Vizit a fogorvosi székek körül

Korábbi cikkemben bemutattam a Japánban vonzónak számító kusza fogsor elérése érdekében a valós fogakra műanyagból ragasztott „2. fogsort”, a Yaeba-t, valamint a fogak feketésre festésének számunkra szokatlan hagyományát, az úgynevezett Ohaguro-t. Most a saját japán fogszabályozási élményeimről szeretnék mesélni.

Átgondolatlan gyermekkori fogszabályozásom miatt mire felnőttem, komoly állkapocs ízületi problémáim lettek, melyet csak hosszas felnőttkori fogszabályozással lehetett valamelyest rendbe hozni. Évtizedes fájdalmaim után véletlenül kötöttem ki egy szakembernél, aki egy olyan – Magyarországon akkoriban még alig ismert – módszerrel dolgozott, melyet egy osztrák és egy japán professzor közösen fejlesztett ki. Lelkesen belevágtam a fájdalmaim csökkentését célzó rövidnek szánt, azonban végül évekig elhúzódó kezelésbe, s így történt, hogy amikor elnyertem egy japán ösztöndíjat, az új kezelési módszert kidolgozó japán Sato professzor felügyelete mellett ismerkedhettem a japán fogszabályozás világával. 

(Itt is megragadom az alkalmat, hogy elmondjam – ne vágjunk bele túl korán gyermekünk fogszabályoztatásába! A felnőttkori állkapocs méretére csak közelítő becslések vannak, amik – ahogy például az én esetem is mutatja – nem minden esetben találkoznak a valósággal. Bizonyos gyerekkori fogszabályozási kezeléseknek életre szóló negatív következményei lehetnek!)   

Japán élményeimet a Yokosukai Egyetemi Kórház rendelőintézetében szereztem, ahol egy nagy teremben egyszerre 18 széken folytak a kezelések. Egy éven át rendszeres vendég voltam a rendelőintézetben, bizonyos szokásokat hamar elsajátítottam, más szokásokkal sosem tudtam megbarátkozni.

A fogorvosi székek csalódást okoztak számomra, bár méretük vetekedett a repülők business class-on elhelyezett székeinek nagyságával. Arra számítottam, hogy high-tech székekkel találkozom, azonban a székek nem voltak különlegesebbek, mint az itthon használt változatok. A szélességbeli különbségeken túl a segédeszközök elhelyezése volt meglepő a számomra, a különböző fúrók és spriccelők ugyanis nem a páciens szeme előtt, hanem a székek háttámlájába süllyesztve helyezkedtek el. Így aztán sosem lehetett tudni, hogy a következő pillanatban milyen eszközzel közelítenek a szájam felé.

Kolléganőm, Pápai-Vonderviszt Anna tavaly nyáron már beszámolt a japán egészségügyben szerzett tapasztalatairól, melynek fontos eleme, hogy a rendszer feltétlen bizalmon alapul. Emiatt a kezelés részleteit az orvos általában nem beszéli meg a beteggel. Neki arról nem kell tudnia. Talán ez is indokolja, hogy az eszközök elhelyezése ennyire különbözött. Én látni, tudni szeretném, hogy mi a következő lépés, mi fog történni velem, a japán pácienseket ez kevésbé foglalkoztatja. Nézhetjük persze úgy is, hogy a japán változat más típusú embereket stresszel. Van, aki attól izzad le, ha nem látja, nem tudja előre, hogy mikor jön a fúró, más meg attól, ha látja, hogy a fogorvos a fúrókat tartó részegység irányába nyúl.

A fogorvosi szék mellett található szájöblítő használatát hosszas gyakorlással tudtam csak elsajátítani. Poharat sosem adtak, környezetvédelmi szempontból ezt díjaztam, amúgy viszont nem lelkesedtem a megoldásért. A széktől balra elhelyezett tálka közepén lévő csőrből lehetett spriccelni a vizet, és a vízsugár nagysága a gombnyomás erejétől függött. Sokat kellett gyakorolnom, hogy a víz ne az orromba és szemembe, hanem az azonnali visszafolyás elkerülése érdekében kellőképp csücsörített szájamba menjen.

A zenélő röntgengép kinti életem idejében még különlegesség volt idehaza, ma már itthon is találunk ilyeneket a menőbb rendelőkben. Igaz, biztos nem muzsikálnak kvarcjáték hangon klasszikusokat.

Az elmúlt héten alaposan körbejárt téma volt az irodában a japán nők lábformájának megváltozása, melynek oka, hogy a nők egyre kevesebbet ülnek a lábat erősen elgörbítő, hagyományos térdeplő ülésben, az úgynevezett seiza-ban (ejtsd szejza). A férfi kollégák szerint a változás elég látványos, azonban nyugati szemmel még vonzóbbnak tartanák, ha a formás lábaikhoz a nők éppen megfelelő méretű, s nem a lábuknál 2-3 számmal nagyobb magassarkú cipőt viselnének. A nagyobb, lehetőleg fűző nélküli cipők, amikben amúgy csak csoszogva lehet közlekedni, azért olyan népszerűek mindkét nem körében, mert nagyobb távolságból is könnyen beléjük lehet ugrani. Ennek az előnynek a fogorvosi székek esetében is hasznát vehetjük, a székbe ugyanis nem lehet cipőben beülni. A cipőt a székbe telepedés előtt le kell venni és úgy elhelyezni a szék előtt, hogy leszálláskor egyetlen mozdulattal bele tudjunk bújni. Ez az, amibe én sosem tudtam belejönni. 

 

 

A képek sorrendben:

https://job-medley.com/dh/city14111/
http://www.ishiwata-family-dc.com/blog/blog/index_3.html
https://store.line.me/stickershop/product/1131281/en

 

Related Posts
Fogas kérdések
A japán egészségügy magyar szemmel
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.