A japánok és az idő

Az egyik fontos különbség az európai és a japán felfogásban talán az időhöz való viszony. Európában a vonatok esetében kb. 15 perc késésig nem is beszélünk késésről. Japánban, ha 1 percnél később érkezik a vonat, akkor már késésről van szó. Ha szűkebb pátriánkat vesszük, akkor azt látjuk, hogy Magyarországon nem jellemző, hogy valaki egy megbeszélt találkozóra előbb érkezzen, sokkal inkább az, hogy késik és még csak bocsánatot sem kér ezért. A japánok rendszeresen a megbeszélt időpont előtt érkeznek meg. Ha késnek, akkor nem magyarázkodnak, hogy miért történt ez, ehelyett inkább többször is bocsánatot kérnek. A japánok tehát sietnek, hogy odaérhessenek. Az, hogy a japánok szinte mindig sietnek, nemcsak felületes benyomás. Konkrétan is mérték, és megfigyelték már, hogy a japánok sétatempója átlagban gyorsabb, mint az európaiaké.

Japánban több mint 125 millió ember él egy kevesebb, mint Magyarországnyi lakható területen. Ahhoz, hogy a zsúfoltság ne okozzon káoszt, fontos a pontosság – akár a csúcsforgalom kezelésére, akár a raktározási költségek csökkentése céljából is kialakított Just-In-Time beszállítási rendszerre gondolunk.

Ugyanakkor, ha nem az időponthoz, hanem az időtartamhoz (az idő múlásához) való viszonyukat nézzük, akkor már nem tapasztaljuk a rohanást. Gondoljunk csak egy teaszertartásra, egy hagyományos nó színházi előadás hihetetlenül lassú tempójára vagy arra az idegölő várakozásra, amíg valóban egymásnak esik a két szumó birkózó a kötelező bevezető ceremóniák után. Hogy ezek csak hagyományok, amelyek majd úgyis kihalnak? Nem annyira. A japánok számára a kialakult íratlan szabályok betartása mindig elsődleges. Fontosabb annál, hogy esetleg nincs is olyan sok idő az adott megbeszélésre, eseményre. A japánok mindig szánnak két percet arra, hogy egy tárgyalás elején névjegyet cseréljenek, tanulmányozzák a kis kártyákat. A beszélgetések elején általában fordítanak pár percet arra is, hogy megbeszéljék, hogy például éppen milyen az időjárás. A különböző informálisabb, lazább hangulatú események vagy éppen iskolai órák elején és végén is mindig van valamilyen kis rituálé, nem csapnak csak úgy a közepébe valaminek, és nem vágják csak úgy el hirtelen. Az eseményeknek szakaszai vannak, amelyek sokszor formálisak, és számunkra fölöslegesnek, időrablónak tűnnek. Ezzel azonban éppen, hogy meg kívánják tisztelni a másik felet, hiszen időt szakítanak rá, „megadják a módját”. Ezt azzal tudjuk a legjobban viszonozni, ha betartjuk ezeket a szabályokat: megértjük, hogy mindent a maga idejében kell megtenni.

Az említett formalitások, szabályok betartásából fakad részben az is, hogy Japánban magasabb a munkaórák száma. A munkaidő nem kis részét megbeszélések teszik ki, amelyek nem feltétlenül hatékonyak, hanem inkább azt célozzák, hogy a kitűzött célok megvalósítását elfogadtassák a kollégákkal – a hierarchia különböző szintjein. Ez időrabló, ezért időbeli lemaradást okoz, ugyanakkor a megvalósításkor behozzák ezt a lemaradást, mert mindenki egy irányba evez.

A buddhizmus időfelfogása nem az idők kezdetéről és végéről szól, hanem az örök körforgásról. Ez az egyik jelentése az itt látható buddhista szimbólumnak, a végtelen csomónak is:

A japánok számára így fontosak az évszakok is, hiszen azok évről-évre ismétlődnek. Nagyon büszkék arra, hogy négy évszak van Japánban, és nem ritkán csodálkoznak azon, hogy az még a világ sok országában így van. A természet megújulása évről évre a mai napig fontos tartalommal bír számukra. Ez a napok ismétlődésére is igaz. Érdekes, hogy a 19. század második felében elinduló modernizációs folyamat előtt az órák hossza nem volt mindig ugyanannyi, hanem attól függött, hogy azon a napon milyen hosszú volt a nappal. A természethez igazodtak. A hét egyes napjainak elnevezése szintén a természethez köthető fogalmakból ered (Hold, tűz, víz, fa, fém, föld, Nap).