Nem félig ember félig hal hableányokról fogok mesélni, hanem egy majd’ 2000 éves foglalkozásról (750-ben a Man’yoshu-ban már találunk róla említést) a tengeri gyűjtögetőkről, a japán „ama”-k mesterségéről. A szó két betűje tengert és nőt ( 海女) jelent és arra az ősi foglalkozásra utal, ahol a lágyékkötős (fundoshi) és fejkötős (tenugi) hölgyek alámerülnek a tengerbe, hogy kagylókat, rákokat, algát, polipot, langusztát, osztrigát, tengeri sünt gyűjtsenek.
Noha az élelemgyűjtés volt az alapvető tevékenységük, a legnagyobb fogásnak az számított, ha a kagylóban gyöngyöt is találtak. Ma már mesterségesen állítják elő a gyöngyöket, de régen, az osztriga kagyló egyik fajtájában természetesen kialakult gyöngyöket gyűjtötték. A helyzet azzal változott meg, amikor Mikimoto megalapította a Mikimoto Gyöngy Szigetet, és ama merülőket kezdett foglalkoztatni, hogy a gyöngykagylókat kezeljék. Feladatuk abból állt, hogy felhozták az osztrigákat a tenger fenékről, hogy megtörténjen a nucleus bejuttatás, ami után szintén amák helyezték vissza a kagylókat a tenger fenékre, olyan védett helyre, ahol a tájfuntól és a vörös algainváziótól (red tide) védettek. A Mikimoto gyöngyszigetbeli amák viselete - eltérően a hagyományostól - tetőtől talpig fehér ruha, a fa dézsához kötéllel kapcsolva, amit egyfajta bójaként használnak, segítségével megpihenve a merülések között.
Én Tobában, a gyöngysziget körbejárásakor hallottam először az amákról és láttam a bemutatójukat. Ez viszont nem teljesen a hagyományos ama merülést mutatja be, de mégis jó, hogy élőben látható. Ilyen hajókról szálltak vízre:
Találtam több videót is, köztük egy 1963-as dokumentumfilmet az ama merülésről. Itt azt mondják, hogy a nők jobban bírják a mélytengeri hideg vizet a férfiaknál a test természetes zsírrétegének vastagabb volta miatt. Ezzel magyarázható a férfi amák elenyésző száma. Mivel télen is kijártak a tengerre a testhőmérséklet megtartása élethalál kérdés volt a számukra. 18-21m mélyen[1] pedig még nyáron is igen hideg a tenger. Itt az awabi (angolul abalone) kagyló gyűjtését emelik ki, ami luxus ételnek volt tekinthető akkoriban. A filmen egy szál, kötelekből kötött ágyékkötőben merülnek alá, amihez egy hosszú kötelet erősítve maradnak kapcsolatban a csónakkal, illetve ide dugnak egy késszerű eszközt is, amivel a kagylókat tudják leválasztani a sziklákról.
Számomra fura módon egyenként, kézben hozzák fel a kagylókat. Valószínű, hogy ez csak erre az egy kagylófajtára vonatkozik, mert más ábrázoláson nagy, fa dézsákkal indulnak neki a merülésnek, ahogy az alábbi videokon is látható:
By loading the video, you agree to YouTube's privacy policy.
Learn more
By loading the video, you agree to YouTube's privacy policy.
Learn more
Az utóbbi videó címe szerint 55 évvel ezelőttről származik és kommentár nélkül mutatja be az amák tengerre indulását és visszatérését. Láthatóan itt viselnek már egyfajta kötős felsőt is, és a „dézsájuknak” fedele is van. Illetve ők nem használnak csónakot, hanem egyenesen a partról úsznak be a tengerre.
Igaz, hogy az ama merülés szokása még Japán több pontján is fennmaradt, az amák létszáma napjainkra jelentősen lecsökkent (hozzávetőleg 1/8-ára). 1956-ban még 17611 fős ama közösség 2010-re már csak 2714 tagot számlált. Ebből 973 fő dolgozik Mie megye Toba illetve Shima városaiban.
Érdekesség még, hogy igen idős korig folytatják a merülést (90 éves hölgyek is vannak az aktív amák között). Feltehetőleg a fiatal utánpótlás csökkenése is meghúzódhat ennek hátterében.
Naponta kb. 4 órát voltak a tengeren, ami kb. 50-100 alámerülést jelentett. Merülésenként 2 percig is tartaniuk kell a lélegzetüket, majd a felszínre visszatérve lassan lélegeznek ki, ami egy jellegzetes süvítő hangot eredményez és külön szó is van rá japánul (isobue 磯笛; szó szerint „parti fütyülés”).
Az alábbi videó ezzel az „isobue” hanggal indul, majd egy érdekes beszélgetéssel folytatódik egy idős ama nénivel.
By loading the video, you agree to YouTube's privacy policy.
Learn more
2014-ben Shima és Toba városok Mie megye Népi Kulturális Öröksége címet adta az ama merülés szokásának. 2007 óta vannak próbálkozások, hogy az ama-tradíció felkerüljön az UNESCO kulturális örökségek listájára. Ehhez szükség van első lépésben arra, hogy az adott örökség bejegyzésre kerüljön az ország kulturális javaként. A 9 megye, ami részt vett az ama kultúra megőrzéséért és promóciójáért rendezett konferencián (Iwate, Miyagi, Ishikawa, Fukui, Shizuoka, Mie, Tottori, Yamaguchi and Tokushima) megállapodott, hogy nemzeti szinten felméri és népszerűsíti az ama hagyományt.
Az utóbbi években megnyílt amagoya-kban (海女小屋；ama kunyhó), amelyek eredetileg az amák parti melegedő kunyhói voltak, most már lehet az amák által fogott friss tengeri herkentyűket kóstolni, miközben szabadon beszélgethetünk velük tevékenységükről, ezáltal is elősegítve a hagyomány szélesebb körű ismertségét, megértését.
[1] Van forrás, ami 30m-t ír.
Források:
http://abysseofficial.com/blogs/journal/18689771-ama-the-pearl-diving-mermaids-of-japan
http://www.japantimes.co.jp/life/2016/05/25/travel/ama-divers-preserve-fishing-tradition-mie-prefecture/#.WG9qYdIrLDe
A fotók forrásai:
http://cdn.shopify.com; https://cdn.theculturetrip.com; http://www.japantimes.co.jp;
https://encrypted-tbn2.gstatic.com; https://ourworld.unu.edu
