Január elején debütált első fellépésével a Virtual Currency Girls (japán nevén Kaszócúka  Sódzso 仮想通貨少女 = Kriptovaluta Lányok) nevű japán lánycsapat. Annak ellenére, hogy a koncert viszonylag szűk körben zajlott le, bejárta a világsajtót. A nyolc fős J-Pop csapat a kriptovalutákat népszerűsíti. Itt meg is nézhető, hallgatható első számuk.

Zeneileg nem nevezhető forradalminak a kezdeményezés, de ez végül is érthető, hiszen minél szélesebb kört céloz meg. Erről tanúskodik az is, hogy a kötelező cukiságnak megfelelően a négylábú szőrös állatok fülére emlékeztető fejfedő is hozzátartozik az öltözékhez. A ruha leginkább azoknak a kávézóknak (メイドカフェ = Maid Café) a felszolgálóihoz hasonlít, akik 18-19. századi szobalánynak öltözve szolgálnak fel – az abszurditásig vitt udvariassággal – az erre szakosodott japán kávézókban.

Ők azok:

A világon talán Japánban a legnépszerűbbek a kriptovaluták, amelyek közül a Bitcoin a legismertebb. A kriptovaluták nevüket onnan kapták, hogy a tranzakciók titkosítással történnek számítógépek összekapcsolásával. Kibocsátójuk nincsen, értékük azért van, mert bizonyos országokban, elfogadóhelyeken lehet velük fizetni is, bár spekulatív szerepük talán még fontosabb, hiszen ha árfolyamuk emelkedik, akkor jelentős nyereséget lehet realizálni. 2017 decemberében globálisan a Bitcoin tranzakciók egyharmada japán jenben zajlott. A képünkön látható lánycsapat tagjainak homlokán az egyes kriptovaluták logói láthatók. Első zeneszámuk egyébként hangsúlyozottan felhívja a figyelmet arra, hogy nem szabad túl sokat sem vásárolni a kriptovalutából, hiszen az árfolyamuk össze is omolhat. Emellett arról is énekelnek, hogy a felhasználók biztonságos jelszavakat használjanak.

A kriptovaluták népszerűségét Japánban azzal magyarázzák, hogy a japánok nyitottak a technikai innovációkra és nem idegen tőlük a spekulatív értékpapír befektetés, valutakereskedelem. A kriptovaluták használata legális Japánban, sőt ha így fizetünk – már ahol lehet – a 8%-os fogyasztási adót (lényegében: ÁFA) nem számolják fel. A Bic Camera nevű jelentős, elektronikai cikkek kiskereskedelemmel foglalkozó cégnél lehet Bitcoinban fizetni, sőt az egyik áramszolgáltatónál és egyes szórakozóhelyeken is. Természetesen a Kriptovaluta Lányok is Bitcoinban kapják gázsijukat, a rajongók pedig Bitcoinban fizettek első koncertjükért.

Japánban a Bitcoin után sorrendben a Ripple, az Ethereum, a XEM és a MonaCoin a legnépszerűbbek, Utóbbi japán eredetű, bár az első ilyen valutát, a Bitcoint is először egy japán álnevet ('Nakamoto Szatosi') használó ember indította útjára.

 

Források:

http://www.bbc.com/capital/story/20180126-a-j-pop-band-for-the-crypto-craze

https://www.japantimes.co.jp/news/2018/01/10/national/japans-new-cryptocurrency-crooners-sing-bitcoin-beats/#.WnSHt9QrJiw

https://www.japantimes.co.jp/news/2018/01/23/business/japan-global-leader-cryptocurrency-investment/#.WnG0b9QrJiw

https://steemit.com/cryptocurrency/@playnpool/top-5-cryptocurrencies-in-japan

 

A kép forrása:

https://news.bitcoin.com/japanese-virtual-currency-girls-spreading-cryptocurrency-knowledge/

A borítókép forrása:

https://www.reuters.com/article/us-japan-cryptocurrency-girlband/japanese-pop-group-chants-cryptocurrency-choruses-idUSKBN1F10WU