Az előző bejegyzésem folytatásaként, amelyben a japán zsebkönyvekről írtam, most az úgynevezett shinsho-kat, azaz az „új könyveket” szeretném bemutatni. Az elnevezés kissé félrevezető, hiszen szó szerinti fordításban a shinsho kifejezés annyit jelent, hogy „új könyv”. Azonban ez inkább egy kategória, és nem feltétlenül csak a könyvre vagy annak tartalmának frissességére utal. A shinsho-t a könyv […]
Sorozatom harmadik, s egyben befejező részében a Lucky Dragon 5 nevű hajó tragédiájának történetét fogom elmesélni kedves Olvasóinknak. A trilógia korábbi részeiben megismerkedhettek a hiroshimai árvákkal és amerikai erkölcsi nevelőszüleikkel, valamint a hiroshimai hajadonok esetével. Olyan történetekről írok, amik kevésbé ismertek a nyugati világban és nem említik őket a történelemkönyvekben, de Japán viszontagságait és kettős […]
Sajnos pár híres ember is áldozatául esett az új koronavírus okozta betegségnek. Természetesen minden haláleset szomorú, de számomra a legmeglepőbb Shimura Ken, a The Drifters nevű rock and roll és komikus zeneegyüttes tagjának halálhíre volt. 2020. március 29-én hunyt el. 70 éves volt. Az 1970-es években nagy hagyomány volt Japánban, hogy minden szombat este 8-kor […]
A jelenlegi világjárvány gyökeresen átírja a mindennapjainkat. A szokásos mindennapi dolgokat is többször át kell gondolnunk, mielőtt hozzáfognánk. Az utazás és repülés az egyik ilyen. Egy jó barátom Prágában lakik. Korábban volt, hogy a budapesti sörözésre 2 óra alatt odaért. Mindezt egy kis táskával, minimális szervezéssel. Ezt azóta többször dicsekedve emlegette. Március óta a légitársaságok […]
A gotochi karakterek olyan kabalafigurák, amelyeket a városi, prefekturális önkormányzatok és egyéb helyi szervezetek arra használnak, hogy népszerűsítsék a lokális kultúrát, termékeket, illetve ösztönözzék az országon belüli turizmust. Legtöbb esetben antropomorf mesealakok plüssfiguráiról van szó, amit "yuru-kyara" néven is hívnak. (A yurui-kyaraktaa, puha-karakter szó rövidítéseként.). Természetesen nem csak plüssfigura formában találkozhatunk velük, számtalan ajándéktárgy létezik […]
Japán az elsők között volt, ahol koronavírus fertőzöttet találtak Kínán kívül. S noha a japán kormány messze nem jeleskedett a járvány megfékezésére külföldön használt eszközök széleskörű bevetésében (pl. a mai napig lakosságarányosan kb. a magyarországival azonos, azaz nagyon kis számú tesztet végeztek), a fertőzöttek száma nem nőtt meg drámai módon (megint csak a lakosok nagy […]
A japán névjegyeken a mai napig sokszor szerepel fax szám, ami a szigetországot kevésbé ismerőket gyakran meglepi, mivel faxgépeket az élet legtöbb területén már nem nagyon használunk, helyette ott van az email vagy egyéb online megoldás. Japánban a gyors technológiai változások persze ugyanúgy zajlanak mint szerte a világon, de ezzel együtt nem szívesen vagy legalábbis […]
Japánban évtől és időjárástól függően március végén - április elején virágzik a cseresznye. Ez az esemény emberek millióit csalogatja ki a cseresznyefákról híres parkokba, ahol a japánok meglehetősen nagy népsűrűségben szoktak enni-inni-mulatni. A kormány március végén arra kérte a lakosságot, hogy idén a saját egészségük védelmében hagyják ki ezt a szórakozást. „Jövőre is biztosan virágzik […]
Alig egy éve írtam itt a blogon>> a japán Henn na hotelekről, ahol a személyzet nagyobbik része robotokból áll. Akkor megfogadtam, hogy ha egyszer ismét Japánban járok, feltétlenül ellátogatok az egyik ilyen hotelbe. Novemberben pár napot Tokióban tölthettem. Fontolgattam, hogy egyetlen éjszakára megszálljak egy Henn na hotelben, azonban végül egy konyhával is felszerelt apartman mellett […]
A weboldalra való továbblépéshez szükségünk van a beleegyezésére.A sudy.co.hu weboldalon sütiket használunk a felhasználói élmény javítása érdekében.Személyre szabott hirdetések és tartalmak megjelenítéséhez, valamint a weboldal teljesítményének méréséhez és optimalizáláshoz bizonyos személyes adatok (például IP-címek) kerülnek feldolgozásra.A sütikről és a személyes adatok felhasználásáról az adatvédelmi nyilatkozatunkban találhat több információt, valamint szabadon rendelkezhet róluk böngészője beállításaiban.Borlabs Cookie - Test Environment active!
A sudy.co.hu weboldalon sütiket használunk a felhasználói élmény javítása érdekében.Személyre szabott hirdetések és tartalmak megjelenítéséhez, valamint a weboldal teljesítményének méréséhez és optimalizáláshoz bizonyos személyes adatok (például IP-címek) kerülnek feldolgozásra.A sütikről és a személyes adatok felhasználásáról az adatvédelmi nyilatkozatunkban találhat több információt, valamint szabadon rendelkezhet róluk böngészője beállításaiban.Itt találja azon sütik listáját, amelyeket használunk.