Nyár van, nagyon meleg van, s ilyenkor mindig eszembe jut az a sok szép legyező, amit Japánban láttam, és amelyeket évről évre előveszek, szépségüket megcsodálom.
Pedig a legyező nem minden esetben a légkondicionáló pótlását szolgálja. Használatának kultúrája sokkal gazdagabb, mint gondolnánk. Írásra, oktatásra, információátadásra, érzelmek, gesztusok kifejezésére, státuszszimbólumként, díszítőelemként, sőt fegyverként is lényeges része a japán hagyományos kultúrának.
Kb. 1000 éve szerzetesek és hivatalnokok vékony fa lemezkékre írtak üzeneteket, arra jegyzeteltek és azokon gyakorolták a kínai karakterek írását. Az arisztokrácia udvartartásában fontos munkaeszköz volt. Akkoriban a papír még nem terjedt el, igazi kincsnek számított, de alkalmas fa, pl. ciprus, volt bőven. Számos ilyen, egyik végüknél összefogott falapokra bukkantak, amin rendeletek, szabályok, udvartartással kapcsolatos döntések, naptár, térkép és hasonló fontos információk voltak feljegyezve. Ez a “Hi-ougi” a legrégebbi legyező forma.
Később egyre inkább státuszszimbólummá vált. Kezdetben ugyanis a legyező különleges értéknek számított, használata is csupán az előkelő arisztokraták, szamurájok privilégiuma volt. Feljegyzés tanúskodik arról, hogy egy Csónen nevű japán szerzetes legyezőket ajándékozott a kínai császárnak 988-ban. A főleg ciprusfából metszett vékony lemezkékre egyre szebb írások, különlegesebb festmények kerültek. A luxusnak tartott legyező kitüntetett társadalmi szerepét tükrözi az, hogy a díszítésének határt szabtak, sőt, fényűzést korlátozó törvényt is hoztak.
Később, amikor a papír kezdett egyre inkább elterjedni, a Heian korszak (794-től 1185-ig) közepe táján, az alacsonyabb rangúak számára is elérhetővé vált. Európába a Selyemút közvetítésével jutottak el a távol-keleti legyezők, s váltak divatos öltözet-kiegészítővé. A kultúrák egymásra hatását jelzi, hogy az Európában továbbfejlesztett változat, a szorosan feszített, lehelet-finom selyemből készült legyező divatja elterjed Japánban az Edo-korszak (1600–1867) vége felé és “Kinu-szen”-nek nevezték el. Nem ment ki a divatból azután sem: egy baráti házaspártól kaptunk a férjemmel egy pár selyem-legyezőt, amit modern kalligráfia díszít.
Sokfajta legyező van, formára és funkcióra, díszítésre tekintettel egyaránt változatosak. A "Szenszu" – általában a hajtogatható legyező gyűjtőneve, amely 90-180 fokban tud nyílni, a leggyakoribb 120 fokos. Használatát tekintve kb. 10 félét különböztetnek meg.
S ne higgyük, hogy csak a nők öltözet-kiegészítője. Fontos szerepe van a kizárólag férfi színészek által művelt különböző hagyományos színházi előadásokban. A “simaiougi”: a Noh, a Kabuki, Rakugo színészek gyakori kelléke, érzelmek, indulatok kifinomult kifejezőeszköze, miközben státuszszimbólum is, tehát az öltözetük nélkülözhetetlen eleme. Emlékszem egy Noh színházi előadásra, amit a hozzám hasonló amatőr néző számára leginkább a lassúság, a hosszan elnyúló énekhangok jellemeznek. Az egyik szereplő legyezőjét precízen kidolgozott mozdulattal, miliméterről miliméterre haladva nyitotta ki. Talán 2 percig is eltartott ez a jelenet.
Ugyancsak alapvető felszerelés a különböző ceremóniáknál, különösen a teaszertartásoknál. A “csa-szen” teaszertartások elengedhetetlen eszköze. A férfiakhoz a hosszabb, kb.18 cm-es illik, a nők általában kb. 15 cm-est használnak.
Mind a szertartást végző teamester, mind a vendég maga elé fekteti a tatamira, a teaszobába érkezve üdvözléskor, ahogy a képen is látszik. Nem emlékszem, hogy valaha-is legyező-funkciójaként használta volna bárki a tea-szertartás alatt.
A “kavahori-szen” inkább dekoráció. Papírból készül és a Heian korszakban vált népszerűvé. A szobának az ú.n. “tokonoma”-ra helyezték, ami a japán lakások szinte egyetlen díszíthető eleme.
A legyező mindkét oldalára festettek, az enyémre a tavasz és a nyár virágait:
A “ mai-ougi” a japán táncművészek kelléke, szín-, minta-, méretbeli különbség van férfi és női legyező között. A képen egy Shinto vallási szertartás részeként előadott táncot látunk.
“Sugiszen”: ünnepek, eljegyzés, esküvő alkalmából ajándékozzák.
“Mofukuszen”: temetésre
“Natsuszen”: nyáron, hűsítő
“Bjakudanszen”: illatos szantálfából készül.
A hajtogatott legyezők mellett inkább az alacsonyabb státuszú, hétköznapi használatban találkozunk az “ucsiva” típusú legyezővel. Ez egy lapos, nyeles bambuszra ragasztott papírlegyező, melynek mintái igen változatosak, lehet rá üzeneteket írni, köszöntőket, sőt reklámszöveget elhelyezni. A régi-új ötvözete ez a pár modern, de mégis hagyományos japános mintával készült uchiva legyező.
A fiatalok között egyre inkább visszahódít a kimonó viselet.
A legyezővel kapcsolatban leginkább a törékenység, a nőiesség, kecsesség jutnak először eszünkbe, azonban meglepő módon a japán harcművészetben is szerepe volt. Egyrészt jeladásra, a magas rangú katonák használták üzenetek továbbítására. Segítségével messziről is jól látható mozdulatokkal adtak utasítást, információt távoli csapattársaiknak. Emellett kemény anyaga alkalmassá tette arra, hogy az ellenség nyilai elől is védelmet nyújtson. Ezt a fajta legyezőt “gunbai”-nak nevezték, fa vagy fém felhasználásával készült.
A “gunszen”-nek klasszikus, inkább hűsítő funkciója volt, de mivel harcos férfiak használták, többnyire a hozzájuk illő, könnyű, de tartós fémből készült a merevítő váz.
A “tesszen” már inkább fegyvernek számít. Szintén hajtogatható, sőt, esetenként elemekre szedhető. Titkos, álcázott fegyver, hiszen önvédelemre is alkalmas. Első pillantásra úgy néz ki, mintha textilből lenne, de többnyire fém szerkezete miatt erősen lehetett vele ütni vagy szúrni. A mangák világában is bevették a harci eszközök közé.
Azoknak, akik a legyezők hihetetlen precizitást igénylő készítéséről többet szeretnének tudni, ajánlom figyelmükbe az alábbi videókat:
By loading the video, you agree to YouTube's privacy policy.
Learn more
By loading the video, you agree to YouTube's privacy policy.
Learn more
Források:
https://www.youtube.com/watch?v=QvJpcDYO6-M
http://www.kariginu.jp/kikata/2-1.htm
http://hagibal.blogspot.hu
http://www.unmissablejapan.com
