Aki járt már Japánban, annak biztosan feltűnt, hogy a japánok szeretik a kényelmet és a hasukat. Az országban rengeteg opció van arra, hogy finom falatokhoz jussunk szinte bármelyik sarkon, amelyeket rögtön el is tudunk fogyasztani. Most az egyik ilyen legalapvetőbb japán gasztronómiai elemről írok, a karaagéról, azaz a japán rántott csirkéről.
A „karaage” szó régen jelenthetett bármilyen rántott ételt, a bunda alatti hozzávaló már választás kérdése. Bár sok népszerű verzió létezik (pl. ika no karaage イカのから揚げ, azaz rántott tintahal), manapság főleg a rántott csirkét értik a fogalom alatt. Ugyan már az Edo-korszakban is előszeretettel fogyasztották, akkoriban még nem volt egységesített neve. Hívták aburaagénak (油揚げ olajban rántani való), koromoagénak 衣揚げ(„öltöztetett” rántani való), vagy tatsutaagénak (竜田揚げ). Sőt, a portugáloktól átvett tempura (天ぷら) is népszerűnek számított, ami szintén egy közkedvelt sütési mód. Ekkoriban a japánok szinte alig ettek csirkét, így főként halakat, zöldségeket, tofut és sertést rántottak. A csirkés karaage elterjedése már jóval a háború utánra tehető, miután megindult az első brojlerimport Amerikából.
Az étel eredetére vonatkozó egyik magyarázat, hogy a kínai Tang-dinasztiából került át Japánba, melyre a szó első kandzsija is utal: 唐揚げ, vagyis a „Tangból származó rántani való”. Ugyanazzal a kiejtéssel más írásmódok is használatosak, mint például 空揚げ, azaz „üres rántani való” – ez az elnevezés utalhatott az alapanyag előfűszerezésének elhagyására.
A karaagéhoz általában felsőcombot használnak, amelyet kis falatokra vágnak fel, majd bepácolnak.
A pác hozzávalói reszelt fokhagyma, reszelt gyömbér, szójaszósz és japán szake. A húsokat kb. fél óráig hagyják állni benne, hogy magukba szívják a finom ízeket. A bundához lisztet és keményítőt kevernek össze, amiben jól meghempergetik a bepácolt falatokat. Ezután egyenként olajban sütik ki őket, amíg aranybarnára nem sülnek, majd rácson csöpögtetik le róluk az olajat. Így lesz kívül jó ropogós, belül pedig finom szaftos a karaagénk.
Ha Japánban vagyunk, ezt a rendkívül népszerű és hétköznapi ételt számos formában fogyaszthatjuk. Napjainkban megtalálható bármelyik konbiniban (éjjel-nappaliban), ahol pár száz yenért már vihetjük is a papírba csomagolt meleg, omlós éhségcsillapítót.
A karaagéhoz továbbá hozzájuthatunk bármelyik izakayában (japán stílusú bárban), ahol kis tálkán hozzák ki a rántott falatokat. Ilyenkor sok egyéb apróbb fogás mellett ezen is megosztozik a jelenlevő társaság.
A karaage persze állandó szereplője a különböző matsuriknak (utcai fesztiváloknak) is, ahol egyfajta gyorsételként kézben fogva lehet sétálás közben falatozni belőle alig pár fillérért (akarom mondani yenért).
Azonban akinek igazán nem mindegy, hogy milyen minőségben fogyasztja ezt a hétköznapi, de annál sokoldalúbb étket, azok számára ott vannak az úgynevezett karaage senmontenek (karaage szaküzletek), amelyek általában több évtizedes hagyományokkal, saját receptúra alapján, kizárólag a rántott csirke művészetének szentelik tevékenységüket.
Számomra a legfinomabb karaage a világon a japán Karaage Grand Prix (amolyan karaage-készítő verseny) aranyérmes helyezettje, a Torishoé 鶏笑. Ez egy országos bolthálózat, amely franchise-ként üzemeltet számos kisebb önálló üzletegységet. Nagy szerencsémre az egyik ilyen kis helyiség pont annak a kisvárosnak az állomása mellett volt, ahol egy éven át laktam: Sakadoban, Saitama prefektútában.
A kb. 10 négyzetméteres boltban csak ketten, a tulaj és a felesége dolgoznak, és kizárólag elvitelre készítenek bentokat (szett boxokat), melyek tartalma 4-6 darab karaage csirkemellből vagy csirkecombból, egy nagy adag rizs és egy kis adag tsukemono (savanyúság). Annyira ráfüggtem, hogy ottlétem alatt hetente legalább négyszer-ötször onnan vásároltam a vacsorámat. Ráadásul a szaftos mell- és combfalatokon túl rántott szárny, rántott zúza (mennyire jó az!) és rántott bőr is a menü részét alkották. Mindezt fantasztikusan olcsón kapni kézhez. Egy bento 580 és 740 yen között mozog a méretétől és tartalmától függően. A menü ezen a linken tekinthető meg.
Szerencséjére azoknak, akik ezt a blogbejegyzést olvasva megkívántak egy kis karaagét, nem kell Japánig menniük, mert a fogás Budapesten is számos autentikus japán étterem menüjén szerepel. Tessék bátran kipróbálni őket!