Esős évszak van Japánban, de ez számomra mindig egy várakozásokkal és szépségekkel teli időszakot is jelent. Az egyik legnagyobb szépsége az időszaknak, hogy Japánban akármerre indul az ember, gyönyörű hortenziabokrokba botlik.

A hortenzia szó angol megfelelője (hydrangea) egy görög eredetű szó, ami a víz és az edény szavakból tevődik össze. A japán megfelelője ajisai (ejtsd: adzsiszai, 紫陽花), ha a három írásjegyet külön szedjük, akkor a lila-nap-virág jelentéseket találhatjuk meg benne. Egyébként hortenziaként (hortensia) ismerik még több nyugati országban is, ami egy női névre (Hortanse) eredeztető vissza, melyről a 18. században francia biológusok a növényt elnevezték, amikor Mauritiuson jártak.

A görög nevéhez hűen nagyon szereti a vizet, nem csoda, hogy Japánban is az esős évszakban pompázik. A japán neve is árulkodó, mert a lila az egyik leggyakoribb szín a hortenziák között, de azon kívül is sok színárnyalatban megtalálhatjuk, álljon itt néhány saját fotó a kedvencekről:

Japánban léteznek hortenzia-zarándokhelyek, ahová turisták sokasága látogat el ebben az időszakban, hogy gyönyörködjék a virágok szépségében. (Persze idén csak kevesek indultak neki a koronavírus miatt…)

A top tízből az első helyezett az akitai Unshoji:

Feltétlenül érdemes végignézni a többi festői helyezettet is: https://tripnote.jp/japan/ajisai-zekkei-spot

Japánban úgy tartják, hogy ha a hortenziavirágot a lakásban valahol fejjel lefelé kifüggesztik, annak gonosz űző hatása van. Sőt, ha a mosdóban függesztik ki, akkor az a női bajokat űzi el.

No meg ha japán kultúra, akkor természetesen a hortenzia megjelenik a japán teaédességek között is. Íme, egy gyönyörű példa:

Végezetül pedig a kreatívabb olvasóknak egy kis feladványt is hoztam az origami világából:

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube's privacy policy.
Learn more

Load video

PHA+PGlmcmFtZSBsb2FkaW5nPSJsYXp5IiBzcmM9Imh0dHBzOi8vd3d3LnlvdXR1YmUtbm9jb29raWUuY29tL2VtYmVkL3A0VUcyYzU4Z2M4IiB3aWR0aD0iNTI1IiBoZWlnaHQ9IjM5NCIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIGFsbG93ZnVsbHNjcmVlbj0iYWxsb3dmdWxsc2NyZWVuIj48L2lmcmFtZT48L3A+

 

Forrás:

-saját fotók

-https://d340eiag32bpum.cloudfront.net/img/post/article/889/88830-KRvkLyRBcRXqqf2TG3K7_lrg.jpg

-https://stat.ameba.jp/user_images/20190607/01/sakuraheartstation/9d/19/j/o0809108014445691998.jpg?caw=800

-https://kurumiconley.tumblr.com