Aki járt már Japánban, utazása során aligha kerülhetett el építkezéseket, hiszen a városban rendkívüli gyorsasággal épülnek új, modern épületek, városnegyedek. Az építkezések környékén meglehetősen feltűnő látványt nyújtó munkaruhába öltözött munkásokkal lehet találkozni.

workers

Mintha egy sci-fi film forgatásáról jöttek volna – mondta egy ismert filmrendező róluk: nadrágjuk térdtől lefelé szokatlanul bő szárú, amit bokánál összefog a puha, rugalmas, de kemény talpú “zori”- azaz egyujjas textil cipő.

tobi-zori

Munkaruhájuk igencsak megkülönbözteti őket a többi munkástól, s szinte versengnek egymás között, kinek bővebb szárú a nadrágja. Azt nem tudom, munkavédelmi szempontból egy ilyen nadrág mennyire állja ki a próbát, de biztos átment a szigorú vizsgán, mert elég népszerű.

Egy kicsit hasonlít a térdnadrághoz, de hosszabb és jóval bővebb. A bukósisak kötelező része megjelenésüknek, éppúgy, mint az egyenruhájuk övéről lógó különös, nehéz szerszámok. Ők a “tobi” munkások. Fekete papírsárkánynak, kéményseprőnek, tűzoltónak is nevezi a szótár, a hieroglifa jelentése alapján. 鳶.

Az ilyen ruhába öltözött munkásokat „tobi” munkásoknak nevezik (鳶しょくにん), és az építkezésen dolgozó szakemberek egy különös csoportját képviselik. Ők azok, akik veszélyes körülmények között, felhőkarcolókon, magasban dolgoznak, érthető, hogy bátorságukra rendkívül büszkék. Fizetésük a kemény munkakörülményeket igyekszik kompenzálni: egyes források szerint az évi 7-10 millió JPY-t is elérheti, amihez hasonló, magas építőmunkás bért aligha találunk a világ más országában.

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube's privacy policy.
Learn more

Load video

PHA+PGlmcmFtZSBsb2FkaW5nPSJsYXp5IiBzcmM9Imh0dHBzOi8vd3d3LnlvdXR1YmUtbm9jb29raWUuY29tL2VtYmVkL015YUtwLUxTTGlvIiB3aWR0aD0iNDIxIiBoZWlnaHQ9IjM0NiIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIGFsbG93ZnVsbHNjcmVlbj0iYWxsb3dmdWxsc2NyZWVuIj48L2lmcmFtZT48L3A+

E speciális öltözet eredetéről többféle magyarázat van. A Meiji korban (a XIX. század végétől) Európa mintegy mintaként szolgált a szigetország fejlődésének, és ennek a divatban is voltak jelei. Térdnadrágot viseltek a katonák, a hegymászók, és talán ezt fejlesztették tovább Japánban a tobi-munkások. De ennél még valószínűbb, hogy a ninja ruha képezte az alapját. Ez utóbbi esetben a bátor, kockázatot is vállaló magatartás is közös mind a ninják, mind a tobi-munkások esetében.

the-last-samurai

Mindenesetre a munkaruházati boltok, katalógus-cégek a tobi-öltözetek nagy választékát kínálják.

worker16

A 2020-as tokiói olimpia előkészületei kapcsán hatalmas építőipari kereslet van Japánban, amivel a munkaerőpiac nem bír megbirkózni. A japán hatóságok azonban nem akarják ezt a helyzetet vendégmunkások befogadásával kezelni. Így aztán a “tobi”-k joggal remélhetik keresetük további növekedését, s az alpin-technika hazai művelői még várhatnak a 16-23 millió forintos éves bérszint elérésére!

A képek forrásai sorrendben: 

http://japandailypress.com
http://pingmag.jp
http://ameliemarieintokyo.com
https://swaggor.files.wordpress.com
http://pingmag.jp