Hazánkban újra divatját éli a gyermekhordozás. Napról napra egyre több anyukát látni, akik különféle hordozókban viszik aprócska és nagyobbacska gyermeküket, és így közlekednek az utcán, így végzik a házimunkát. Hazánkban a hordozókendők, a meitaiok és különféle csatos hordozók talán a legelterjedtebb formái a hordozóeszközöknek. Családom is sokat használja a hordozókendőket és a csatos hordozókat, amik sokszor életet mentenek egy-egy nyűgös napon.
Az elmúlt években többször is jártam a munkámból kifolyólag Japánban, és üzleti útjaim során tapasztaltam, hogy a szigetországban is újra fénykorát éli a gyermekhordozás, de érdekesség, hogy ott nem csak az Európában elterjedt hordozóeszközöket látni az utcán. Több saját találmányt is használnak a gyermekek cipeléséhez, közülük az onbuhimo a legősibb eszköz.
Az onbuhimo egy összetett szó, onbu azt jelenti, hogy "hátra venni", a himo pedig kötelet jelent. Talán kikövetkeztették már a nevéből, hogy ez egy (főként) háti hordozásra alkalmas eszköz.
A tradicionális onbuhimot ebben a videóban láthatjuk, vagyis csupán egy vékony, sálszerű anyagot használnak a gyermekek rögzítésére:
By loading the video, you agree to YouTube's privacy policy.
Learn more
Ennek szélessége kb. 10cm, hossza kb. 4-4,5m. Már évszázadokkal ezelőttről is fennmaradtak tekercsképek, melyeken a nők a hagyományos viseletükhöz tartozó öveket (obikat) használták gyermekhordozás céljára. A hidegebb tájakon a kimonón belülre kötötték fel a babákat, a melegebb tájakon kívülre. A 19. században már voltak olyanok, akik egy törülköző vagy más anyag segítségével a pántok közötti részt "kibélelték" a gyermek számára, hogy az semmiképp se essen le, illetve, hogy kényelmesebb legyen a baba hátának. Ebből az ötletből született meg a 2. világháború után az első tömegtermelésben gyártott onbuhimo, ami a kötelek közötti háttámlával, háti résszel egészült ki.
A modern onbuhimo, aminek prototípusa az 1960-as években került forgalomba a hordozási technikákat kevésbé ismerő anyák megsegítésére, egy téglalap alakú anyagból, a két felső sarkához rögzített két "kötélből", és az alsó sarkaihoz rögzített két fémgyűrűből áll. A téglalap tartja a gyermek gerincét (és fejecskéjét), a köteteket pedig az alsó fémgyűrűkön átfőzve lehet az anyához (vagy apához) rögzíteni. (A meitaihoz képest lényegesen rövidebbek és vékonyabbak a rögzítő pántok.)
Az onbuhimo egy Kumamoto prefektúrában használatos verziója az onbu mokko, melynek kötözői jóval vékonyabbak, a háti rész pedig sokkal hosszabb és szélesebb.
Megkötésének módjáról álljon itt egy japán ismertető:
Az 1970-es években egy népszerű énekesnőnek, Yamaguchi Momoenak köszönhetően az elöl hordozás vált népszerűvé, és azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Az onbuhimo nevének mintájára megszületett a dakkohimo (dakko: előre venni a gyermeket, himo: kötél). Néhány kép erejéig bemutatnám azt is:
Odakinn általánosan ismert tény, hogy az onbuhimo (és egyéb hordozóeszközök) használata nem csak az édesanyának könnyíti meg az életét (hiszen felszabadul mindkét keze), hanem a gyermek értelmi fejlődését, egyensúlyérzékét és még mozgásfejlődését is nagyban javítja. A baba hamarabb megtanulja a világ dolgait, ha azt "együtt" csinálhatja édesanyjával. Sajnos idehaza még mindig gyakori az a tévhit, hogy a hordozás során pl. elnyomjuk a gyereket, és ezzel ártunk neki, vagy hogy a sok hordozástól a gyerek mozgásfejődése megkésik, vagy esetleg túlzottan elkényeztetjük őt. Bezzeg a japánok tudják, hogy az anatómiailag helyes hordozás csupa-csupa pozitívumot hordoz mind a baba, mind pedig az anya számára!
További előnyük, hogy ezek a hordozók pehelykönnyűek, és kicsire össze lehet azokat hajtani. Így akár egy női táskában is elfér a mindennapok során, vész esetére.
Ha valaki kedvet kapna a japán típusú hordozáshoz, a képek forrásaiként megadott oldalakon beszerezheti a saját eszközét. Hordozásra fel! 🙂
Képek forrásai:
http://www.lucky-baby.co.jp/
http://www.babywearing.jp/netshop/onbu/about/
