.org/wiki/Hiroshima_Maidens
https://www.thevintagenews.com/2018/07/06/hiroshima-maidens/
https://www.teenvogue.com/story/story-of-25-hiroshima-survivors
Képek és videó:
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=KPFXa2vTErc#action=share
Kép 1: https://www.thevintagenews.com/2018/07/06/hiroshima-maidens/
Kép 2: https://en.wikipedia.org/wiki/Hiroshima_Maidens
Kép 3: https://www.thevintagenews.com/2018/07/06/hiroshima-maidens/
Kép 4: https://www.thevintagenews.com/2018/07/06/hiroshima-maidens/
Kép 5: https://www.teenvogue.com/story/story-of-25-hiroshima-survivors
Kép 6: https://hibakushastories.org/hiroshima-maidens/
