Már első japáni utam során felfigyeltem a kokeshi babákra. Tokió Harajuku negyedében, a luxusáruházak és designer üzletek között megbújó Oriental Bazaar nevű régiség és ajándékboltban órákat töltöttem a hagyományos, fából készült gyerekjátékok tanulmányozásával. Ezek a picit az orosz Matrjoska babákra emlékeztető, de nem szétszedhető, egyszerű, kézzel festett kis figurák levettek a lábamról. Nincs két egyforma darab belőlük, más a tekintetük, a szájuk íve, a ruhájuk mintája. A nőalakok szende pillantásukkal és fehér arcbőrükkel a japán nőideál megtestesítői. A szamuráj figurák arca szigorú, katana elnevezésű hagyományos kardjuk bal oldalt kandikál ki a kimonójuk ujja alól. Kezek és lábak nélkül is nagyon vagányul néznek ki. Közülük került ki könyveink őre és polcunk dísze is.
Később megtudtam, hogy Magyarországon is készülnek kokeshi babák és megismertem Tóth-Vásárhelyi Réka iparművész nevét, majd hallottam néhány vele készült interjút és rácsodálkoztam arra, hogy első külföldiként nyert rangos díjakat Japán országos kokeshi versenyein. Nagyon megörültem, amikor a Negura Főzőiskola közös workshopot hirdetett Rékával. A japán konyha iránti rajongásomról és a Negurában szerzett tapasztalataimról már írtam korábban itt>> Ezért arra gondoltam, ez a program remek lehetőség lesz a konyhaművészetemhez ihletet meríteni és a kokeshik világáról is többet megtudni. Különösen kíváncsi voltam arra, milyen lesz Réka vezetésével saját fababát alkotni.
A Negurát vezető Gannoruwa Réka terített asztallal várta a workshop résztvevőit. A kancsókban zöld tea, mugicha („kávéízű” japán árpatea) és mogwa-cha (mézes-birsalmás tradicionális koreai tea) gőzölgött. Könnyű, japán stílusú vacsoránk menüje gyömbéres sertéshús, roppanósan friss, nyers káposzta, kukoricás rizs, miso leves és tojás tofu volt. Míg a csapat egy része a pálcikahasználat rejtelmeivel és a koktélparadicsomok megfogásával küzdött, én a szóját sose látott tojás tofut tanulmányoztam és arra gondoltam, ez lesz az a japán fogás, amit legközelebb megpróbálok otthon magam elkészíteni. Közben a „másik” Réka elkezdett a kokeshik történetéről beszélni és a résztvevők is egyre több kérdéssel bombázták.
Megtudtuk, hogy a kokeshik kialakulása elsősorban japán fürdővárosokhoz köthető. A nagyobb méretű babákat állítólag masszázseszközként is használták. Az Edo-kor (1603-1868) végére népszerűvé váltak a kokeshik gyerekjátékként és szuvenírként is. Egyesek mágikus hatást tulajdonítottak elsősorban a piros színűre festett figuráknak és kifejezetten azért vásárolták őket, hogy gyermekeiket és otthonaikat megvédjék mind a betegségektől, mind a tűzvésztől. Különféle fafajtákból készülnek a babák és a választott mizuki, juhar vagy cseresznyefa színe, szemcsemérete meghatározó a végeredmény szempontjából. Az esztergálás munkafázisáról az alábbi videót találtam:
By loading the video, you agree to YouTube's privacy policy.
Learn more
Ezt a kemény fizikai munkát mi megúsztuk! Ránk az úgynevezett kreatív (shingata) kokeshik esztergált, lecsiszolt törzse és feje, valamint a még leszedhető, amolyan Beatles-es hajkoronája várt, hogy életre keltsük. A hagyományos (dento) kokeshik alakja kicsit kuglibábuszerű és csak elnagyoltan festett hajuk van. (Ilyen babákat készítenek a mesterek a fenti videóban!) Forma- és mintaviláguk összesen 11 típusba sorolható, aszerint, hogy Tohoku régió mely fürdővárosából származnak. Ezzel szemben a kreatív kokeshik, amelyek a második világháborút követően kezdtek elterjedni, abszolút szabadságot biztosítanak az alkotónak a formák, a design és a színek terén is.
Ezen a ponton előkerültek a grafitceruzák, a különféle színes akrilfestékek és ecsetek, a mintababák, a kokeshis szórólapok és könyvek, amelyekből ihletet lehetett meríteni.
Engem a könyvet lapozgatva egy piros szegélyű, aranyszínű darumadarat ábrázoló fehér kimonós baba fogott meg. Egy tradicionális ruhát viselő menyasszony. Neki is kezdtem, hogy ceruzával előrajzoljam a baba fejdíszét, arcát és esküvői ruhájának mintázatát. Nagyon ügyeltem rá, hogy a kimonó baloldali vége hajoljon rá a jobboldalira, mert fordítva csak a halottak felravatalozásán szokás, élő embernek pedig balszerencsét hoz. Hengeres felületen rajzolni sokkal nehezebb volt, mint gondoltam. De Réka közben azzal nyugtatott mindenkit, hogy aki írni tud, annak menni fog a fababakészítés is.
Az előrajzolás után következett először a fehér hajdísz, majd a fekete haj megfestése. A hajdísz megfestése nagyobb erőfeszítést igényelt, mert a fehér festék nehezebben fogja be a fát és ezért többször is át kellett festenem.
A baba szemeinél és a szájánál izgultam, hogy tényleg vékonyra, kicsire sikerüljenek, mert a mangákból ismert hatalmas szemű figurák nekem nem annyira tetszenek. A kimonó darumadara és virágmintája ugyancsak aprólékos munkát igényelt. Úgy éreztem, nagyon óvatos vagyok, és többet kellene festenem ahhoz, hogy kitapasztaljam a kisebb-nagyobb ecsetek használatának trükkjeit és határozottabb vonalakat tudjak húzni. A végeredménnyel azért elégedett vagyok, otthon már csak le kellett lakkoznom. Utóbb tudtam meg, hogy azért szerepel darumadár a japán menyasszonyi ruhán, mert a daru egy életre választ párt magának.
A fotókat én készítettem. A borítóképen az este folyamán készült alkotások egy része látható.
