A japán cseresznyevirágzás és a hozzá kapcsolódó virágnézés, az o-hanami szokása világszerte, így hazánkban is jól ismert, nálunk is számos helyen rendeznek már cseresznyevirág-néző fesztiválokat. Sokkal kevésbé ismert azonban a színessé váló őszi lombokban való gyönyörködés, a momijigari (ejtsd momidzsigari) hagyománya, pedig ahogy a sakura - a cseresznyevirág - a tavasz, úgy a momiji az ősz szimbóluma.
A momiji a japán juhar egyik elnevezése, azonban tágabb értelemben a színesedő leveleket, lombokat jelenti. A 紅葉 kanjinak két olvasata is van, az egyik a momiji, a másik a kouyou (kójó- szó szerint vörös levél). A lombokban való gyönyörködés a momijigari 紅葉狩り, azonban ennek időszakát leginkább 紅葉シーズン (kójó shiizon) – ként emlegetik.
Ebben az időszakban mindenhol megjelennek a színes levelek, rengeteg dekoráció és édesség utal az őszre, a kerámiákon és a kimonókon is kedvelt minta a juharlevél.
A momiji friss leveleiből ízletes tempura is készíthető.
Japán több mint kétharmadát erdő borítja, és a világon talán elsőként ismerték fel a korlátlan fakivágás veszélyeit, s hoztak erdővédelmi rendeleteket még a 17. század elején. Talán ennek is köszönhető, hogy - bár a levelek őszi megszínesedése nem csak Japánban jellemző - a világ többi részéhez képest sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak neki, s én magam is azt hiszem, a japán őszi erdő valahogy más mint a többi. A japán juhar zöld levelei először megsárgulnak, majd vörösbe váltanak. Gyönyörű, ahogy egy fa lombozatán belül keverednek a színek, s mindez egy egész domboldalon látni feledhetetlen élmény.
A levelek színváltása szeptember közepén az északi szigeten, Hokkaidón kezdődik, majd valamikor december elején ér véget a szigetország legdélebbi területein. Természetesen a média, így a televízió és számos internetes oldal is nyomon követi, az ország mely részén színesednek épp a falevelek, hova érdemes utazni, ha látni akarjuk ezt a csodálatos természeti jelenséget. Kint élve magam is sokat jártam lombnézőbe a Tokió környéki erdőkbe és a teaházak kertjeibe.
A momijigari hagyománya hosszú múltra tekint vissza, bár sokáig csak a nemesek kiváltsága volt. A 11. század elején Muraszaki Shikibu udvarhölgy által írt „Genji monogatari” (magyarul Gendzsi regénye, melyről nemrég remek kiállítást láthattunk a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban) már többször említi az „őszi lombok csodálatának” szokását. Az Edo periódus (1603-1867) óta a köznép is szívesen megy lombokat csodálni. Ilyenkor a cseresznyevirág-nézéshez hasonlóan sokan piknikeznek baráti körben a szabadban.
Az őszi lombok csodálata az elmélkedés pillanata, a lehulló levelek életünk múlandóságára emlékeztetnek, s a természetben lévő isteni erők is megmutatkoznak.
Egyetlen fa leveleinek a megsárgulásával és bogyóinak érésével nem tudtam csak kibékülni. A kint oly gyakori ginkgo biloba leveleit mindig is csodáltam, és kicsit szomorkodom, hogy itthon olyan keveset látni belőlük. Az ősszel elpotyogtatott bogyók erjedő illatát azonban nem tudtam elviselni. Mikor először éreztem, rögtön ellenőriztem a cipőm talpát és a velem lévőket is megkértem, hogy tegyék ugyanezt. Természetesen semmi sem tapadt a talpunkra, de időbe tellett, mire rájöttem, mi lehet a kellemetlen szag forrása. A sárguló ginkgo bilobák miatt jó pár hétig kerültem az egyik kedvenc piacomat, melynek környékén olyan sokat sétáltam a korábban zöldellő lombok alatt.
A fotók közül a két utolsó saját, a többi forrásai sorrendben:
Borítókép: http://www.desktopimages.org/preview/48077/1920/1200/o
https://hu.pinterest.com/pin/289989663476369184/
http://blog.wagashi-net.de/2010/10/oktober-wagashi-momiji/
http://www.seigado.jp/rmomijijo3.html
http://www.deepjapan.org/a/4229
https://matcha-jp.com/en/3142
https://hu.pinterest.com/pin/530087818611810206/
https://hu.pinterest.com/pin/344666177708886708/
