Óhi Tosio Csózaemon XI. így ír magáról:

Kanazavában, az ősi szamuráj kultúrát őrző városok egyikében születtem. Családom művész család, akik generációk óta a japán teaszertartáshoz használt, úgynevezett Óhi-kerámiát készítik. Szüleim egy hagyományos szamuráj házban, a régi szokások alapján neveltek fel.

 

Identitásom kettős: egyrészt a több, mint 350 éves hagyománnyal rendelkező Óhi-kerámiát készítő család leszármazottja vagyok, másrészt modern művész is, aki képek festésével is foglalkozik, emellett a munkám kiterjed például szakés üvegek, csomagolások, vagy épületek enteriőrjének tervezésére is. A tradíció nem azt jelenti, hogy elég megőrizni, ami régen volt. Én úgy hiszem, hogy az előrehaladás és a fejlődés is annak fontos részét képezi.

Valóban, a művész a hagyományos teaeszközöktől a legmodernebb, rizs, kavics, malter alapanyagból készült munkákig, széles skálán mozgó alkotásait hozta el, fenti szavainak igazolásaként. A keramikusok világa Japánban rendkívül hierarchikus, s ebben a hierarchiában az Óhi-kerámia a maga 350 éves történelmével és a hagyományos teaszertartás kialakulásában részt vevő ősök szerepével előkelő helyet foglal el.

A Raku-család által kifejlesztett raku-stílus Japánból indulva a világ számos műhelyében megvetette lábát. A hagyomány szerint a kiégetéskor egy égetőkemencébe csak egy alkotást tesznek, s mikor a máz a mesternek leginkább tetsző, akkor gyorsan kiveszik és hirtelen lehűtik. Az Óhi-család kerámiái a raku-technológiával készülnek. Emellett a tárgy formázásában is sajátos stílust képviselnek, mivel nem használnak korongot, az agyagot kézzel és fából készült u.n.spatulával formázzák. Említésre méltó még az a karamell-színhez hasonlítható barnás máz, ami az Óhi kerámiákra oly jellemző, s értékét a borostyánéhoz hasonlítják.

Óhi Tosio Csózaemon kerámiáival először ismerkedhet meg a magyar közönség: 2019. október 29. - november 5. között láthatók az Abigail Galéria és Aukciós Ház termeiben (Piarista utca 4. Millennium Center). Nyitva munkanapokon 10-16 óra között.

Érdeklődni a 06 20 995 4348 telefonszámon lehet.