Nehéz elhinni, hogy idén március 11-én már az 5. évfordulójára emlékeztünk a 2011-es nagy japán tóhokui földrengésnek.
Jól emlékszem, hogy azon a tragikus napon épp az állatkórházban voltam, s miközben tologattam újszülött lánykámat a babakocsiban, a váróban kihelyezett tévében láttam az értesítést a katasztrófáról. Ennek már 5 éve.
Földrengéshez kapcsolódó személyes élményem 1995-ben volt legutoljára, mikor is Osakában voltam a nagy Hanshin, közismertebb nevén kóbei földrengés idején.
A földrengés utáni harmadik napon is még a Hanshin vonal vonatja csak Umedától a Kóshien állomásig (város Osaka és Kobe közötti szakasz) ment, de mivel a nagybátyám családja messzebb, Ashiában lakott (Kobe közeli város), így aznap szüleimmel még két órát kellett gyalogolnunk az állomástól a házukig, hogy ételt és italt vigyünk nekik. Sosem felejtem el a lepusztult tájat, az út szélén nehéz csomagokat cipelő, valamint vízért sorban álló, közüzemi szolgáltatás nélkül maradt emberek szomorú látványát.
Akkoriban egy életbiztosító cégnél dolgoztam, s rengeteg bejelentés érkezett ügyfeleinktől, vagy éppen családtagjaiktól, hogy maga a szerződő fél vagy családtagja életét vesztette a katasztrófában. A földrengés következtében elhunyt áldozatok 80%-át összeroskadt házaik és bútoraik alatt találták meg.
A 2011-es tóhokui földrengés viszont még ennél is nagyobb károkat okozott. Amellett, hogy a Hanshin földrengéssel összehasonlítva jóval többen vesztették életüket a cunami következtében, az atomerőmű tragédiája miatt rengeteg embert kellett evakuálni, s helyzetük máig megoldatlan.
„Ekkorára nem számítottunk.”
Úton-útfélen ezt hallom a földrengés óta.
A Hanshin földrengésnél a gyenge szerkezetű épületeket okolták, melyek összeomolva ezrek halálát okozták. A kantói földrengésnél a szökőár nagysága volt a fő probléma.
A fukushimai atomerőmű tulajdonosát, a Tepcot sokan kritizálják még ma is, hogy nem megfelelően voltak felkészülve a természeti katasztrófákra. Az atomerőműnél volt ugyan védőgát, de azt csak egy 5,7 méteres szökőár ellen tervezték. (A 2011-es cunami az atomerőmű környéken több, mint 15 méteres volt.)
A múltban rengeteg földrengést, szökőárt és vulkánkitörést tapasztalt Japán a katasztrófa-megelőzésben fejlett országok csoportjába tartozik. Minden egyes tragédiából tanulnak, s megpróbálnak a kihívásokra megfelelő válaszlépésekkel reagálni.
Például a nagy Hanshin földrengés után igyekeztek a megmaradt épületek szerkezetét megerősíteni. Az Iwate prefektúrában levő Kamaishi városa is, mely szintén megtapasztalta már a szökőár pusztító hatását a múltban, annak ellenére, hogy 30 évbe és 120 billió japán jenbe került nekik, biztonságos hullámtörő gátat emelt a lakók védelmére. (S bár a 2011-es a cunami áttört a gáton, de így is sikeresen lelassította, s csökkentette a beáramló víz mennyiségét a lakóterületekre.)
Japán, mint katasztrófa-megelőzésben fejlett ország, számos intézkedést hozott, hogy megpróbálják uralmuk alatt tartani a természeti erőket, de sose felejtsük el, hogy a természetet nem lehet leigázni.
A Gunma egyetem katasztrófák területén jártas Katada professzora szerint az ott élőknek nem szabad pusztán a kormányzati védekezési intézkedésekben bízniuk, hanem minden egyes lakosnak tudatosan is fel kell készülnie és követnie a menekülés három alapelvét/szabályát:
- Nem szabad feltételezésekben és előzetes számításokban hinni.
- Gyorsan alkalmazkodni kell a körülményekhez
- Ha menekülésre kerül sor, kezdeményezőnek kell lenni.
Az első szerint tudni kell, hogy a természet kiszámíthatatlan, nem szabad feltételezésekre és jóslatokra hagyatkozni. A második szerint sose becsüljük le a természetet. Nem szabad azt gondolni, hogy ha idáig minden rendben volt, ezután is az lesz. Gyorsan kell alkalmazkodni nem várt esemény idején is. Legvégül pedig, az életünk mindennél és mindenkinél fontosabb. Nem szabad másra várni, ha menekülni kell, merjünk kezdeményezni, s mások is csatlakozni fognak.
Jómagam az alábbi mondatokat szoktam mondani a kislányomnak:
„A víz a magas helyről az alacsonyabb felé folyik.”
„Ha jön az ár, akkor lehetőség szerint minél magasabb helyre kell menekülni.”
„A füst alulról felfelé száll, így ha egy alagútban baleset történik, akkor a talajhoz minél közelebb kell kimenekülni.”
„Ha dörög az ég, nem szabad kint maradni, vagy magas fa mellé állni. Lehetőség szerint be kell menni egy épületbe, vagy beszállni egy autóba.”
Igyekszem a múltbeli tapasztalataimból tanultakat továbbadni gyermekemnek. Lehet, hogy soha nem lesz ilyen katasztrófa Magyarországon, de ha mégis történne valami, szeretném, ha készen állna, s tudná, mit kell vészhelyzetben csinálni.
Ha pedig mégis bekövetkezik a legrosszabb, szeretném, ha olyan ember lenne a lányom, aki képes magán és másokon is segíteni.
A tóhokui földrengés 5. évfordulóján újra eszembe jutottak ezek a tanítások.
Imádkozom a katasztrófában elhunytak lelki békéjéért, részvétem az áldozatok családjainak, s kívánom, hogy megoldódjon azon emberek helyzete, akik még 5 évvel a katasztrófa után is kénytelenek evakuációs központokban élni.
Az alábbi képen a Tokyo Skytree látható kivilágítva 2016. március 11-én. Egy általános iskolás tervezte a világítást, amely kifejezi a reményt, hogy mihamarabb újraépül a Tóhoku régió és virágozni fog Japán.
A képek forrásai sorrendben:
http://blog.livedoor.jp; http://www.jiji.com; http://logmi.jp; http://twinavi.jp
