A szenvedélyes – s bőséges anyagiakkal is rendelkező – európai sízőknek is egy kicsit kiesik a látóköréből Japán. A déli félteke jóval szűkösebb, de az európai nyár idején is sízési lehetőséget kínáló terepei (Chile, Argentína, Új-Zéland) is sokkal ismertebbek errefelé, mint Japán kiváló sípályái. Pedig Japán már két téli olimpiát és egy világbajnokságot is rendezett. (Szapporó 1972 –, ahonnan minden idők egyik legnagyobb női sízője, Annamarie Moser-Pröll csak két ezüsttel tért haza, Nagano 1998 – amelyet Hermann Maier óriási bukása lesiklásban, majd másnapi győzelme szuperG-ben tett felejthetetlenné, továbbá Shizukuishi 1993 – ahol Kjetil André Aamodt tarolt: két aranyat és egy ezüstöt szerzett). Persze a messze nem sí nagyhatalom, Korea is rendezett már olimpiát, de sem a sípályák számát, sem a területét nem lehet Japánéval összevetni. Több, mint 500 síterep közül válogathat, aki Japánban szeretne sízni. S ami talán fontosabb: Japánban sízhetünk a világ talán legjobb porhaván. A Szibéria felől érkező hideg a Japán tenger felett némi nedvességet begyűjtve elképesztően száraz havat hoz Japánba, mindenekelőtt Hokkaidó szigetére. (A fősziget síterepeire inkább a nedves hó a jellemző.)
S nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a főbb síterepeken egy szezonban 10-15 méternyi hó esik! Életem egyik legemlékezetesebb terepsízése derékig érő porhóban Mjókó Kógenben volt. Hárman félórán keresztül szurkáltuk síbotjainkkal a mély havat, hogy az egyik bukásom után a mély hó alatt eltűnt sílécemet a bot koppanásának hangja alapján megtaláljuk az érintetlen mély hó alatt.
A mai (február 13.) állapot szerint a legtöbb havat, egész pontosan 527 centiméternyit, az Arai síterepen lehet találni.
Bár a leghíresebb, a legkiválóbb hóviszonyokat kínáló síterepek Hokkaidó szigetén vannak, személyesen csak egy-két Szapporó környéki pályát volt alkalmam kipróbálni. Viszont a fősziget nagyobb sípályáit szinte kivétel nélkül bejártam. S bár élményeim jónéhány évvel ezelőttiek, a hegyek azóta is ugyanott vannak, így tapasztalataim talán nem évültek el. A sok terep közül hármat választanék ki, amelyek valamilyen speciális élményt nyújtottak.
Elsőként egy nem „klasszikus” sípályát szeretnék bemutatni. A Honsú szigetének északi részén, Aomori város közelében elhelyezkedő Hakkoda hegyen ugyan van néhány szokásos módon kialakított, „taposott” pálya is, az igazi élményt azonban a szűzhóban sízés jelenti. A hegytetőre érkező kabinos lift végállomásától több útvonalon lehet a ritkás, s többnyire a ráfagyott hóval vastagon borított fák között 4-5 kilométert sízni a hegy aljáig. A lejtő mérsékelt, időnként még bottal is kell segíteni, de a táj, a látvány bőven kárpótol a nagyobb kihívás hiányáért.
Főleg tavaszi sízést ajánlok, ugyanis március táján szokták megnyitni a hegyen átvezető utat a forgalom előtt (ilyenkor ugyanis már kicsi az esélye a nagyobb havazásnak), s a 7 méteres hófalak között kanyargó út lenyűgöző látványt nyújt az arra járóknak.
A japán terepeken nem csak a sok és többnyire kiváló minőségű hó miatt jó síelni, hanem azért is, mert szinte mindenütt ott vannak a meleg vizes fürdők, az „onszen”-ek. S az átfagyott testet ragyogóan fel lehet melegíteni a forró (szó szerint! Ld. https://sudy.co.hu/furdokultura-japanban/ ) fürdőkben. A régi falusi fürdők közül nagyon kevés maradt meg, modernizálták, fejlesztették őket szinte mindenütt. A Hakkoda hegyen található Szukáju onszen azonban mintha a háború előtti albumok lapjairól lépett volna ki: a tejszínű vízben a környékbeliek (szinte kivétel nélkül öregek) pihenik ki a napi fáradalmakat.
A fenyőfákra fagyott hó, a „dzsuhjó” nem ritka a Hakkoda hegyen, de e csodás látvány igazi Mekkája, a Tokióhoz jóval közelebb található Zaó.
Itt már kiterjedt pályarendszer fogadja a sízőket.
Harmadikként pedig térjünk vissza oda, ahol – szinte minden télen – a legtöbb hó esik. A sípályák Araiban – mint egyébként a legtöbb japán síterepen – nem fekszenek igazán magasan: a hegycsúcs 1429 méter, a sípályák 1280 és 329 méteres tengerszint között vannak. Mindössze öt lift van, mégis 2020-ban a legjobb japáni sípályának választották. Viszont december 12-étől május 16-ig tart a szezon. Idén eddig 17 méter hó esett, ebből maradt (ma +6 fok van) közel 5 és fél méter. Többször síztünk itt május elején. Délutánra ugyan már olvadt, kásás, nehéz volt a hó, de délelőtt kiválóan lehetett sízni a felső pályákon. Télen pedig ki lehet használni a gyakran beköszönő porhavat, hiszen a hegytetőről több szűzhavas terep kínálkozik erre. A legenda szerint egyébként a Sony alapítójának fia fedezte fel a hegyet, aki helikopterrel vitette magát – az akkor még teljesen kiépítetlen – hegy tetejére. Annyira megtetszett neki, hogy sípályát, s egy olyan szállodát építtetett, ahol a kabinos lift a szállodából indul.
Tokió közelében sajnos nincsenek jó terepek (a sok hó főleg a fősziget közepén húzódó Japán Alpok nyugati oldalán, azaz Tokiótól távolabb hullik), de a híres japán szuperexpressznek köszönhetően számos kiváló sípálya érhető el alig egy órás vonatozással. Ráadásul Japánban nem csak a kölcsönzők segítenek a cipekedés elkerülésében, hanem a kiváló gyorsposta-szolgálat. Pár ezer forintért a sípályáig viszik a felszerelést (lényegében 24 órán belül), s a sízés végeztével fel lehet adni még ott a sípályán, másnap pedig házhoz szállítják.
Igaja Csiharu műlesiklásban szerzett ezüstérme a Cortina d’Ampezzoban rendezett 1956-os téli olimpián nagy lendületet adott Japánban a sízésnek, s a gombamódra szaporodó sípályák építése nem tudott lépést tartani a növekvő kereslettel. Így aztán az 1970-es évek második felében félórákat kellett sorban állni egy-egy liftnél. A 90-es évekre aztán a kínálat növekedése és a kereslet csökkenése (a sízés divatjának visszaesése) már sokat javított a helyzeten. Mostanában néhány felkapott helyen – főleg Hokkaido szigetén – ausztrálok, új-zélandiak, tajvaniak, kínaiak és más ázsiaiak vettek házakat, foglalják el a szállodákat, s – így panaszkodnak a helybéliek – verik fel az árakat. Japán hasonló szerepet kezd betölteni, mint Svájc vagy Ausztria: a messzi környékről is odajárnak, akik igazán jó terepeket, jó havat keresnek.
Csak a sízésért azért nem biztos, hogy érdemes Japánba utazni. De ha egy április eleji cseresznyevirágzás élvezetét összekapcsolja valaki egy hokkaidói vagy arai-i sízéssel, az már emlékezetes kombináció lehet!
